Idén tavasszal jelent meg a Baldur’s Gate nyomdokain járó Pillars of Eternity, amely a közösségi finanszírozás révén a rajongók hathatós támogatásával készült el. A végeredmény pedig, mint azt az ismertetőben is írtuk, elég pompásra sikeredett, a fejlesztő Obsidian pedig azóta sem tétlenkedett. A cikk írása óta több gigás patch is jelent meg a játékhoz, pedig eleve nem volt játszhatatlanul bugos. Nemrég pedig bejelentettek egy kétrészes kiegészítőt, a The White March-ot, amelynek első része már meg is jelent.
Mint ahogy az alapjátékot a Baldur’s Gate inspirálta, úgy a kiegészítőt az Icewind Dale, ami nem áll távol az Obsidiantől, hiszen az Icewind Dale II-t ők fejlesztették. A White March Dyrwood északi részén fekszik, hóborította hegyek között, tehát máris egyértelmű az inspiráció. A kiegészítőt a játék közepétől érhetjük el, amikor is érkezik egy segélykérés strongholdunkba. Egy kis falu, Stalwart, kalandorokat keres, hogy felfedezzék a már több mint 200 éve zárva lévő törp erődöt, Durgan’s Battery-t, hogy a benne található legendás White Forge-dzsal elérjék a gazdaság fellendülését. De ha ez nem lenne elég, az alapjáték főgonoszai, a Leaden Key is érdeklődik az erőd tartalma iránt. A kiegészítő első epizódját nagyjából két részre lehet osztani. Az elsőben Stalwart és lakosainak ügyes-bajos dolgait oldhatjuk meg, miközben keressük a módját, hogy kinyissuk az erőd kapuit. Ekkor felfedezhetjük a környező vadont, és mellékküldetéseket teljesíthetünk. Amikor pedig sikerül rájönnünk, hogyan nyissuk ki a kapukat (meglepő módon, használni kell hozzá watcheri képességeinket), kezdetét veszi egy hagyományosabb dungeon crawling kaland, miközben felfedezzük a többszintes Durgan’s Battery-t. Különösen tetszett, hogy hiába kétrészes a kiegészítő, az első epizód nem cliffhangerrel ér véget, hanem kerek lezárást kap. A második epizód történetére csak homályos, baljóslatú utalások vannak, amelyekből azonban semmi konkrét nem derül ki és ez csak tovább növeli a feszültséget.
A kiegészítőben White March egy különálló térképet kapott, ahol több területet is bebarangolhatunk, azonban megmaradt az átjárás Dyrwoodba, így szabadon közlekedhetünk oda-vissza a kiegészítő és az alapjáték területei között. A szintlimitet megemelték 12-ről 14-re, ami mindig jó hír. A szintlépések során pedig megtanulhatjuk más osztályok speciális képességeinek egy gyengébb változatát, ami egy lépés a multi-classolás felé, és azért örülök ennek, mert ez volt az egyik nagy hiányérzetem a játék megjelenésekor. Bekerült egy kényelmi funkció is, a fogadókban „respecelhetjük” karaktereinket, vagyis újraléphetjük a szinteket az elsőtől kezdve, hogy más skilleket vagy talenteket tanuljunk meg, anélkül, hogy egy teljesen új játékot kezdenénk. Másik újdonság a soulbound fegyverek megjelenése. Ezeket a különleges fegyvereket hozzákapcsolhatjuk karaktereinkhez, és csak az az egy fogja tudni használni. Cserébe viszont bizonyos követelmények teljesítésével a fegyver „szintet léphet”, és új, még erősebb képességekre tehet szert. Általában olyanokra kell gondolni, hogy öljünk meg x darab ellenséget, vagy okozzunk egy bizonyos mennyiségű sebzést. Több soulbound fegyvert találhatunk, és az egyik mellékküldetés konkrétan egy ilyen fegyverhez kapcsolódik. A kiegészítőben továbbá két új NPC is csatlakozhat hozzánk, Zahua egy szerzetes és Devil of Caroc egy rogue. Nekem egyértelműen az utóbbi volt a kedvencem, mivel sokkal érdekesebb a személyisége és a mellékküldetés, arról nem is beszélve, hogy eleve egy bronz testbe zárt lélekről van szó. Zahua ezzel szemben csak azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy mindig az első volt, akit harc közben kiütöttek (elvéve ezt a megtiszteltetést Durance-től).
A The White March – Part I sok órányi játékidővel szolgál, és olyan történettel, amellyel csak úgy elrepülnek ezek az órák. A második rész még az idén érkezik, a mindkét epizódot tartalmazó Expansion Pass pedig a hazai boltokban is elérhető, kedvezőbb áron, mint digitálisan.
