Uncharted: A negyedik labirintus [könyv]

Mikor kezembe vettem az Uncharted: A negyedik labirintust, a torkomban dobogott a szívem, mert a játékok nagy rajongójaként úgy gondoltam, idő előtt eljött egy újabb nagyszerű epizód. Ezzel szemben olvasás közben folyamatosan kettős érzésem volt (ez a jelek szerint sokszor előfordul velem). Végül úgy döntöttem, e kritikámat egy picit rendhagyó módon kétszer fogom megírni. Egyszer, mint a könyvről, amely a játékról szól, és egyszer úgy, hogy teljes mértékben elvonatkoztatok a játéktól. Nagy lesz a különbség.

Uncharted: A negyedik labirintus – könyv a sikeres játék nyomdokain
A történet elején – leszámítva a felvezetésül szolgáló menekülős részt az ecuadori dzsungelben – Drake Sully hívására New Yorkba utazik, ahol kiderül, hogy öreg mentorának egyik régi barátja gyilkosság áldozata lett. Sully, aki történetesen az áldozat lányának keresztapja, elmeséli, hogy Hzujak professzor az ókori labirintusok után kutatott egy Tyr Henriksen nevű alak megbízásából. A professzor rájött, hogy van valami összefüggés a mitológiai alak, Midasz király, az alkimisták és a Daidalosz által épített labirintus között. Kiderítette, hogy a hiedelemmel ellentétben a híres ezermester nem egy, hanem mindjárt három hasonló labirintust is épített a világ különböző pontjain, amelyek feltárásával fény derülhet egy rejtélyes negyedik labirintus pontos helyére, ahol aztán biztosan rengeteg mesés kincs várja megtalálóját. De sajnos Hzujak professzor csúfos halált halt (végtagjait és fejét levágták, maradványait pedig egy meglehetősen kisméretű ládában feladták postán), és titkát magával vitte a sírba. Drake, Sully és a professzor lánya, Jada együtt indulnak, hogy fényt derítsenek a gyilkosságra, és egy füst alatt kiderítsék, mi igaz a professzor felfedezéséből.

Alapvetően a történet tökéletesen passzol az Uncharted sorozat stílusához, nem is ezzel volt a baj. Igaz, sokkal inkább tekinthető kriminek, mint kalandregénynek, de legalább annak megállja a helyét. Miközben olvastam, végig az az érzés motoszkált a fejemben, hogy vajon ki ölethette meg a professzort, és miért pont Tyr Henriksen? Leszámítva a karakterek hibáit, a könyv le tudott kötni az esti órákra, ami azért nagy érdem. Az igazi gond magukban a szereplőkben keresendő. Már a borítón sem volt szimpatikus Nathan Drake. Ez a srác, a Mona Lisát megszégyenítő meghatározhatatlan fél vigyorral az arcán, ahogy épp pisztolyt szegez rám... ez a Drake nem az a Drake. Persze, ez csak egy illusztráció, aminek voltaképp semmi köze a könyv tartalmához, de sajnos olvasás közben csak fokozódott bennem ez az érzés.
A videojátékokban megismert kincsvadász egy talpraesett, szarkasztikus humorral megáldott, pimasz alak, akit egyfelől hajt a legyűrhetetlen vágy a rejtélyes kincsek után, másfelől sosem tudja meggyőzni magát arról, hogy mégis mi a fenét keres a föld alatt, egy évezredek óta elhagyatott labirintusban. Ezzel együtt mindig minden helyzetből frappánsan kivágja magát, és mindig megtalálja a megfelelő megoldást a felmerülő problémákra.
Ezzel szemben milyen a könyvbéli Drake? Nyomát sem találjuk benne a fent említett tulajdonságoknak. Tény, hogy igyekszik minden párbeszédben a lehető legtöbb poént elsütni, de ezek többnyire mellé trafálnak. Bizonytalan személyiségnek tűnik, sokszor tűnődik azon, hogy vajon most mit is kellene csinálnia. Egyáltalán nem úgy viselkedik, mint egy igazi kincsvadász, inkább tűnik lecsúszott magánnyomozónak. Sullyval sem sokkal jobb a helyzet. Hiányzik belőle a játékokban megismert zsiványság, helyére egy keresztapa túlzott aggódása került. Szinte elképzelni sem lehet ennek a fickónak a kezében azt a Magnumot, amivel a játékokban irtotta az ellent. És végül Jada? Nos, őt értelemszerűen nem lehet összehasonlítani senkivel, mivel először szerepel, így őt éreztem a leghitelesebb karakternek. Egyfelől gyászolja apját, másfelől hajtja a gyilkosa iránti bosszúvágy, ami keveredik a mostohaanyja iránti gyűlölettel, akit apja elsőszámú árulójának tart.

Uncharted: A negyedik labirintus – izgalmas krimi jelent meg
Kíváncsian kezdtem bele következő olvasmányomba, amelynek címe – Uncharted: A negyedik labirintus – semmit sem mondott nekem. A hátlapon elolvasott összefoglaló alapján egy izgalmas kriminek tűnt, így rögtön felkeltette az érdeklődésemet.
A történet főszereplője Nathan Drake, egy amolyan Indiana Jones-szerű kincsvadász, valamint két társa: Victor Sullivan és Jada Hzujak. Sullivan – akit a könyvben csak Sullynak becéznek – Drake régi cimborája, akik már sok közös kalandban vettek részt együtt. Jada, Sully keresztlánya, s egyben a történetet elindító gyilkosság áldozatának a lánya.
Luka Hzujak professzor az ókor szakértője, aki az elmúlt években egy bizonyos témára koncentrált. Összefüggést talált ugyanis a mitológiai Midasz király, a középkori alkimisták és a híres ezermester, Daidalosz labirintusa között. Kutatásai során rájött, hogy Daidalosz nem egy, hanem mindjárt három hasonló labirintust épített, amelyek feltárása fényt deríthet egy rejtélyes negyedik labirintusra is, mely mesés kincseket rejthet. Ám a professzor egyiptomi ásatásáról egyik nap nyomtalanul eltűnik, hogy aztán New York egyik pályaudvarán egy ládában találják meg megcsonkított holttestét. Drake Sully és Jada segítségére siet, és együtt kezdenek nyomozni, hogy megtalálják a professzor gyilkosát. Nyomozásuk során azonban szinte folyamatosan lőnek rájuk, s sorra találják a hullákat.

A főbb karakterek kellően érdekesek és többé-kevésbé hitelesek is lettek. A három főszereplő mind igazi egyéniség: Drake amolyan esetleges magánnyomozó típus, aki mindig próbálja csipkelődő megjegyzésekkel oldani a feszültséget, de ha kell, tudja, hogy kell meghúzni a ravaszt. Társa, Sully sokat látott utazó, aki a világ szinte minden országában megfordult már, és ráadásul mindenhol szerzett kapcsolatokat, amelyek a későbbi kalandjai során hasznos forrásként szolgálnak neki. Jada, egyfelől gyászolja édesapját, másfelől mindent elkövet, hogy kézre kerítse gyilkosát.
Persze, mint minden krimiben, itt is vannak rosszfiúk, és olyan alakok, akik csak első pillantásra tűnnek annak, hogy aztán később kiderüljön róluk, hogy ők a legfontosabb segítői hőseinknek.

A történet és a szereplők tehát rendben vannak, csak épp elég lassan és vontatottan haladnak előre az események. Vannak olyan részek, amelyek érdemtelenül el lettek hanyagolva, míg mások, amelyek nem tűnnek túl fontosnak, kivételes figyelmet kapnak. Ezzel szemben a könyv kellően olvasmányos, az izgalmas részeknél az ember gyakran azon kapja magát, hogy magával ragadja a "csak még egy oldalt" érzés. Összegezve, a könyv ugyan nem Jókai színvonal, de kellemes kikapcsolódást nyújt az esti órákra.

Nos, végére értem kettős beszámolómnak, amelynek célja az volt, hogy mind az Uncharted sorozat rajongóinak (amilyen én magam is vagyok), mind azoknak, akik nem ismerik a játékot, bemutassam a könyvet. Sajnos számomra csalódás volt, mivel az új kaland messze nem éri el azt a színvonalat, amit a játékok alapján elvártam. Nagyon nehéz volt elvonatkoztatnom attól, hogy e történet főszereplői csak névrokonai a játékok hőseinek, minden egyéb tekintetben teljesen más személyiséggel rendelkeznek.
Ha viszont úgy nézem a könyvet, mint egy teljesen önálló krimit, akkor egészen jól sikerült, hisz izgalmas és fordulatos a sztori, és a szereplők is szerethetőek a maguk módján. A végső konklúzió az, hogy ha más címmel, más nevekkel jelent volna meg a mű, nyugodt szívvel ajánlanám mindenkinek. Így viszont csak azoknak tudom ajánlani, akik nem ismerik a játékot, de, akiknek kicsit is ismerős volt Nathan Drake neve korábbról, azok inkább ruházzanak be egy PlayStation Vitába, és kezdjenek bele legújabb, Golden Abbys című kalandjába.

• Fumax Kiadó
• könyvajánló