Nem lehet egy konzolhoz mozgásérzékelős kontroller sportjátékok nélkül. Nem véletlenül volt már a Wii alapcsomagban is annak idején benne a Wii Sports se. Nem lehet nagyot tévedni egy ilyen játékkal: a sportágakat általában mindenki ismeri, a mozgásérzékelőnek köszönhetően a valóságoshoz valamennyire közelítő játékmechanikával pedig pillanatok alatt bárkit be lehet vonni úgy, hogy élvezze is a játékot. Így a PS Move megjelenésekor is boltokba került pár ilyen szoftver. Az első bemutatásra kerülő cím a Sony saját kiadású Sports Champions játéka, majd utána szót ejtünk a Ubisoft Racquet Sportsáról is.
Sports Champions
Összesen hat sportág került ebbe a játékba, még ha egy-kettő közülük nem is annyira nevezhető sportnak. Íjászat, asztalitenisz, tengerparti röplabda, bocce (más néven pétanque), frizbi-golf és gladiátorpárbaj – ez lenne a felhozatal.
A PS Move-nak köszönhetően az irányítás teljesen jól működik, pontosan tudjuk vezérelni mindegyik sportágat. Némelyikben – íjászat, röplabda és gladiátorviadal – ráadásul egyszerre két kontrollert is használhatunk, ezáltal a valósághoz jobban közelítve kezünk mozgását, illetve tökéletesebbé téve a kontrollt. Íjászatnál például a kilövés erősségét is tudjuk szabályozni így, minél hátrébb húzva az egyik kezünkben lévő kontrollert. Gladiátorként játszva két vezérlő esetén jobb kezünkbe továbbra is a kard van, míg a bal kezünkbe fogott Move-val a pajzsot tudjuk mozgatni. (Egy vezérlő esetén a ravaszgombot kell nyomnunk, ha a pajzsot szeretnénk irányítani.) Ping-pongban az asztal fölé is mozgathatjuk az ütőt, és oldalra mozgásunkat is érzékeli a PS Eye segítségével a program.
Tíz karakter közül választhatjuk ki figuránkat, nincs lehetőség saját létrehozására. Játszhatunk egy-egy mérkőzést, de ha komolyabban belevágunk, nekiindulhatunk a tíz szintből álló Champion Cup módnak, amelyben egyre nehezebben legyőzhető ellenfelekkel szemben kell helyt állnunk. Többszemélyes játék esetén akár négyen játszhatunk egyszerre, egymásnak adva a kontrollert, vagy több PS Move birtoklása esetén egyes ágakban (pl. ping-pong) párhuzamosan játszva.
A Sports Champions tesztelése során kedvencünk az íjászat és a bocce volt, főleg, miután elkezdtünk kísérletezni az utóbbi extra pályáin. Ott ugyanis minigolfhoz hasonlóan kialakított trükkös elrendezésű keretekbe foglalták a játékteret, így sokszor jóval pontosabb célzásra volt szükségünk a győzelemhez. De a többi játékot is maximálisan élveztük, sokkal jobb és pontosabb volt mind, mint a Wii Sports játékai. (Valamennyire talán még a MotionPlusos Wii Sports Resorton is túltett a PS Move.)
Racquet Sports
A Sports Champions után igen kíváncsian vártuk a Ubisofttól érkezett Racquet Sports játékot is, azonban sajnos abban csalódnunk kellett. Ahogy a cím is jelzi, különböző ütővel játszott sportág került ebbe: tenisz, asztalitenisz, tengerparti tenisz, squash és tollaslabda.
Játék közben nem érezni, hogy mi kontrolláljuk a labdát, olyasmi feelingje van az egésznek, mint a Wii Sports teniszében, amikor végül is csak az időzítés számított, a mozdulat kivitelezése igazából minimálisat. Ezen pedig az se segít, hogy kétféle irányítási mód közül lehetett választani, az advancedban pedig kockázatosabb ütésekre is lehetőségünk adódik az egyik gomb nyomva tartásával.
Sokkal több karaktert nem is érdemes vesztegetni erre a játékra, sajnos nyugodt szívvel senkinek sem mernénk ajánlani. Túl korainak találtuk a megjelenését, ha rendesen kidolgozták volna a működését, még egy jó játék is lehetett volna belőle.