A 16 esztendeje útjára indult Need for Speed széria legutóbbi részeit igen sok kritika érte, annak ellenére, hogy az Electronic Arts többször megpróbált jelentős frissítésekkel előállni az elmúlt évek során. Idén úgy tűnik, minden esélyük megvan rá, hogy egy tényleg forradalmi epizóddal jöjjenek ki, a fejlesztést ugyanis az egyik legnépszerűbb arcade autós sorozat, a Burnout fejlesztőire bízták. A legutoljára a két évvel ezelőtti Burnout Paradise-zal jelentkező Criterion Software a gamescomos prezentáció alapján pedig mindent megtett, hogy ne rajtuk múljon a játék sikere.

A sorozat új részében mindenekelőtt igyekeztek a gyökerekhez visszatérni. Ezt jelzi a cím is, ami gyakorlatilag újrahasznosítás, hiszen az 1998-as Need for Speed III is Hot Pursuit alcímmel futott (és négy évvel később egy folytatást is kapott). Ezúttal is egzotikus sportautók várnak majd ránk a játékban – például Porsche 918 Spyder vagy Lamborghini Reventón –, a címből pedig az is következik, hogy ismét lesz rendőrös üldözés. Menekülhetünk a zsaruk elől, vagy mi hajszolhatjuk a többieket egy rendőrautóban ülve – mindkét választáshoz külön karrier-mód tartozik majd a játékban.

Az interfész központi eleme az Autolog elnevezésű funkció. Ez gyakorlatilag az online funkciók gyűjtőhelye, egyfajta közösségi oldal, ahol barátainkkal közös falon láthatjuk egymás eredményeit, a játékban készített képeket, és akár hozzászólásokkal is tarkíthatjuk mindezt. Ha pedig úgy érezzük, valakinek az eredményénél tudunk jobbat menni, egy kattintás, és máris ugyanazon a pályán, ugyanabban a játékmódban vághatunk neki a versenynek, hogy aztán saját időnkről szintén a falon értesítse a játék a többieket, amikor legközelebb elindítják a játékot. Az Autolog egyúttal játékmódokat is ajánlhat nekünk, például az alapján, hogy mivel játszottak legutóbb barátaink.

Ha nem vezetünk óvatosan, gépkocsink látványosan sérül, azonban a fejlesztők arcade játékról lévén szó a játékélményt és a szórakozást részesítették előnyben: az autó vezetésére nincsenek kihatással a törések. (Egyedül ha totálkárosra törjük, az tűnik fel.) Érdekes megoldást választottak a Criterionnél a visszapillantó-tükör megvalósítására. Úgy gondolták, a hagyományos képi megjelenítés helyett hasznosabb funkcióval látják el, és így nem valós képet mutat a tükör, hanem olyat, ahol az ellenfelek sárgával, a rendőrök piros színnel jelennek meg, így jobban észrevehetjük, mi történik a hátunk mögött. Nem hiányozhat természetesen egy ilyen játékból a nitro se, melyet leginkább farolgatással vagy szélárnyékban vezetéssel gyűjthetünk.
A Need for Speed: Hot Pursuit pályáinak otthont adó térkép amúgy mintegy négyszer nagyobb, mint a Burnout Paradise-beli Paradise City volt. Összesen 160 km-nyi úthálózat vár majd ránk Seacrest County területén.

A csodálatos grafikát igazán látványos effektek teszik teljessé, amelyek közül leginkább a lassításos részek hagynak mély nyomot az emberben (és egyúttal elsőre kicsit elgondolkodtatják, hogy vajon ötvenedik alkalom után keresni fogjuk-e a kikapcsolási lehetőséget, vagy inkább kihasználjuk egy kis pihenésre ezeket a szakaszokat). Egy-egy fontosabb történésnél – például amikor a rendőrök szöges akadályt helyeznek el előttünk vagy bekapcsolódik egy helikopter is üldözésünkbe – a kamera elmozdul megszokott helyéről, és kisebb időlassítás mellett értesít a játék az újabb veszélyekről. A prezentáció során nagyon jól néztek ki ezek a momentumok.

A Need for Speed: Hot Pursuittal egy kiemelkedően jól sikerült arcade autóversenyre számíthatunk, amely ezúttal tényleg felrázhatja a sorozatot. A Burnout játékok fejlesztői most megmutathatják, mire képesek, ha egy másik franchise kerül a kezükbe, és a Kölnben látottak alapján úgy tűnik, igen jó irányba vitték a sorozatot. Megjelenésére azonban november 16-áig még várnunk kell, amikor PC mellett PlayStation 3, Xbox 360 és Wii konzolokra érkezik majd meg a játék (ez utóbbi verzión az Exient dolgozik).