25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Remember Me

Az emlék a legnagyobb kincs.

Írta: Creativ3Form 7 hozzászólás

A Capcom nagy fába vágta a fejszéjét, amikor is a Dontnod csapattal karöltve belevágtak a Remember Me elkészítésébe. A futurisztikus, alternatív jövőben játszódó játékok mindig is kockázatosak voltak, főleg ha olyan dolgokkal kavartak benne, amelyeknek sok lehet a buktatója, vagy logikai bakija.

Remember Me

Nilin, játékunk főhőse egy memóriavadász, aki nemcsak ellopni képes az emlékeket, hanem meg is tudja változtatni azokat.Történetünk 2084-be, Neo-Párizsba vezet, ahol az emberek nem abban a fényűző pompában élik mindennapjaikat, amivel az adott kor és lehetőségek kecsegtetni tudnának. Van ugyanis egy technológia, amellyel be tudnak hatolni az emberek gondolataiba, emlékeibe és azokat le tudják menteni, el tudják tárolni, valamint bizonyos tényezők akár meg is tudják változtatni azokat. A jó cél érdekében hozták létre eme technológiát, hogy halott szeretteink, szerelmünk utolsó szavai, az együtt töltött idők, ne adj' Isten az első csók örökké beleivódjanak az emlékeinkbe, és soha ne felejtsük el azokat. De mondanom se kell, hogy a nagy cégek bizony csúnya dolgokra is képesek az emlékekkel. Ezúttal nem a szerv-, alkohol- vagy drogkereskedelem adja a legnagyobb profitot, hanem bizony a gondolatok lopása és eladása tömi meg a pénztárcákat. Ez pedig káoszhoz és egy olyan elkeseredett és sérült világhoz vezet, amely messze nem a szebb jövő képével kecsegtet.
Nilin, játékunk főhőse egy memóriavadász, és azon fentebb említett tényezőnek képviselője, aki nemcsak ellopni képes az emlékeket, hanem bizony meg is tudja változtatni azokat, ha a megbízó vagy az adott küldetés éppen azt kívánja. Ez pedig egy olyan fegyver, amely sok mindent megváltoztathat. Nem is csoda, hogy kalandunk elején kiszívják szépen az összes emlékét, így ennek köszönhetően egy „who am I” életszemléletbe kapaszkodva vág bele küldetésébe. Első lépésként meg kell szöknie egy olyan cégtől, amely az „ember, aki túl sokat tudott” gondolat alapján agyilag zoknivá redukálja az olyan embereket, akik ártalmasak lehetnek a memóriakereskedelem profitja szempontjából. De Nilin nem hiába szerzett magának akkora hírnevet. Volt munkaadója és társa segítségével meglép az intézményéből, és mindent megtesz annak érdekében, hogy emlékei visszataláljanak hozzá, valamint a végére járjon a memóriakereskedelmi üzletnek és pontot tegyen a végére. A történet tehát lassan csordogáló, de annál jobban megírt események láncolatához vezet, amely nemcsak Nilin emlékeihez talál vissza, de bizony más turpisságokra is fényt derít. Ráadásul szemkápráztató látvánnyal örvendeztetnek meg minket a készítők, Neo-Párizst tökéletesen megalkották, hihetetlen gyorsan és nagy erővel képes magába szippantani a játékost, aki akarva-akaratlanul is körbenéz, már persze amennyire a játék engedi. De érdemes megtenni, mert nemcsak a részletek, de különféle gyűjtögetnivaló dolgok is várnak minket. Némelyik Neo-Párizs történetével kapcsolatban ad infókat, némelyik pedig arra jó, hogy megnövelje életerőnket, valamint fókuszcsíkunkat.

Remember Me

Emlékezz, mit tanultál
Kalandunk tehát változatos, látványos helyszíneken vezet végig, de semmiképpen nem egyszerű, mert bizony rengetegen lesznek, akik meg szeretnének akadályozni céljaink elérésében. De erről majd később. Amint az előzetesekből kiderült, a játék bizony kő keményen rámegy az emlékekkel való kavarásra, így félő volt, hogy a további részei nem lesznek annyira kidolgozva, és esetleg érezhető lesz majd rajta, hogy csak kitöltő elemként vannak jelen a projektben. Ám ez nem igaz. A játékmenet pörgős, változatos, és bár ha az ember játszott a Tomb Raider, Prince of Persia vagy Assassin's Creed sorozat valamelyik epizódjával, akkor nem tartogat újdonságot, illetve nem okoz nehézséget, de még is jól megalkotott mechanika ez. A falon és különféle elemeken való mászkálás, valamint ugrálás látványos, és bár a kamerakezelés néha tud nehézségeket okozni, összességében remekül és dinamikusan működő eleme a játéknak. Viszont, hogy ne unjuk meg hamar, illetve ne váljon csukott szemes rutinná egy idő után az előrehaladás, pár aprósággal még megdobták a játékelemet. Lesz egy különleges kesztyűnk, amellyel ajtókat nyithatunk ki vagy esetleg mozgathatunk el, de nagyobb daruk meg tartó elemek mozgatására is lehetőségünk lesz, amelyek bizonyos pontok eléréséhez nélkülözhetetlenek lesznek. Valamint a játék vége felé zárfeltöréshez is használhatjuk majd. Sőt, olyan is előfordul majd, hogy be kell zárni valamit, illetve valakit egy terembe, esetleg az áramló ellenfeleket kell kizárni egy területről, mert ha ezt nem lépjük meg, akkor napokig harcolhatunk velük.

Remember Me

A harcok kombóit tetszésünk szerint alakíthatjuk...A másik fontos és nélkülözhetetlen eleme céljaink elérésének a harc. Nemcsak látványos, de dinamikus és könnyen kivitelezhető is, ráadásként pedig teljes mértékben a saját képünkre szabható. Hármas, négyes, ötös és még nagyobb kombókat alkalmazhatunk, amelyek hatását mi magunk szabhatjuk meg ütésről rúgásra. Különböző mozdulataink növelhetik a sebzést, meggyorsíthatják életerőnk visszatöltődését, valamint lecsökkenthetik extra képességeink lehűlési idejét. Az, hogy mely kombóba mit rakunk be és milyen sorrendben, teljes mértékben tőlünk függ. Lehetünk csak erősek, csak gyorsan regenerálódok, de akár a kettő egyszerre is megy. A kombókat alkalmazva pedig XP-t kapunk, ami egy idő után fejlesztési pontokban csúcsosodik ki, amelyeket az ütési valamint rúgási képességeinkre költhetünk.
Ám nemcsak a kombókkal, hanem a különféle extra képességekkel is tudjuk irtani az ellent, és ezekre feltétlen szükség lesz, ha majd tömegekben támadnak ránk a rossz arcok, főként ha azok extra tűrőképességű vagy extra sebzést okozó páncélokkal rendelkeznek. Van olyan képesség, amellyel megsokszorozódik a sebzés és a gyorsaság, így hamar letudható a harc. Van, amikor megbénítjuk az ellenfeleket egy jó fél percre, így zavartalanul üthetjük őket. Akad olyan képesség, amellyel bombát akaszthatunk az egyik ellenre, aminek következtében egy robbanás jön létre, ami vagy megsemmisíti, vagy jelentősen megsebzi őt és a környezetében álló társait. Ennek van még egy változata, amely a robotellenfelekkel szemben használható. Ezt aktiválván a robot körül kialakul egy szingularitás mező, amely maga köré vonzza az összes környezetében álló ellent, majd egy robbanás kíséretében szétszórja azokat. A robot maga megsemmisül a robbanásban, a többiek pedig lényegesen legyengülnek. Utolsó sorban pedig rendelkezünk egy olyan extravagáns képességgel is, amelynek aktiválásával láthatatlanok leszünk egy időre, így észrevétlenül az erősebb ellenfelek mögé lopózhatunk, és egy gombnyomással kivégezhetjük őket. Viszont óvatosan és átgondoltan kell bánni ezekkel az extra képességekkel, mert a lehűlési idejük beletelik pár percbe, nem beszélve, hogy fókuszcsíkunk, amely ezek aktiválására kell, elég véges. A harci kombók segítségével ugyan jelentősen le tudjuk csökkenteni a lehűlési időt, de ettől még érdemes kétszer átgondolni, hogy megéri e egy kétfős roham ellen elpazarolni. Nem egyszer előfordul ugyanis, hogy több hullámból áll a harc, és bizony mindegyikben többen vannak. Érdemes tehát taktikázni, mert bizony lesznek nehezebb küzdelmek is.

Remember Me

Az ellenfelek repertoárja ugyanis nagyon nagy lett. A városlakók közül lesznek az agyilag zombik, akiknek olyan mennyiségben szívták el az emlékeit, vagy éppenséggel túltöltötték őket, hogy azok teljesen eltorzultak, mind testileg és szellemileg. Lesz olyan, aki csak a fényben látható és sebezhető, így mindig keresni vagy aktiválni kell egy-egy fényforrást, különben végünk. De olyan nagydarab, benga eltorzított városlakó is akad, aki a körülötte lévő kisebb lakóktól szívja el az energiát és teszi magát sokkal erősebbé. Emellett jönni fognak még a ránk küldött katonák, akik erősebb sebzéssel és páncéllal rendelkeznek, így a harc velük válik izgalmassá, valamint a hozzájuk csatlakozó robotokkal, amelyeknek egy része a talajon támad, a másik része viszont körülöttünk repked és onnan küldi ránk az áldást. Ezek ellen a röpködő robotok ellen azt a speckó kesztyűt kell alkalmazni, amellyel az ajtókat és nagyobb tárgyakat tudjuk mozgatni, ugyanis sugárnyalábja sebzést is okoz.
Egyes fejezeteket boss-harcok zárnak le, amelyeknél kötelező az extra képességek valamelyikét alkalmazni, különben ítéletnapig is eltarthat egy-egy küzdelem. Ezek a harcok azonban nem sikerültek nehézre, mivel eleve segít nekünk a játék azzal, hogy kiírja, mely képességet alkalmazzuk, és ennek köszönhetően már az első ilyen összecsapásnál belerázódhatunk a menetébe, és a későbbiekben már nem lesz gondunk.

Remember Me

Ám hogy ne menjen el az egész játékmenet egy verekedős hentbe, néha megspékelték a dolgokat egy kis lopakodással, amikor is a felderítő, őrszem robotok látótávolságát kell kicselezni, és úgy továbbhaladni. Az elején csak szimplán a megfelelő időben, megfelelő irányba való haladás trükkjét kell alkalmazni, de lesznek pontok, amikor kesztyűnket alkalmazva kell őket elcsalni, majd bezárni egy szobába, különben soha nem tudunk továbbmenni.
Emellett találkozunk háromféle logikai feladvánnyal is. Mind a háromnál egy versike vezet rá a megoldásra. Az első ilyennél egy 4 számjegyből álló zár kombinációját kell kiolvasni a versből. A másodiknál 3 szóból kell kiválasztani azt a 3 betűt, amelyre a versike utal, valamint az utolsónál családi viszonyokat, érzéseket kell párosítani egymással, de ez a része könnyű volt. Az első kettőnél viszont cserben hagyott a tudásom, így ezúton szeretnék köszönetet mondani Germinator fórumtársnak, aki segített nekem eme versek sorai közt olvasni.
Összességében tehát elmondható, hogy a játékelemek széleskörűek, és bizony minden igényt kielégítenek. Ráadásként érezni rajta, hogy nem egy tucat konzolportot kaptunk, hanem bizony törődtek a PC-s billentyűzet+egér kombóval és kiosztással, amelyek természetesen átszabhatóak, de az alap beállítások is remekül működnek, és egyszer sem okoztak nehézséget, nem kellett keresztül-kasul nyúlkálni céljaink elérésének érdekében. Piros pont érte, mert sajna nem mindig törődnek ezzel a készítők.

Remember Me

A játék leglátványosabb és legérdekesebb eleme az emlékek megváltoztatása.Az emlék és ami mögötte van
A Remember Me legfontosabb eleme azonban az emlékekkel való trükközés. A játék nagy részében az emléklopás lesz a fő motívum, amelyek segítségével megtudhatjuk, hogy merre kell továbbmenni, illetve hogy a továbbhaladás érdekében miket kell kinyitni és miket kell elkerülni. Ha megvan az adott emlék, akkor a pályán aktiválni kell az úgynevezett remembrane pontot, ami után lejátszódik előttünk az adott illető útja a cél felé. Ez néha csak azt mutatja meg nekünk, hogy a sok szoba közül melyikbe kell bemenni, esetleg ha elágazáshoz érkezünk, merre kell továbbhaladni, de van olyan is, hogy megtudhatjuk, hol vannak a talajban érzékelők és aknák, és merre kell őket kikerülni, valamint az egyes őrdroidok látószögének kikerülésében is segítséget nyújt. Nem beszélve arról, hogy a cselekmény és a történet szempontjából fontos párbeszédeknek is fül- és szemtanúi lehetünk ilyenkor.
Ám a leglátványosabb és legérdekesebb eleme az emlékeknek azok megváltoztatása, azaz a „remix memory” részek. Első körben ilyenkor végignézzük az adott emléket, majd miután megvan, megkapjuk a küldetést, azaz hogy mit is kell csinálni vele. Ilyenkor egerünk segítségével fokozatosan tudjuk visszapörgetni az eseményeket, amelyekben egy idő után felvillannak bizonyos tárgyak, műszerek, amelyeknek a helyzetét meg tudunk változtatni. Kinyitni egy táskát, hogy az abban lévő dolog elterelje az emlék egyik résztvevőjének figyelmét, ugyanezen célból felborítani egy kávéscsészét, arrébbtolni egy széket, hogy az emlék egy másik szereplője elessen benne és így tovább és így tovább. A lényeg, hogy úgy kell átrendezni az emlékben a tárgyakat és a környezetet, hogy azok ahhoz a végkifejlethez vezessenek, amit megszabott nekünk a küldetés. Ezek pedig nem olyan egyszerűek, mert nem mindig az a megfelelő megoldás, amit elsőre gondolnánk, illetve nem mindig az a következménye egy-egy változtatásnak, amire következtetünk. Hihetetlenül jól kitalált és megvalósított része ez a játéknak, egy nagy hibája van csupán, hogy nagyon kevés van belőle. A Remember Me nyolc fejezete során összesen négy ilyen feladat található. Picit elszomorító, hogy a játék legerősebb eleméből nem adtak nekünk többet a készítők.

Remember Me

Felejtsd el a rosszat, emlékezz a jó dolgokra
Ahogy cikkem elején említettem, a készítők bizony egy egyedien felépített és bemutatott világot tártak elénk, amelynek hangulatához nagyon nagy plusz ad a szintén egyedien megalkotott zenei hangzásvilág. Kicsit gépies, kicsit futurisztikus, de tökéletesen illeszkedik a játék stílusához, történetéhez, és mind a lassabb, mind a gyorsabb dallamok megállják a helyüket. Maguk a hangok is jól működnek, bár nekem néhol hiányérzetem támadt. A nyitott, picit sötétebb területeken hiányoltam egy kis jajveszékelést, a zártabb területeken egy-két horrorisztikusabb hangeffektet, zörejt, nyögést, szóval az olyan elemeket, amelyek picit jobban feldobták volna Neo-Párizs elkeseredett és egyedi életét.

Remember Me

Úgy gondolom tehát, hogy a Remember Me megugrotta az általa felállított lécet, hiszen minden, amivel rendelkezik, remekül működik és tökéletes összképet ad. Azok a hibák, amelyek megtalálhatóak benne, eltörpülnek az erényei mellett, és valójában ezek nem is eget rengető hibák vagy hiányosságok, csupán a szokásos, majdnem minden ilyen játéknál előforduló bakik. Ám ezek nagyon könnyen és nagyon gyorsan elfelejthetőek, mert minden mást profin viteleztek ki. Már csak az a kérdés, hogy ha lesz folytatás, tudják-e még fokozni, illetve, hogy lecsapnak-e majd más stúdiók is az emlékek eme variálására, vagy esetleg felhasználják-e más elemekhez az itt megalkotott ötleteket. Nem lepne meg, ha így lenne.

A Remember Me PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra jelenik meg, a cikk a PC-s verzió alapján készült.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

85%
grafika
9
hangok
8
játszhatóság
9
hangulat
9
Pozitívumok
  • Káprázatos látványvilág
  • Egyedien megalkotott és stílusosan prezentált alternatív jövőkép
  • Gördülékeny játékmenet
  • Személyre szabható harci kombók
  • Lassan kibontakozó, rendkívül jól megírt történet
  • Egyedi zenei hangzásvilág
Negatívumok
  • A kamerakezelés néha meg tudja zavarni a játékmenetet
  • Kevés remix memory rész
  • Minden kihívást nélkülöző ugrálós platform részek
  • Könnyű, és egy idő után frusztrálóvá váló boss-harcok

További képek

  • Remember Me
  • Remember Me
  • Remember Me
  • Remember Me
  • Remember Me
  • Remember Me
  • Remember Me
  • Remember Me
  • Remember Me
  • Remember Me
  • Remember Me
  • Remember Me
  • Remember Me
  • Remember Me
  • Remember Me
  • Remember Me
  • Remember Me
  • Remember Me
  • Remember Me
  • Remember Me
  • Remember Me
  • Remember Me
  • Remember Me
  • Remember Me
  • Remember Me
  • Remember Me
  • Remember Me
  • Remember Me
  • Remember Me
  • Remember Me
  • Remember Me
  • Remember Me
  • Remember Me
  • Remember Me

Remember Me

Platform:

Fejlesztő: Don't Nod

Kiadó: Capcom

Megjelenés:
2013. június 7. PC
2013. PS3, X360

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

gregmerch
gregmerch [3766]
Én megvettem, de még nem volt időm belenézni. Nekem mindig is a Kollégáim ismertetői voltak a mérvadók, így nem hinném, hogy csalódni fogok benne. A stílus és a körítés a kedvenceim közé tartozik, így az is rendben lesz. Ráadásul a Metacritic szerint a PS3-as verzió 75%-os átlagon áll, így annyira rossz nem is lehet...
-T0ng-
-T0ng- [1675]
Hát néztem az értékelést és ahol hét pontot kapott, ott a legtöbb helyen a repetitív harcot, az idegesítő főellenfelek és azt a tényt emelték ki, hogy neo Párizs annyira látványos, hogy az embernek kedve lenne bejárni, de hogy az egész csak egy jól megtervezett háttérkép.

Én kíváncsi vagyok rá, már csak a jófajta cyberpunk miatt is.
balays82
balays82 [14276]
Véleményem szerint ez nem elegendő indok egy ekkora lehúzáshoz, hacsak nem idegből történt. Egy 4-5 pontos játéknál már alapvető játékmechanikai, vagy játékmenetbeli gondoknak szoktak lenni, de például az itteni teszt alapján erről szó sincs. Az, hogy egyesek mást vártak, mint ami lett belőle, nem ad okot ilyen mértékű pontlevonásra, ha a kidolgozott koncepció egyébként működőképes.

GustyX:

Az lesz, át fogom majd nézni ezeket, csak nap közben erre nem nagyon volt időm. Az tényleg igaz, hogy az előrendelést semmi nem motiválja, így bőven van idő dönteni.
GustyX
GustyX [7048]
Szvsz elég ha mindenhol elolvasod a pro-kontra pontokat, meg az összegzést, megnézel pár videtesztet (gameplay miatt) és elégnek kellene lennie a döntéshez.

Én is ezt fogom tenni. Bár csak azért nincs előrendelve, mert azt nem honorálják, mondjuk egy pofás fémdobozzal, de legalább egy pakli memórikártyával:D
-T0ng-
-T0ng- [1675]
Balays azok a 4-5 pontos értékelések leginkább arra vannak, hogy a tesztelők nyitottabb világot vártak, vagy szimplán az, hogy a kombózás repetitív, ugyanazokat ismételgeted és még az sem lendít a dolgon, hogy személyre szabhatod, mert ha egyszer megtalálod a legjobbat, akkor többet ahhoz a menühöz hozzá sem nyúlsz.

Nekem ígéretesnek és látványosnak tűnik, jó szórakozás lesz a Watch Dogs-ig.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (7 db)