Alig egy hónapja írtam a Warhammer 40,000: Armageddonról, a cikk elején pedig a Games Workshop licencmániájáról, amelynek köszönhetően lassan két-három havonta érkezik egy kész Warhammer játék vagy legalább egy bejelentés. Az elmúlt hetek pedig engem igazoltak, nem sokkal az anyag leadása után ugyanis a Steamre már meg is érkezett a következő adaptáció, amely ezúttal az érthetetlen okokból jóval hanyagoltabb Warhammer Fantasy világában játszódik, és a Space Hulkhoz hasonlóan egy táblás társasjáték az alapja.
Aki ismeri a Space Hulkot vagy esetleg annak olyan őseit, rokonait, mint a Descent, vagy a Hero Quest, annak a Warhammer Quest játékmenete nem sok újdonságot mutat: hőseink csapatával az Öregvilág ember uralta részein kalandozunk, és szállunk alá különböző nemes célokért, busás jutalomért földalatti barlangokba, hogy ott aztán halomra kaszaboljuk az orkokat, goblinokat, skaveneket, vámpírokat és már rémségeket. A küldetések után a térképen már felfedezett városokba térhetünk vissza, ahol újabb feladatot vállalhatunk el, eladhatjuk felesleges felszerelésünket vagy szétoszthatjuk azt a legutóbbi csatában nem használt hősök között, az elég tapasztalati pontot összegyűjtött harcosainkat pedig fejleszthetjük. Jellemzően minden városnak van saját története, hozzá tartozó, nehezebb küldetéssel, és mellette 2-3 kisebb, folyamatosan újratermelődő misszió, amelyek teljesítése során jobb felszerelést szerezhetünk, bossokat kell megölnünk és újabb városokat fedezhetünk fel.
A városok gyakorlatilag csak menüként vannak jelen, míg a barlangokban egy négyzetrácsalapú, szobákra és folyosókra osztott pályán mozognak az egységek. Mind a négy felhasználható harcosunknak típusuknak és szintjüknek megfelelő számú lépés, támadás, elviselhető sérülés áll a rendelkezésére, annyi megkötéssel, hogy ha egyszer támadtunk, akkor az adott körben a támadó egység nem léphet másik mezőre, a harc során pedig csak azokat a tárgyakat használhatjuk, amelyeket a „békés” körök során az inventoryból a karakterekre aggattunk. Fő archetípusaink a közelharcos, a távolsági harcos (utóbbi kettő keveredhet, a boszorkányvadász például pisztollyal és karddal is egyformán erős), valamint a mágiahasználó (minden kör elején valamennyi manát kapnak, tárolni azt csak egy bizonyos szint elérése után képesek). A barlangok és szörnyek random generáltak, bár az előforduló ellenfelek típusa általában előre meghatározott, és a véletlenszerű felépítés mellett különböző speciális eseményeknek is tanúi lehetünk: véletlenül a nyakunkba akaszkodhat egy Nurgle-hívő, aki miatt a kaland további részét betegen, különböző negatív állapotmódosítókkal kell végigjátszanunk, egy csapat ellenfél váratlanul rajtunk üthet, a harcban pedig harcosainknak különböző faj- és kasztfüggő pozitív és negatív hatásokkal is számolniuk kell.
Az egyszerű felépítés ellenére a játék viszont végtelenül szórakoztató. Soha nem tudhattam előre, mi vár rám a következő küldetés során, előfordult, hogy harcosaim tapasztaltsága miatt az adott város fő küldetése is nevetségesen egyszerű volt, míg néha a véletlenszerű eseményeknek és rajtaütéseknek köszönhetően egy első ránézésre egyszerű ereklyevadászat is keményen megizzasztott. A nehézségi szintet három skálán állíthatjuk, a legkönnyebb kezdők számára is tökéletes, míg a legnehezebben az elhullott karaktereket véglegesen elveszítjük. A kihívás szintjének emelkedését, a küldetések nehézségét, és ezzel arányosan a loot minőségét, a harcosok fejlődésének tempóját kiegyensúlyozottnak találtam, a tesztelés során nem éreztem azt, hogy a játék igazságtalan vagy frusztráló lett volna.
Pedig őszintén megvallva ebben eleinte közel sem voltam biztos. A Warhammer Quest ugyanis – ahogy arra a tesztelés kezdete után jöttem rá – egy iPhone játék portja egy olyan fejlesztőcsapattól, akinek eddig csak két hasonló műfajú játéka látott napvilágot. A grafika ennek függvényében nem a legszebb (bár az eredeti társasjátékot szépen reprodukálja), ráadásul, amikor a fórumokat olvasgatva valaki megemlítette a mikrotranzakciókat, a hátamon futkosni kezdett a hideg. De ez a baljós előjel is hatástalannak bizonyult: a tesztelés során ugyanis úgy tűnt, egyedül további karakterekért, ellenfél- és küldetéstípusokért lehet fizetni. A fejlesztők jóvoltából a tesztpéldányom az összes ilyen DLC-vel együtt érkezett, és bár kipróbáltam az extra elemeket, a hitelesség kedvéért igyekeztem csak a megvásárláskor alapból elérhető karakterekkel és küldetésekkel dolgozni. A játék pedig így is tökéletesen élvezhetőnek bizonyult
Ha feltétlenül ki kellene emelnem hibákat, az egyik a multi teljes hiánya lenne: sem online, sem offline nem játszhatunk mások ellen a társasjáték-eredet ellenére. A másik a küldetések során a véletlenszerű rajtaütések generálása: előfordult ugyanis, hogy a játék az adott barlang főellenfelénél dobott egy ilyen eseményt (ezek a társasjátékban a szörnyeket irányító játékos idézőlapjainak megfelelői), és letett a csapatom háta mögé még egy példányt a főellenfélből, vagy egy még nála is erősebb szörnyet. Nem fordult elő túl gyakran, de amikor igen, az addig kiegyensúlyozott csata pillanatok alatt vált szinte teljesíthetetlenné. Elképzelhetőnek tartom, hogy ez inkább az eredeti játék hibája, mint a digitális adaptációé, de egy kicsit nem ártott volna felülvizsgálni.
A Warhammer Quest így összességében egy nagyon szórakoztató és élvezetes játék, amelyet mind PC-n, mind iPhone-on ajánlani tudok. Az unfair rajtaütések, a gyenge grafika, a mikrotranzakciós elemek egyike sem olyan, hogy a játékélményen túl sokat rontana, a Warhammer franchise rajongóinak megér egy próbát.
