Rayman Legends

Amikor 1994-ben a 22 esztendős Michel Ancel megálmodta Rayman karakterét, még nem sejthette, hogy lebegő kéz- és lábfejű hőse milyen szép sikereket ér majd el. A mókás szereplő számos videojátékban szerepelt az azóta eltelt közel két évtizedben, leginkább ugrándozós kalandok során. Az őrült nyulas mellékszál (Rayman Raving Rabbids) után, két évvel ezelőtt – először konzolokra, majd 2012 márciusában PC-re is – jelent meg a Rayman Origins, most pedig egy újabb epizódban köszönthetjük kedvenc hősünket.

Hosszú álmából Murfy kelti fel Raymant, akinek természetesen azonnal a világ megmentésére kell indulnia: a sötét teensie-k elraboltak tíz hercegnőt és egy rakás teensie-t, kiszabadításuk pedig természetesen ránk vár. Már a pálya kiválasztásának tálalása is igen stílusos: külön termekben találjuk az egyes világokhoz kapcsolt festményeket, amelyekbe beugorva kezdődik meg rohanásunk és ugrándozásunk. A pályák pedig megérdemelten kerültek festményekbe, ugyanis olyan színes kavalkád tárul elénk mindenhol, hogy csak kapkodjuk a fejünket a rengeteg apró részlet és jópofa ötlet láttán. Természetesen nem lenne platformjáték a Rayman Legends, ha nem kellene benne különböző dolgokat gyűjtögetni. Elsődlegesen ez a kalitkába zárt teensie-ket jelenti, amelyek hol útba esnek, hol egy-egy rejtett helyen várnak ránk, és igen fontos a begyűjtésük, hiszen a belőlük bezsebelt mennyiségtől függően válnak elérhetővé az újabb és újabb pályák. A rengeteg különböző helyszínen összesen 700 teensie vár megmentésre. A másik gyűjthető dolgot a lumok jelentik, ezek a kis világító lények pontszámunkat növelik. Egy-egy pályán elegendő pontmennyiség eléréséért kaparós sorsjegyeket kapunk, amelyek újabb pályákat nyithatnak meg (a játékban 40 ilyen pálya az Origins epizódból került át, felújítva), további lumokat kapunk, esetleg újabb lényeket gyűjthetünk a galériába. A kiszabadítandó hercegnők egy-egy külön pályán várnak ránk, megmentésük után pedig ők is belépnek a választható karakterek sorába, de ott van még többek közt Globox meg pár jelmezes Rayman is a hősök galériájában.

A Rayman Legends egyfelől egy könnyed platformer: a látványos pályákon nem halhatunk meg, legfeljebb a legutóbbi checkpointhoz rak vissza a program (ami persze lehet elég kellemetlen is, ha épp egy hosszabb szakasz vége előtt sikerül elrontanunk egy ugrást). Másrészt viszont igencsak szivatós is tud lenni, főleg, amikor egy-egy szörnyeteg elől menekülve kell villámgyorsan felmérnünk a helyszínt, gyorsan megtalálnunk a biztonságos ugrási pontokat, és a kellő időben elrugaszkodnunk, hogy oda is jussunk. Főhősünk az esést hajának pörgetésével lassíthatja (de természetesen a többi karakter is rendelkezik hasonló képességgel), öklével pedig lecsaphatja az ellenséges lényeket vagy szétapríthatja az útjába kerülő kisebb akadályokat. A változatosságot növelik még az egyes helyszínek végén lévő zenés pályák, ahol egy-egy ismert dallam – például az Eye of the Tiger – ütemére kell végigfutnunk. Az időzítést segíti, hogy a ritmushoz igazodik elméletileg minden szükséges ugrás és ütés (a gyakorlatban azért találkoztunk olyannal, ahol igencsak oda kellett figyelni, hogy az adott ütem melyik részére esik a gombnyomás).

A játék nagy erőssége még a többszemélyes, kooperatív játékmód. A kontroller bekapcsolásával a többi játékos bármikor bekapcsolódhat, hogy egy másik karakter bőrébe bújva segítsen bennünket. Összesen négyen rohangálhatunk egyszerre a pályákon, a Wii U változat esetében pedig egy ötödik játékos a konzol vezérlőjének kijelzőjén segítheti a többieket, Murfyt megszemélyesítve. A kis zöld lény persze a többi platformon is jelen van segítőként, csak ott a nagy rohanás közepette kell még rá is gondolnunk: a megfelelő gomb megnyomásával arrébb húzhatunk vele egy-egy platformot, vagy elforgathatunk egy korongot, elősegítve a továbbjutást. Többen játszva ilyenkor azért oda kell figyelni, hogy nehogy két játékosnak is eszébe jusson Murfy, hiszen könnyen egymás ellen dolgozhatunk.
Amellett, hogy a kooperatív részben nagyon jól segíthetjük egymást (a leeső/kipurcanó karakter buborékban szállhat tovább, míg játékostársai vissza nem rántják a pályára), néha nehézség is lehet, mivel az amúgy is színes forgatagban igen erősen koncentrálnunk, hogy el ne veszítsük szem elől saját szereplőnket.

A játékidőt egyetlen rossz szó se érheti (bár ez a kijelentés gyakorlatilag a játék bármely aspektusára igaz :-) ). A Rayman Legends kimaxolása igen hosszúra nyúlhat, a hétszáz teensie, a szinte megszámlálhatatlan mennyiségű lum rengeteg alkalmat ad a pályák újrajátszására, de a fejlesztők még ennél is tovább mentek. Kapunk ugyanis napi és heti kihívásokat is, amelyekben egy-egy hosszabb vagy rövidebb pályán kell például minél több pontot összegyűjtenünk, avagy minél gyorsabban a végére érnünk. Eredményünket aztán a világ más játékosainak pontszámával hasonlítja össze a program, és ennek megfelelően kaphatunk további érmeket. Végül további extra még a lokális multiplayer módon funkcionáló Kung Foot, egy kis focis játék (bár mivel a kapu egy emelvényen van, akár kosárlabdához is hasonlítható), amelyet legalább ketten játszhatunk. Ebben egy egyetlen képernyőnyi pályán dobnak be közénk egy labdát, amelyet értelemszerűen a másik csapat kapujába kell beütni.

A Rayman Legendsszel a Ubisoft Monpellier csapata igen magasra helyezte a lécet az utána következő platformjátékok előtt. Az egyszemélyes módban is élvezetes játékot a kooperatív rész még szórakoztatóbbá teszi, és a mókás karakterek és a jól megtervezett, színes és változatos pályák miatt az ember még a néha kicsit nagyobb nehézségi szintet is meg tudja bocsátani.