26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Kütyü+hardver

Raptor-Gaming M3, M2 Platinum és LM1 egerek

A német gyártó három gamer egerét teszteltük.

Írta: Phoenix

Nemrégiben három egér érkezett szerkesztőségünkbe, melyeken keresztül egy újabb gyártót, a német főhadiszállású Raptor-Gaminget volt szerencsém megismerni. Mint az mostanában annyira trendi, ez a három egér is "gamer mouse" besorolást kapott, és a már ismerős "Játékosok által játékosoknak tervezve" mottóval is összefuthatunk csomagolásukon.

Első versenyzőnk a Raptor-Gaming M3 nevet viseli. Az eszköz fő technikai adatai: 2000 dpi-s érzékenység, hat gomb, valamint cserélhető súlyok. Az egérhez szériatartozékként kapunk egy puha kistáskát, valamint egy külön zipzáras tasakban a súlyokat. Ebből nyolcféle van, 2,5 grammonként növekvő tömeggel, melyek közül egyszerre csak egyet kell – illetve egyet lehet – az egér borítása alá behelyezni. Végül adnak mellé még két garnitúra tartalék öntapadós csúszótalpat, és 4 pici csavart a behelyezett súly lerögzítésére, ha esetleg zavarna valakit, hogy lötyög.

A driverben a 6 gomb közül hármat tudunk átkonfigurálni, természetesen makrókkal is. Az érzékenység váltását érdekesen oldották meg. A görgő alatt találjuk ugyanis a dpi-váltó gombot, valamint három ledet, amelyek azt hivatottak jelezni, hogy éppen melyik dpi-beállítást használjuk. A gomb megnyomása után a görgő tekerésével egy kis legördülő-menü jön elő a 400-800-1600-2000 dpi-s lehetőségekkel, ahonnan egy klikkeléssel választhatunk. A driverben fellelhető "Keep shooting option" gyakorlati hasznára azonban nem sikerült rájönnöm...

A formavilágot tekintve sajnos azt kell mondanom, hogy a design elsöprő győzelmet aratott az ergonómia felett. Jobb oldalon indokolatlanul nagy, szárnyszerű valamit találunk az egéren, ami talán azt hivatott megakadályozni, hogy lelógjon az eszközről a kisujjunk. Ezzel annyit sikerült is elkerülni, hogy oldalra lelógjon az ujjunk, azonban előre lazán túlfutott a kisujjam. Az egér megemeléséhez pedig sehogy se sikerült megfelelő fogást találnom. Ilyenkor vagy az oldalsó gombokba kapaszkodunk, és akaratlanul nyomkodjuk őket – én ezzel szoktam gránátot dobni Frontlinesban, a következményeket el tudjátok képzelni... – vagy óvatosabban fogjuk meg, és akkor kiesik a kezünkből a kissé csúszós felületű egér (amire egyébként a gyártó különösen büszke, hogy nem is csúszós).

A Raptor-Gaming M2 Platinum esetében szerencsére jobb arányt sikerült találniuk a design-ergonómia terén, bal oldalt nincs rajta kiszögellés és a jobb oldali is jelentősen kisebb, így az egér két oldala sokkal inkább közelít a függőlegeshez, jobban meg lehet fogni. Itt a dpi-váltó gombra ugyanúgy előjön a menü, de nem lehet benne scrollozni, csak automatikusan feljebb lép egy szintet, majd a legfelsőről újra a legkisebbre vált, ami már csak azért is furcsa, mert itt nem négy, hanem nyolc szint van, 400 dpi-től 2400-ig. Tehát ezzel a megoldással egy kicsit nehézkesebb a dolgunk. A technikai adatok között az oldalirányba is dönthető scroll-gombot simán két extra gombnak írják, amely extráról inkább lemondana az ember, miután megtapasztalta a működését. Sajnos ugyanis jelen egér esetében nem sikerült tökéletesre ez a funkció: a görgő lenyomásánál két kattanást is hallani, és nem nagyon lehet tudni, hogy akkor most végül is melyik mit csinált. Oldalra billentésnél ez szintén megesik, de ami rosszabb, hogy nem is minden esetben, csak néha. Súlyokból ehhez az egérhez már csak 4 jár, 5 grammonként növekvő rendben. De a tartalék csúszótalpakat és a zipzáras tokokat ugyanúgy megkapjuk, mint az M3 esetében.

A garnitúra belépő szintű tagja a Raptor-Gaming LM1. Itt már sem súlyokat, sem tokot nem kapunk, csak tartalék tappancsokat. A felbontást is csak két szinten tudjuk váltani, az egér tetején lévő két gombbal. (Bár erre semmiféle utalás nincs a minden csicsát nélkülöző driverben.) Az egyik gomb 800, a másik 1600 dpi-re váltja az érzékenységet, az aktuális beállítás gombja pedig világít visszajelzésképpen. Tehát semmi túlbonyolítás. Ezek a gombok szerencsére megfelelően kemények, hogy véletlenül ne nyomjuk meg a tenyerünkkel. Design és ergonómia tekintetében nem is tudom, hogy mit mondjak... Design az nincsen, maradjunk annyiban. Ergonómiailag meg... mintha a fröccsöntőmester elnézett volna valamit, mert az egér kényelmesebb bal kézzel fogva, mint jobb kézzel, de akkor meg az oldalsó gombok kisujjra esnek, tehát még az az eshetőség is kizárható, hogy véletlenül balkezes verziót kaptunk.

Az oldalsó gombokat a driverben nagyon elmésen Office button és Net search button titulussal illetik. Ez először még csak gyanút sem keltett bennem, aztán rögtön rájöttem, hogy hol a csapda, amikor megpróbáltam netezni. A két gomb alaphelyzetben két idióta gyorsmenüt hoz fel a fent említett két témában, amiből még a pánikszerű escape-nyomkodás hatására sem enged ki. A meghajtóprogramban "default"-ról "normal" állapotra kell váltani ezeket, ha a megszokott funkciókat szeretnénk viszontlátni – logikus elnevezések, nemde?

Összességében vegyes vélemény alakult ki bennem a Raptor-Gaming termékekről. A minőségük kifogástalan, felépítésük masszív, gombjaik – az M2 scrollját kivéve – tökéletesen működnek. A szoftveres résszel vannak kisebb problémák, de megszokhatóak. Ergonómiailag viszont a három közül egyik sem olyan, amivel tartósabban szívesen dolgozik vagy játszik az ember. És ezen a cserélhető súlyok sem segítenek.

Az M3-as egér ára 14392 Ft, az M2 Platinum 9964 Ft-ba kerül, míg az LM1 3985 forintos áron került a boltokba.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Raptor-Gaming M3
  • Ezt hiába csókolgatod, hercegnő ;-)
  • Raptor-Gaming M2 Platinum
  • Raptor-Gaming LM1

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!