Februári előzetesünk után mostanra elkészült a Piranha Bytes új zászlóshajójának, a Risennek a folytatása. Az elég éles váltással fantasyből kalózos környezetbe helyezett Dark Waters továbbviszi az első részben elkezdett történetet.
Miután az előző rész végén Névtelen Hősünk megmenti Faranga szigetét a pusztulástól, és bebizonyítja, hogy a titánok mégsem legyőzhetetlenek, a sztori szerint beáll az Inkvizíciós seregbe, hogy így segítse az embereket. De ahogy a gonoszok egyre jobban előrenyomulnak, és az emberiség kénytelen visszavonulni, hősünkből csakhamar egy reményvesztett alkoholista lesz, aki a folyamatos ostrom alatt álló Caldera szigetén tengődik.
Ám hirtelen kapunk egy küldetést parancsnokunktól, miszerint Steelbeard, a hírhedt kalózkapitány birtokában van egy fegyver, amely talán megmentheti az emberiséget a pusztulástól. Be kell épülnünk a kalózok közé, és minél többet megtudni erről a fegyverről. Ez persze csak úgy lehetséges, ha kirúgnak minket az Inkvizícióból és mindenünktől megfosztanak. Így aztán ott találjuk magunkat a semmi közepén és a feladat adott: bekerülni Steelbeard legénységébe.
A készítők újra egy végletekig kidolgozott világot adnak a játékos kezébe, de most a központi téma a kalózkodás. Mint a Risen előző részében, itt is több út vezet a végkifejlethez, és rajtunk áll, melyiket választjuk. A legtöbb feladatot többféleképpen is meg lehet oldani. Például van egy rész, ahol egy raktárost kell rávennünk, hogy rakodjon ellátmányt a hajónkra. Attól függően, hogy merre fejlesztettük karakterünket, egyszerűen megfenyegethetjük vagy megpróbálhatjuk körmönfont módon rábeszélni, esetleg a táborban sétálva összefuthatunk a beosztottjaival is, akik elárulják egy közeli barlang helyét. Így odacsalhatjuk a tagot, ahol egy kis ököldiplomáciát alkalmazva jobb belátásra bírhatjuk. Ha pedig stílusosak akarunk lenni, megszerezve egy hajtincsét akár voodoo babát is csinálhatunk és így átvéve az irányítást felette utasíthatjuk a beosztottjait, hogy rakodjanak be a hajónkra.
A választási lehetőségek garmadája már a Gothic sorozatban is a széria védjegye volt, amit a készítők szerencsére áthoztak az új sorozatba is. Itt ugyan nem kell eldönteni, hogy melyik oldalra álljunk (ugyanis végig kalózok leszünk), hanem a játék két elemi fegyverneme között kell döntenünk: puskák vagy voodoo. Ha az Inkvizíció által frissen kifejlesztett puskát vesszük kezünkbe, sokkal könnyebbé válik a harc. Távolról leszedhetjük ellenfeleinket, mielőtt még közel érnének hozzánk, de ha ez mégsem sikerülne, még mindig ott a szurony vagy a kardunk. Később kitanulhatjuk a fegyverkovács mesterséget is, így akár saját puskákat és pisztolyokat is készíthetünk. Ha mégis a bennszülöttek fekete mágiája csábít el, kitanulhatjuk a voodoo sötét titkait. Különféle főzeteket és varázsitalokat kotyvaszthatunk, amelyekkel mindenféle különleges tulajdonságok birtokába juthatunk, készíthetünk talizmánokat és ereklyéket, amelyek segítenek a harcban és akár a diplomáciában is. Végül akár voodoo babákat is összerakhatunk, amellyel megátkozhatjuk vagy megsebesíthetjük ellenfeleinket de akár az irányítást is átvehetjük felettük. Mindkét út igen érdekes és fordulatos játékmenetet ígér, így érdemes lehet akár másodszor is végigjátszani a játékot, hogy kipróbáljuk a másik oldalt.
Ha már itt tartunk, érdemes szót ejteni a harcról is. A Risen baltával faragott harcrendszere finoman szólva nem aratott osztatlan sikert a játékosok körében, és sajnos azt kell mondjam, hogy a jó dolgokkal együtt ez is átszivárgott a folytatásba. Ugyan csiszolgattak rajta valamicskét a fejlesztők, de még mindig eléggé nehézkes és néhol frusztráló a harc. A kardforgatás a megszokott kombós sémára épül, de kegyetlenül nehéz eltalálni az időzítéseket. Főleg a védekezés és a visszatámadás az, ami a morgás fő okát képezheti. Legnagyobb problémám a védekezés volt. Ugyan van védekezés gomb, de ez csak karddal hadonászó ellenfelek ellen használható. Más élőlények és állatok ellen egyszerűen nem tudunk védekezni. Sokszor haltam bele abba, hogy mondjuk egy párduc, egy aligátor vagy akár egy sima mocsári rák addig támadott folyamatosan, hogy belehaltam. A legnagyobb baj akkor van, ha többen támadnak minket. A sorozatos egymásutánban érkező harapások ellen esélyünk sincs védekezni vagy akár megmozdulni (stun lock), és így hiába verjük kegyetlenül a billentyűzetet vagy az egeret, akkor is meghalunk. A dárdadobáló bennszülöttekkel is ugyanez a helyzet, mivel ők általában csapatosan jönnek ránk, és míg az egyik közelharcban foglal le minket, a többiek addig bőszen dobálnak dárdával, amelyek elől képtelenség kitérni. Az egyetlen használható módszernek azt találtam, ha folyamatosan ugrálok, vetődök mindenfelé és néha odaszúrok vagy eleresztek egy lövést, de ez inkább tűnt idétlen kalimpálásnak vagy valami cirkuszi mutatványnak, mint harcnak. Akik az Inkvizíció puskáit választják, azt kell mondjam, sokkal jobban járnak, mert ez esetben alig kell a frusztráló közelharccal törődni.
De szerencsére nem csak harcból áll a kalózkodás. A Risen 2 világa igen nagy, és többnyire szabadon mehetünk, amerre akarunk. Egy hatalmas, összefüggő térkép helyett azonban most több „kisebb” szigetet kapunk, amelyek azért egyenként is igen terebélyesek. A városkákban és táborokban bóklászva beszélgethetünk a helyiekkel, akiktől rengeteg infót megtudhatunk, kereskedhetünk, tanulhatunk új képzettségeket és akár még feladatokat is adhatnak nekünk. A környezet színes, hangulatos és élettel teli. A készítők nagyon eltalálták a kalózos hangulatot, a Dark Waters minden ízében kőkemény kalózos játék lett. Hajók, rum, pálmafák, kék tenger, karibi hangulat, egyszerűen nagyszerű. A történet igen hangulatos és csavarokban gazdag. A karakterek is jól kidolgozottak, bár a dialógusokkal azért volt némi gond. A szinkron kissé szárazra és döcögősre sikerült néhol, de ezt már megszokhattuk, nagyon fel sem tűnt.
Egy másik dolog, ami kissé megosztja a játékosokat, a navigáció. Az előző rész mintájára a Dark Waters sem fogja a játékos kezét. Nincs minimap, nincs varázsvonal vagy lebegő nyíl, amely mutatja, merre kell menni, és bár nagy nehezen tudunk egy X-et tetetni a térképre, hogy hova is tartunk, azt, hogy ott mit és hogyan kell csinálni, már nem árulja el a játék. Ezért aztán érdemes nagyon odafigyelni, hogy mit mond a küldetést adó karakter (ezt később a naplóban újra elolvashatjuk), mert bizony abból kell kisilabizálnunk, hogy tulajdonképpen mit is kell tennünk. Sokan üdvözölték a régi/új rendszert, amely régi kalandjátékok mintájára gondolkodásra ösztönöz, viszont aki elkényelmesedett a modernebb RPG-ken, azoknak kissé nehéz lesz megszokni, hogy itt bizony az agyunkat is használni kell, és nem csak a nyilat követni.
A grafika csodálatos. Gyönyörűen megszerkesztett területek, zöldellő rétek, félelmetesen derengő dzsungelek, álomszép tengerpartok. A hangulatos városkák és táborok tele vannak élettel. A helyiek napközben mennek a dolguk után, a kovács kovácsol, a trógerek hordják a cuccot, az őrök őrködnek stb. Amint leszáll az éj, a kocsma is megtelik élettel, zene, pia, miegymás és így megy ez napról napra. Az emberek és egyéb élőlények a legapróbb részletekig kidolgozottak és az animációk is rendben vannak, habár itt voltak azért furcsaságok.
A hangok és a zene remekül kiegészítik a már így is nagyon jól megkreált játékteret. Mindez a történettel karöltve egy igen hangulatos és szórakoztató játékot alkot. Ráadásul igen hosszú is a játék. Bőven több mint 40 tiszta játékórát töltöttem a Dark Watersszel, ami még bőven kitolható, ha az ember megcsinálja az összes mellékküldetést és megkeresi az összes összegyűjthető kütyüt. Persze azért vannak problémái a Risen 2-nek, főleg az irányítás és kisebb-nagyobb bugok terén, de azért mindent összevetve azt kell mondjam, hogy nagyon jó lett a Dark Waters. A rajongóknak garantált a szórakozás de az újonnan érkezőnek is melegen ajánlom az eddig legjobb kalózos RPG-t. Jó játékot!
