Az SSI (Strategic Simulation Inc.) a legrégebbi fejlesztőstúdiók közé tartozott, hiszen még a számítógépes játékok történelmének hajnalán, 1979-ben alapította Joel Billings. Kevesen tudják róluk, hogy több mint száz cím fűződik a nevükhöz, köztük olyan mára már klasszikussá vált alkotásoké, mint a Silent Hunter, vagy épp jelen cikkünk alanyának elődje, a Panzer General sorozat. Az SSI főleg az utóbbival ért el hatalmas sikereket, hisz a stílusteremtő világháborús stratégiának és különböző folytatásainak mind a mai napig óriási rajongótábora van. Sajnos azóta az SSI-t bekebelezte a Ubisoft, így a folytatások elmaradtak.
Bő egy évtizedes várakozás után idén viszont megtört a jég, mivel a Slitherine és a The Lordz Games Studio felkarolta a témát és elkészítették az eredeti Panzer General feltupírozott, mai igényeknek megfelelő változatát, a Panzer Corpst!
A The Lordz Games Studio biztosra akart menni a fejlesztés során, ezért úgy döntöttek, hogy semmi radikális változtatást nem eszközölnek az eredeti játékon. Ennek köszönhetően tulajdonképpen újra elkészítették a Panzer Generalt, többnyire ugyanazokkal a küldetésekkel, egységekkel, játékrendszerrel és hál' Istennek ugyanazzal a játékélménnyel.
A Panzer Corpsban az első puskalövéstől az utolsó fegyverletételig végigjátszhatjuk a II. világháború legnagyobb csatáit, kezdve természetesen a lengyelek lerohanásával. Az egyszemélyes kampány a német hadigépezetet kíséri végig, és annak összes nagyszabású hadműveletében részt vehetünk. Így a lengyelek kiiktatása után előbb a környező országokat kebelezhetjük be, majd nyugaton eltiporjuk a franciákat, hogy a csatornán átkelve Churchill népét is rabigába hajtsuk. A játékban egyedül rajtunk áll, hogy egy-egy küldetést hogyan hajtunk végre, így fennáll a lehetősége annak, hogy egy olyan csatát is megnyerünk, amit a valóságban elbuktak a németek. Érdekes volt például partra szállni Angliában és szépen körbevéve Londont megadásra késztetni a briteket. Éppen ezért a játék egy idő után elmegy egy fiktív irányba, aminek a végkifejlete a németek totális uralma, ami alól még az amerikai kontinens sem kivétel.
A körökre osztott játékmenet gyakorlatilag semmit sem változott a nagy elődhöz képest. A küldetés elején adott számú egységgel vághatunk neki a térképnek, de a sikeres támadásokért pontokkal jutalmaz a játék, amelyeket további egységek vásárlására, illetve a már meglévők fejlesztésére, gyógyítására és ellátására (ugyanis a legtöbb egység néhány kör alatt kifogy a lőszerből és az üzemanyagból, így ezeket folyamatosan pótolnunk kell) költhetünk. A térkép hatszögekre van osztva, és minden körben minden egység adott távolságra képes eljutni. Ezt befolyásolják a terepviszonyok, az egység tulajdonságai, valamint az ellenséges alakulatok elhelyezkedése. A legtöbb misszió – legalábbis a kampány első szakaszában – a támadásról szól, ahol célunk, hogy a stratégiai fontosságú városokat elfoglaljuk. Később ezek megvédése is feladat lesz. A játékba rengeteg korhű jármű és gyalogos egység került, mind egyedi képességekkel, erősségekkel és gyengékkel. Így érdemes alaposan megismerni ezeket, hogy megalkothassuk a legjobb taktikát. Nem mindegy például, hogy egy tankelhárító alakulatot mivel próbálunk kiiktatni. Ha ráeresztünk egy páncélos hadosztályt, komoly veszteségekre számíthatunk, míg ha ugyanezt egy ejtőernyős csapattal kíséreljük meg a siker többnyire garantált.
Egy megnyert küldetés után katonáink tapasztalati pontokat és kitüntetéseket kapnak, így a következő térképen (ahová magunkkal vihetjük őket) már sokkal erősebb egységként szállnak szembe az ellenséggel. Érdemes tehát nagyon vigyáznunk rájuk.
A Panzer Corps grafikája szintén a klasszikust idézi, az interface elrendezése és funkciói is ugyanazok, valamint a térkép megvalósítása is azonnal beindítja a nosztalgiafaktort. Mivel a játék teljesen 2D-s, nem kell hozzá erőmű sem, viszont a látvány még így is remek. A tűzharcokat szépek, a lángszórós csapat támadása kimondottan pazar. Nem kell ugyan videokártya izzasztó effektparádéra számítani, de egy ilyen játék esetében nem is ez az elvárás. Sokkal fontosabb, hogy a térkép tökéletesen átlátható, azon minden felismerhető és minden funkció könnyedén elérhető. Az egységek is mind felismerhetőek és a lehetőségekhez mérten szépen megrajzoltak.
Hangok terén semmi kirívóval nem találkozik az ember. A háttérzene ugyan van, de azonnal megfeledkezik róla az ember, amint belemerül az egységek tologatásába és az ellen sarokba szorításába. A különböző gépesített egységek mind egyedi motorhangokat kaptak, más a hangja a vadászrepülőknek és a bombázóknak, vagy épp a Panzer IVF-nek és a Panzer IB-nek. A robbanások hangjai is változatosak, egy egységet elpusztító robbanás betölti az egész szobát, míg egy célt tévesztett gránát tompa puffanása alig birizgálja meg a fülünket. A program ezen a téren is szépen hozza az elvárhatót, ami tovább emeli a hangulatot.
A Panzer Corps rendelkezik ugyan online többjátékos móddal, de azt sajnos gyakorlatilag képtelen voltam kipróbálni. Ugyanis az éter kong az ürességtől, egyetlen kósza brigantival sem találkoztam, aki ki mert volna állni ellenem Kurszk mellett. Nagy kár érte, hiszen biztosan remek élmény lehet egy másik szobastratéga ellen kommandírozni páncélosaimat. Tény, a mesterséges intelligencia magasabb szintre állítva komolyan megizzasztja a játékost és már a lengyel lovasság is úgy söpri ki a német páncélosokat az országhatáron túlra, hogy lánctalpuk nem éri a földet, de azért mégis más lenne húsvér ember ellen kipróbálni magam.
Viszont nagy piros pont illeti a készítőket az enciklopédiáért és a pályaszerkesztőért, amielyet a játék mellé kapunk. Az enciklopédiában az egységekről bőséges történelmi leírást és szép concept artokat kapunk, részletesen leírják benne a különböző terepviszonyok tulajdonságait, de megtaláljuk benne a gyorsbillentyűk leírását, valamint egy részletes áttekintést a kampány küldetéseiről. A pálya- és küldetésszerkesztő egyszerű és könnyen kezelhető. Néhány perc alatt elkészíthetjük vele saját missziónkat, amivel tovább növelhetjük a játék élettartamát.
Nagyot dobbant a szívem, amikor meghallottam, hogy megjelent a Panzer Corps. A játékot korábban minimális marketing előzte meg, így őszintén meglepett az érkezése. Mohón vetettem rá magam és az első perctől úgy éreztem magam, mint annak idején jó tizenöt évvel ezelőtt, amikor a nyári szünetben a rokon számítógépén először találkoztam a Panzer Generallal. Üdítő és dicséretes vállalkozás volt feléleszteni a játékot, és remélem, hogy lesz még folytatás. A Panzer Corps tökéletesen választás a nagy előd rajongóinak és azoknak is, akik most találkoznak a stílussal először. Tény, hogy a innovációnak nyomait sem találjuk, de azt hiszem, tökéletesen illik ide a mondás: ami jól működik, azon nem érdemes változtatni.
