Az FPS-ek a kezdeti "agyatlan-lövöldözős" skatulyán mára már jelentősen túlfejlődtek. Persze megmaradt ez a stílus is, aki csak tömény, pörgős akcióra vágyik, és nem óhajtja az agysejtjeit megterhelni, találhat ilyet a mai napig bőven. Vannak aztán az átmenetek, ahol már kell egy kicsit kombinálni, össze kell hangolni a csapatmozgást, és a többi. Ebből a szempontból a kategória csúcsát azonban kétség kívül a Tom Clancy nevével fémjelzett játékok jelentik. Eleinte ezek egy kicsit túllőttek a célon, a csapatunk tagjainak minden egyes lépését meg kellett terveznünk, onnantól kezdve, hogy milyen színű ruhát vegyen fel, mit vigyen a kezében, a zsebében, a bal vállán és a jobb füle mögött... Meg kellett terveznünk, hogy ki milyen irányba menjen, ki hol milyen történésre várjon, melyik szobába milyen gránátot dobjon be, és ha ezt jól csináltuk, az akcióból akár ki is maradhattunk, mert embereink maguktól végigcsinálták.
Aztán a Ghost Recon első részében olyan változtatásokat hajtottak végre az irányítás terén, ami annyira leegyszerűsítette, pörgőssé és akciódússá tette a játékmenetet – mindamellett, hogy továbbra is eléggé sokrétű irányításra volt lehetőségünk –, hogy nem is nagyon álltam fel a játék elől, míg végig nem vittem, csak mikor csengetett a pizzafutár... A játék sikerességét bizonyítja az is, hogy két kiegészítő is megjelent hozzá Desert Siege és Island Thunder címmel. Aztán rövidesen néhány képet tekinthettünk meg a készülő folytatásból, amely folytatás azonban nem jelent meg soha. Legalábbis PC-re nem. Öt évvel az első rész 2001-es megjelenése után azonban kezünkbe vehettük a következő részt Advanced Warfighter alcímmel (a továbbiakban egyszerűen GRAW). Az irányítást természetesen továbbfejlesztették, és elég sokat sikerült egyszerűsíteni az amúgy is jól sikerült koncepción, elég könnyen elsajátítható, és ösztönösen használható. Ellentétben viszont az eddigi Tom Clancy játékokkal, amely csak olyan technikákat, eszközöket, fegyvereket vonultatott fel, amelyek léteznek, régóta rendszerben vannak, és már bizonyítottak, a GRAW-ban már láthatunk jó néhány érdekes újdonságot, közeljövőbeli technikát, esetleg olyasmit, ami már létezik, de még csak prototípus állapotban. Persze ki tudhatja, lehet, hogy a futurisztikusnak tűnő eszközöket az USA hadserege már rég használja, csak mi, közönséges földi halandók még nem tudunk róla...
Aki játszott a GRAW-val, annak gyakorlatilag semmi újdonságot nem tud nyújtani a GRAW 2, de annál mégis érezhetően jobb. Persze ugrásszerű fejlődést nem is várhatunk el egy év alatt, ami viszont elvárható, azt meg is kapjuk. Az előd pár apró hibáját kicsiszolgatták. Például kapunk oktatópályát is, ami elég hasznos tud lenni azok számára, akik újak a műfajban. A környezet sem annyira steril már. Bár itt is sok az ismétlődés, semmi eget rengető látványvilág, de mindenképpen javult. Igaz, a játéktértől távolabb eső részeket kicsit elnagyolták, pedig a mesterlövészfegyverekkel messzire ellátni. Ha már a fegyvereknél tartunk, azok kinézete is sokkal jobb lett, ráadásul sokkal nagyobb is belőlük a választék. A GRAW 1-ben komoly hiányosságok voltak ezen a téren, legalábbis szerintem, mert például mesterlövészfegyverből egyetlen egyféle volt, mégpedig a Barrett, ami városi harcra nem feltétlenül a legjobb. Itt már válogathatunk kedvünkre a fegyverek közül, a kedvenc H&K MSG 90-esemet is megtaláltam itt, amit egyébként érthetetlen módon mellőznek a játékokban általában, de a többi kategóriában is találunk különlegességeket. És a fent említett oktatópályán ezeket mind ki is próbálhatjuk. Az ellenség "hanyagul szanaszét hagyott" fegyvereit is fel tudjuk végre venni. És nem csak fegyverekből van választék, a különféle szerelékek – mint például hangtompító, optikai célzóeszközök – is sokat színesítenek a palettán.
A kerettörténetet tekintve: 2014-et írunk, a Ghost csapat – élén természetesen Scott Mitchell századossal – visszatér Mexikóba, ahol most az USA-t fenyegető atomtámadásnak kell elejét venniük. Persze Mexikóban sem mindenki rosszfiú, éppen polgárháború dúl, mert ott sem akar ám mindenki atomháborút kirobbantani az USA-val, így hát néha belekeveredhetünk olyan szituációkba is, ahol két mexikói csapat már eleve tűzharcban áll egymással.
Embereink irányítására több módunk is van. A legelső Ghost Recon játékhoz hasonlóan itt is van taktikai térképünk, amin felülről láthatjuk a csatateret, és az embereinket, na meg a már észrevett ellenfeleket. Elég körülményes ugyan, de ha összetettebb parancsokat akarunk kiadni, azt itt célszerű. Sokkal egyszerűbb és sokkal korlátozottabb módszer is egyben, amikor a saját látóterünkön belül adjuk meg embereinknek a célpontot, hova menjen, kit támadjon. A parancsot egy rövid menüből választhatjuk ki, amit középső egérgombbal nyitunk meg. Leginkább ezt a módszert fogjuk használni, mivel mindig pillanatnyi helyzetekre kell reagálnunk a saját környezetünkben, nincs értelme nagyon előre tervezgetni. Embereink sisakkameráján keresztül nézve is adhatunk ki parancsot, ha esetleg ők látnak valamit, amit mi nem. Kis csapatunkon kívül természetesen itt is lehetőségünk nyílik néha légicsapást, tüzérségi támogatást és egyéb nyalánkságokat bevetni. Némelyik pályára kapunk egy páncélozott vezető nélküli fegyverszállító járművet is, ami szintén követi a parancsainkat. (Ezt remek ötletnek, újításnak, érdekességnek tartom, de ennek kapcsán mindjárt meg kell említenem két kellemetlenséget: egyrészt a járművek kerekei nem követik a talajt, holott ezt már általában RTS-ekben is megoldják, másrészt pedig továbbra sem vezethetőek.)
Az útkeresésre és az MI-re különösebb panaszunk nem lehet, bár néha történnek eléggé kiábrándító dolgok. Embereink teszik a dolgukat, ahogy az elit kommandósoktól elvárható, de néha felakadnak valami egészen jelentéktelen akadályon, mondjuk ott akarnak kijönni egy árokból, ahol épp van rajta egy kis híd, vagy egy mindkét végén nyitott kerítésszakasz deszkái között bámulnak át tanácstalanul, és a nyílt terepen bőszen lövöldöző ellenfelet is hajlamosak néha figyelmen kívül hagyni. Csak állnak egyhelyben, és kiabálnak, hogy "jaj, jaj hát engem itt ezek meg akarnak ölni!" Még egyszer mondanám, ritka eset mindkettő, de sajnos előfordul, hogy már egy fél pályát haladtunk az embereinkkel, akik azt a parancsot kapták, hogy minket kövessenek, mire észrevesszük, hogy az egyik hiányzik... Úgy egyébként is lesz nehézségünk bőven, tekintve, hogy némelyik pálya elég nehézre sikeredett, pláne akkor, ha nem hoztuk magunkkal azt a fegyvert, amiről nem tudtuk előre, hogy kelleni fog... Tankokra vadászni géppisztollyal például elég körülményes, sokáig kéne lőni a páncélzatát, hogy elkopjon, és a zsákmányolható nehézfegyvereket is elég szűkmarkúan méri a játék. Megesik például, hogy egy jól beásott kis csoportot csak azért támadunk meg, mert az egyiküknél RPG van, de mikor azt lelőjük, az RPG-vel együtt fennmarad egy kis viskó tetején, ahova mi nem tudunk feljutni, még úgy sem, hogy oda van támasztva egy létra! Nem hogy létramászás, de még ugrás sincs! Na meg – ha már a tankokról esett szó – az is érdekes, hogy ha csak egy pixelnyit kidugunk a fejünkből a sziklaperem mögül, a lent járőröző tank személyzete azonnal észrevesz, és halálos pontossággal legéppuskáz minket. Bezzeg ha nekiállunk géppuskával kerítést bontani, az nem tűnik fel senkinek. És ha már a kerítés: a roskadozó deszkapalánk remekül megfogja a golyót, amíg szét nem esik, és ehhez elég sokat bele kell ereszteni. Mindezek ellenére nekem könnyebbnek tűnt a játék, mint elődje, de még így is voltak olyan szituációk, ahol kicsit többször kellett mentett állást visszatölteni, mint szerettem volna.
A multiplayer módokat nem volt szerencsém kipróbálni, de ezekből is akad szép számmal. Semmi extra, csak klasszikus játékmódok, de abból bőségesen. Van természetesen Deathmatch és Team Deathmatch, ezen kívül King of the Hill, kooperatív mód, támadás-védekezés és Recon vs. Assault.
A tesztelést egy igen csúnya nagy bug nehezítette. Egy jó darabig minden gond nélkül futott a játék, aztán egyszer csak teljesen szétesett a kép, lehetetlenné téve a további játékot, ami persze ment közben tovább, csak nem lehetett látni semmit... Első fázisban ez csak bizonyos irányba fordulva jelentkezett, később iránytól függetlenül is, és egyre rövidebb időtartamok után. Mivel semmi másban nem láttam ezt a bugot, a játék számlájára írtam a problémát, és első körben bepróbálkoztam egy patch-el, de miután azt felraktam, a játék indítás után úgy szétfagyott, hogy még a gép is újraindult. Driver frissítés után sem tapasztaltam semmi javulást. Nem tudom, mennyire általános ez, de a cikk leadásáig nem jött ki olyan patch, ami ezt javította volna nálam.
A játék határozottan jobb, mint az elődje, erőt kellett vennem magamon, hogy a gép elől felálljak, de messze van attól, hogy a legelső, 2001-ben kiadott Ghost Recon hangulatát hozza. Talán majd ha a bugokat kijavították...