25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Kütyü+hardver

Canon LEGRIA FS-20 videokamera

Kipróbáltuk az apró, flash memóriába rögzítő kamerát.

Írta: Dino

A digitális fényképezőgépek mellett a videokamerák is folyamatos fejlődésen mentek keresztül az utóbbi években. Így míg 20 évvel ezelőtt egy oldaltáskában cipelhettük magunkkal a nagyméretű kamerához kapcsolódó VHS videofelvevőt, ma már egy tenyérnyi készülékkel rögzíthetünk akár HD felbontású filmet is. A magazinunkban megjelenő videókat egy miniDV kazettára rögzítő Panasonic kamera segítségével készítjük, ami pár éve még a legjobb megoldásnak számított, mára azonban inkább a flash memóriába vagy winchesterre rögzítő változatok vannak a csúcson. Kíváncsi voltam, mennyivel más egy ilyennel dolgozni, ezért kipróbáltam a Canon tavasszal megjelent LEGRIA FS20-as kameráját.

A LEGRIA FS20 – akárcsak a széria többi tagja, az FS21 és FS22 – egy standard felbontású digitális kamera, mely belső memóriájába vagy SDHC kártyára rögzíti a felvételeket. Az FS20-ban 8 GB memória található, az FS21 és FS22 16 ill. 32 GB-ot kapott. Egy 1 megapixeles CCD érzékelő került a gépbe, ez rögzíti a videót, és valamilyen szinten fotózásra is alkalmassá teszi a berendezést.

A kamera oldaláról hajtható ki a 16:9 oldalarányú LCD kijelző, amely mellett egy mini joyt, balra egy funkciógombot, alatta pedig négy további gombot találunk. Ez utóbbiak közül az első három felvétel módban start/stop illetve zoomolás funkcióval rendelkezik, míg lejátszáskor play/pause, stop és playlist. A negyedik gomb a felvétel és visszajátszás mód között vált. A joystick segítségével gyorsan hozzáférhetünk pár fontosabb funkcióhoz, például a világítás (a kamera elején elhelyezkedő LED lámpa) vagy a Pre-REC mód bekapcsolásához. A többi opciót a FUNC gomb megnyomásakor feljövő menüben állíthatjuk be.

A 37-szeres optikai zoom a megfelelő menüpont választásával kibővíthető 45-szörösre, mely nem megy a minőség romlására, ugyanis tekintve, hogy az 1 megapixeles érzékelőnek egy része kell csak a normál felbontású filmhez, gyakorlatilag képkivágásos megoldással nő meg a zoom mértéke. Ezen felül bekapcsolható még a digitális zoom is, de ezt igazából nem ajánlom senkinek, mert már hamar zavaróan rossz minőségűre változik a kép. A maximális 2000-szeres zoom pedig inkább marketingszöveg, erőteljes használatakor pár homályos színes foltnál több már nem igazán látható a kijelzőn.

Háromféle minőség közül választhatunk: az XP 9, az SP 6, míg az LP 3 Mbit/sec-es adattömörítést jelent. A legjobb minőséggel a 8 giga memóriába közel 2 órányi felvétel fér el, míg LP módban 6 óra. A file-ok MPEG-2 tömörítéssel kerülnek az adattárolóra (tehát a miniDV esetében megszokott tömörítetlen AVI formátumot felejtsük el), MOD kiterjesztéssel, a lejátszásukkal nem volt semmi gond és a Studio 11 is remekül kezelte (esetleg egy codec telepítése lehet szükséges). A hagyományos 4:3-as oldalarány mellett 16:9-es képet is rögzíthetünk, ami valamivel nagyobb látószögre ad lehetőséget, és a mai tévéképernyőkhöz is alkalmasabb.

A kamera érdekes funkciói között található a Pre-REC, melyet aktiválva a kamera folyamatosan a memóriába rögzíti a "látott" képet, és a felvétel gomb megnyomásakor az utolsó 3 másodpercet is kiírja a tárolóra. Ennek köszönhetően, ha például arra várunk, hogy mikor történik egy eseményen valami érdekes, de nem filmezünk folyamatosan, mégse maradunk le a hirtelen történő dolgokról. Persze ha a föld felé tartjuk a kamera lencséjét, akkor ebben a 3 másodperc a talaj látható, de ha tudatosan használjuk, okos segítség lehet ez a funkció. A kijelző kihajtásával válik elérhetővé a "Video pillanatfelvétel" mód gombja, melyet aktiválva négy másodperces kis klipeket rögzíthetünk, melyek lejátszási sorrendjét aztán már a kamerában meghatározhatjuk, és így készíthetünk pergő beszámolót például egy-egy családi eseményről. Néhány különleges effekt is a kamerába került, mint például a kép fekete-fehér ill. szépia színekben történő vagy mozaikos megjelenítése, vagy az előtűnés (fade-in).

A LEGRIA FS-20-on mikrofon és fülhallgató csatlakozás is található egy-egy 3,5-es jack formájában. Az utóbbi egyben a video kimenet is, a szükséges funkciót a menüből választhatjuk ki. Alul találjuk az akkutartó fedelét, mely egyben a microSD kártya helyét is takarja. A saját akkumulátor amúgy kb. 3 órányi működést biztosít teljes feltöltés után.

Ahogy manapság egy fényképezőgéppel is lehet filmezni, úgy a mai digitális videokamerák is adnak lehetőséget fotók készítésére. Viszont őszintén szólva – egy-egy csúcskategóriás eszköz kivételével – célszerű megmaradni mindig az elsődleges funkciónál. A LEGRIA FS-20 ugyanis képes fényképezésre, azonban ezt inkább csak vészhelyzetben érdemes használni, a fotók minősége igen sok kívánnivalót hagy maga után. A fényképezéshez amúgy az üzemmódváltó tárcsát kell másik állásba pozícionálnunk, és utána már lőhetjük is a fotókat, illetve van egy harmadik mód, melyben akár filmezés közben is készíthetünk állóképeket. (Tesztfotók a kapcsolódó galériában.)

A kamera kis tömege azzal is jár, hogy kezünkben bizony óhatatlanul is remeg felvétel közben. Ezt a beépített képstabilizáló megoldás egész jól kompenzálja, legalábbis egy bizonyos zoomtartományon belül. A képminőséggel elégedett voltam, igaz, kevés fény esetén már szemcsésedés jelent meg. Érdekes volt, hogy a kamerának gyakorlatilag nulla a minimális fókusztávolsága, azaz ha valamit közvetlenül a kamera orra elé tartottam (és volt elég fény, tehát mondjuk egy lapot világítottam meg hátulról), akkor is be tudott rá élesíteni. Persze mivel a lencsék kicsit hátrébb helyezkednek el, ez ténylegesen nem nulla távolság, de akkor is váratlan meglepetés volt. Egyetlen furcsaságot tapasztaltam még, de az inkább csak technikai dolog: a memóriakártyán tárolt képek megmagyarázhatatlan okokból hexadecimális számozást kaptak, azaz 0009 után 000A, 000B stb. következik, és 000F után vált 0010-ra. Emiatt aztán ha például Windows Intézőben nézzük abc sorrendbe rakva a file-okat, akkor azok nem a készítés sorrendjében jelennek meg.

A Canon LEGRIA FS-20 egy kicsi, könnyű, jól kezelhető belépő szintű kamera, melyet akár még zsebre is vághatunk használaton kívül. A beépített memória normál esetben bőven elegendő, de ha mégse, egy memóriakártyával pillanatok alatt megnövelhetjük a felvehető filmhosszt. Ha az állóképek helyett a filmek világa vonz valakit, kezdésnek jó választás lehet a 100 ezer forintba kerülő FS-20.

Minimum 9-es Flash Player szükséges!


Nézd meg tesztvideónkat (a képminőség a tömörítés miatt nem tükrözi teljesen a kamera felvételének minőségét).

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

További képek

  • Canon LEGRIA FS-20 videokamera
  • Canon LEGRIA FS-20 videokamera
  • Canon LEGRIA FS-20 videokamera
  • Canon LEGRIA FS-20 videokamera
  • Canon LEGRIA FS-20 videokamera
  • Canon LEGRIA FS-20 videokamera
  • Canon LEGRIA FS-20 videokamera
  • Canon LEGRIA FS-20 videokamera
Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!