Bevallom őszintén, régóta nem vártam játékot akkora lelkesedéssel, mint a Painkiller: Hell & Damnationt (röviden Painkiller HD – ügyes szójáték). Szerettem az eredeti részeket, szomorúan csóváltam a fejemet az évek során érkező, minőségtelen, gyenge utánérzésektől, viszont az új rész/remake mind a gamescomon, mind a béta során lenyűgözött, szinte tűkön ülve vártam a Halloweent és az ahhoz kapcsolt végleges megjelenést. Most, hogy a tesztpéldány révén végre ismét alámerültem a lengyel agymenésekkel és német metalzenével feltöltött pokolba, örömmel jelenthetem ki, hogy néhány szépséghibát leszámítva a Painkiller franchise neve végre tényleg régi fényében ragyoghat.
A remake szó viszont bizonyos értelemben kicsit túlzás. Tény és való, hogy tulajdonképpen a klasszikus pályák újrafeldolgozott, kissé módosított változatait tolhatjuk újra, a történet viszont szervesen kapcsolódik az eredeti játékhoz és kiegészítőihez, valamint folytatja azt. Tehát Daniel győzött, megölte a pokol négy generálisát, miszlikbe vágta magát Lucifert, leölte a trónját elfoglalni kívánó Alastort, majd végül korábbi szövetségesét, Évát is megakadályozta abban, hogy a Pokol úrnőjévé váljon. Viszont szegény hősünket az angyalok átverték, évszázadok teltek el győzelme óta, és mégsem léphetett be a Mennyek kapuján, a purgatóriumban ragadt az idők végezetéig. Ekkor találkozik ismét Évával, és egy szokatlan, új szövetségessel, a Zord Kaszással. Mint kiderül, a Kaszás anno fogadást kötött Luciferrel, hogy Daniel túléli-e a csatát a démonok ellen, és bár a Halál győzött, mivel extraként a hatalmas bukott angyalt is megöltük a Pokol szívében, képtelen behajtani a nyereményét. Ezért jön neki kapóra Daniel: ha begyűjti számára a fogadásban említett 7000 lelket egy új fegyver, a brutális SoulCatcher segítségével, a Kaszás elintézi, hogy újra együtt lehessen feleségével. Útja során azonban Danielnek újra meg kell küzdenie az időközben feltámadt, bosszúra szomjas fődémonokkal, ráadásul Éva is ismét a nyomába szegődik, aki annak ellenére, hogy sok évvel korábban elárulta őt, most arra próbálja figyelmeztetni, hogy véletlenül se bízzon meg a Kaszásban.
A Hell & Damnation készítői biztos lapokkal játszottak.
Ez lenne tehát a történet, amely a négy fejezet között, illetve néha a pályákon, a játékot is hajtó Unreal motorral készített átvezetőkben halad előre. Nem rossz, bár nem igazán erre fogunk figyelni, miközben őrületes arzenálunkkal (a SoulCatcher mellett a Battle Out of Hell kiegészítő felhozatalával bezárólag a teljes fegyvertár rendelkezésünkre áll) ismét démonok ezreit mészároljuk le. A Hell & Damnation készítői biztos lapokkal játszottak. Kiválogatták a legjobbnak és legnépszerűbbnek ítélt pályákat, áthúzták őket az új motorra, kicsit változtattak rajtuk, hogy minél több ismerős ellenfelet visszahozhassanak, megváltoztatták a szabályokat a tarot kártyák begyűjtéséhez, és ennyi, ezen kívül minden maradt a régiben. (A soundtracket kivéve, amely az eredeti számok mellett néhány új, ütős német metalszámot is kapott).
Az újratervezett pályákban nagyon tetszett, hogy az átvezetők révén sokkal jobban kötődnek egymáshoz, nem csak az ouija tábla segítségével teleportálgatunk a pokol bugyraiban, valamint a főellenfelek sem a semmiből bukkannak elő a fejezetek utolsó pályáin. A hatalmas Nekrogólem például gyakran behajolt a kolostorban zajlódó helyszíneken a falak felett, hogy feltámasszon ellenünk néhány extra démont. Ezen a téren tehát a Painkiller HD ötös – csillagot azért nem kap, mert nem értem, ennyi erővel akkor már miért nem lehetett az összes pályát feldolgozni, a végére érve egy kicsit talán rövidnek éreztem a menetet.
Ami a multit illeti, teljes mértékben azt nyújtja, amire számítottam. A klasszikus játékmódok jók, a survival sem rossz, a coop pedig kifejezetten tetszett – nagy kár, hogy az Évát irányító játékos is kénytelen férfinyögdécseléseket hallgatni a karakterétől, pár extra hangfájlt még beiktathatnának utólag a készítők egy patch formájában.
Viszont hiába a jó soundtrack, a remekül feldolgozott pályák, a még mindig szemet gyönyörködtető Unreal grafika, a múltidézésbe sajnos belerondít néhány dolog. Az egyik a SoulCatcher fegyver. Már a bétában is feltűnt, hogy az új mordály már-már nevetségesen erős, és hiába csökkentettek a hatótávolságán, a lőszerhez nem kötött léleklopó sugarával továbbra is képes akár a teljes fegyvertárat helyettesíteni. A nagyobb csaták során elég volt annyit tennem, hogy beálltam egy jól védhető sarokba, kiengedtem a sugarat, majd hagytam, hogy minden felém rohanó ellenfelet kinyírjon, lelküket pedig automatikusan begyűjtse. Ha pedig jött egy távolsági támadásokra is képes, vagy éppen csak combosabb démon, és még nem gyűlt össze elég lélek a démon alakhoz, egyszerűen kilőttem belőle a pengéket is, amelyek talán még halálosabbak, mint az említett opció. És ha ez még nem elég, a főellenfeleket követően, miután az ő lelkeiket is begyűjtjük, a fegyver még fejlődik is, ráadásul már az első boss (Nekrogólem) után annyira, hogy az új tüzelési módjának feltöltésével még a ház méretű szuperszörnyeket is egy lövéssel végezhetjük ki. Az egész pedig valahol illúzióromboló, nagyon lecsökkenti a kihívás szintjét még magasabb nehézségi fokozatokon is.
Sajnos a tesztelés során találkoztam pár olyan hibával, amelyet a béta verzióban egyszer már kijavítottak a fejlesztők, így furcsállottam, hogy az elméletileg végleges – vagy legalábbis ahhoz nagyon közeli – változatban ismét előjöttek. Kisebb grafikai hibák mellett ilyen volt néhány szerveren a multiplayer lag vagy a levegőben maradó holttestek és maradványok. Remélem, a bolti verzió megjelenésére ezeket – ha máshogy nem, egy gyors patch formájában – még újra javítják.
A Painkiller: Hell & Damnation tehát végeredményben jó játék, nagyon ajánlom az eredeti részek rajongóinak és újaknak is, de az, hogy az eredeti pályák többségét kihagyták, a SoulCatcher túlzott ereje, és a bétában már javított, de a tesztverzióban érthetetlenül ismét megjelent hibák egy kis keserű szájízt sajnos hagytak maguk után. Utóbbiakat remélem, hogy ismét javítják, de ettől függetlenül senki kedvét nem akarom elvenni attól, hogy megvegye a játékot – egyáltalán nem bánnám, ha a közeljövőben néhány hasonló minőségű folytatást is tesztelhetnék.
