Hagyományos éves szerkesztőségi találkozónk keretében a két évvel ezelőtti paintballozás után májusban egy hasonló jellegű, de festékpatronokat mellőző játékot játszottunk. A helyszín ezúttal a Vígszínháztól nem messze eső LaserGame volt, a Visegrádi utcában.
A LaserGame egy lézerfegyveres csapatjátékkal várja látogatóit. Két csapat vehet részt a negyedórás összecsapásokban, mindegyik legalább két, maximum hat fővel. A terep ezúttal nem a szabadban van, hanem egy 400 négyzetméteres, sötét pincében. Pontosabban azért nem teljesen sötét, kisebb fények, no meg UV megvilágítás gondoskodik arról, hogy lehetőleg ne essünk hasra, a lézerek sugarát pedig diszkófüst teszi láthatóvá. A helyszín megfelelően labirintusos, extra terepakadályokkal is teletűzdelve, mint például kisebb falak, zsákokból összerakott fedezékek, fémhordók vagy kispolski-roncsok. Kezdés előtt mindenesetre figyelmeztettek, hogy a futást mellőzzük, a balesetek elkerülése érdekében. A lézertől ellenben nem kell félnünk, a szemre nem veszélyes a játékhoz alkalmazott lézersugár.
A felszerelés egy mellényből és az ehhez hozzákapcsolt lézerfegyverből áll. A fekete színű mellényen több érzékelő található, ezek szolgálnak célpontul a másik csapat játékosai számára. A mellkason és a háton lévő, csapatunk színével (piros vagy zöld) megegyezően világító érzékelők mellett a két vállon, valamint fegyverünk két oldalán vannak még találati pontok. Ha ezt éri a másik csapat valamely tagjának lézersugara, egy hangjelzés kíséri a találatot, és fegyverünk kis időre használhatatlanná válik - ez alatt célszerű arrébb bandukolnunk, de a minket lelövő ellenfél részéről is úgy korrekt, ha ezután odébbáll, és nem követ, hogy aztán újraéledésünkkor azonnal újból lelőjön (ld. spawnpoint killer :-) ). Fegyverünk 999 lövés leadására képes, mely bőven kitart egy negyedórás kör végéig. Aki pedig az élethűbb játékot preferálja, kérheti, hogy ennél kevesebb virtuális tölténye legyen, esetleg feltöltési lehetőséget biztosítsanak a helyszínen.
A játékot rövid eligazítás előzi meg, mely során megtudhatjuk, hogyan kell a fegyvereket használni, illetve mire érdemes odafigyelni játék közben. Ezután mindenki megkapja a csapaton belüli sorszámának megfelelő felszerelést, és egy sziréna hangjára kezdetét veszi a csata: a két csapat tagjai ellenkező irányba elindulva mennek be a labirintus két végébe, ahol aztán rövidesen megkezdődhet az összecsapás. Az eredményeket fegyverünk elektronikája gyűjti, a forduló végén pedig minden játékos kap egy-egy A4-es lapot, melyen elolvashatja a csapaton belüli helyezését, valamint megnézheti, hogy melyik ellenfelet hányszor sikerült eltalálnia, illetve fordítva: őt ki hányszor lőtte le.
Míg az első fordulóban még csak ismerkedtünk a játékkal, a második menettől már egyre profibbá vált mindenki. Egyesek óvatosan haladtak előre, mások a tereptárgyakat ügyesen kihasználva próbálták magukat védeni, miközben ki-kibújva rá is lőttek az ellenfelekre, végül volt, aki bátran a nyílt telepen indult neki a találatszerzésnek. Ahogy pedig egyre jobban melegedtünk bele a játékba, úgy múlt egyre gyorsabban az idő, mely sajnos előbb-utóbb el is fogyott számunkra. Így aztán csapatunk több óra játék után igencsak kiizzadva, de igen nagy élménnyel a háta mögött távozott a helyszínről, megfogadva, hogy ide még vissza fogunk térni.
Végezetül szeretnénk megköszönni a LaserGame-nek, hogy helyszínt és játéklehetőséget biztosítottak számunkra. Aki további információt szeretne megtudni a játékról, vagy szeretné maga is kipróbálni, látogasson el a www.lasergame.hu weboldalra.







