A Giant Sparrow alkotása jó eséllyel indulhatna a "minden idők legmeglepőbb módján induló játéka" versenyben, már ha kiírnának ilyet. A rövid intro után ugyanis teljesen fehér képernyő fogad, közepén mindössze egyetlen kis pöttyel. Kontrollerünk bal karját megbillentve bár lépések hangját halljuk, látni még mindig nem látunk semmit. Egy gombnyomásra azonban hirtelen paca indul a célkereszt szerepét betöltő pont irányába, és a hangos placcsanással szétterülő festék láthatóvá teszi az előttünk lévő falak, kerítések, tárgyak és élőlények körvonalait.
Nem egy hétköznapi játék a The Unfinished Swan, és talán nem is annyira játék, mint mondjuk egyfajta modern műalkotás, vagy leginkább egy interaktív mese, amely a felfedezés maximális élményét adja a játékos kezébe. Főhősünk egy árván maradt kisfiú, aki anyja egy befejezetlen festményének elszabaduló főhőse, egy hiányos nyakú hattyú nyomába ered. Aztán miközben a folyamatosan előtte szaladó állatot követi, egy király – akinek hangja a Monty Pythonból megismert, manapság leginkább rendezőként tevékenykedő Terry Gilliam – különös birodalmát is felfedezi.
Az első bizonytalankodó lépések után könnyen rá lehet érezni a játék ízére, és utána már nehezen áll fel az ember a képernyő elől. Míg eleinte fekete festékcseppeket fröcskölhetünk, később "fegyverünk" megváltozik, és például vízzel operálhatunk, hosszú indákat életre keltve utat építve magunknak. Egy azonban stabilan megmarad: az igen egyedi grafikai stílus. A fekete-fehér világban ugyan előbb-utóbb megjelennek a szürke árnyékok, majd a már említett indák zöldjei is, de az egyszerű, stilizált ábrázolásmód végig kitart. A magával ragadó történet mellett talán ez az egyedi stílus az, amely leginkább megkülönbözteti a The Unfinished Swant a mai játékoktól. Merészen szakítottak a fejlesztők a realisztikus megjelenítésre törekvő fő csapásiránytól, de nem lovagolták meg a divatos, pixeles retro vonalat se, inkább valami egészen mással próbálkoztak.
Sajnos a játék egyáltalán nem hosszú, két-három óra alatt a végére lehet érni, utána pedig sok meglepetés már nem vár ránk, maximum a már bejárt pályákon mehetünk újra végig, ha nem sikerült elsőre begyűjtenünk rajtuk az összes lufit. (Igaz, ezzel még akár pár újabb órát el lehet tölteni, hiszen sok esetben trükkös helyekre rakták le a designerek ezeket a tárgyakat.) Viszont tény, hogy ez a pár óra igen élménydúsan telik, a remek ötletek láttán pedig sokat fogjuk állunkat a padlón keresni.
Az eredetileg iskolai projektként indult fejlesztést a Sony karolta fel, Santa Monica-i stúdiójával támogatva a Giant Sparrow maroknyi csapatát. Így aztán a PSN-en most megjelent játék Move támogatást is kapott, a gamepad helyett a "fagyi-kontrollerrel" célozhatunk a képernyőre, ha ezt a megoldást kényelmesebbnek érezzük.
A The Unfinished Swan nem azoknak készült, akik legalább 30-40 órányi játékidőt vagy csilli-villi grafikát várnak egy játéktól. Akik viszont fogékonyak az újra, és egy egyszerű, de az elejétől a végéig magával ragadó sztorit szeretnének átélni tévéjük előtt, azok maximálisan élvezni fogják a játék minden percét.
