Day of the Tentacle Remastered

Elnézést, ha kissé könnyfoltos az írásom, de nem tehetek róla: egyik nagy-nagy kedvencem végre megkapta méltó feldolgozását. A könnyek egyik oka ezen meghatottság, hogy a világ (egyik) legjobb játékát (Half-Life 2? Meh! :D) végre modern rendszereken, modernizált irányítással, kipofozott grafikával és hanggal élvezhetjük újra. A könnyek másik fele meg azért került oda, mert a debil, ugyanakkor nagyon is szellemes humor még mindig ekkorát üt.

Mivel egy újszülöttnek minden vicc új, és 23 év azért elég nagy idő, így azért röviden összefoglalnám az alaphelyzetet az újaknak. Öt évvel járunk az előző rész történései után... Stop! „Előző rész?” – merülhet fel a kérdés, joggal. Pánikra semmi ok, Ed szobájában a második emeleten van egy Commodore 64, azon végigjátszhatjuk a Maniac Mansiont. Játék a játékban... Zseniális volt 1993-ban, zseniális ma is! Na de hol is tartottam? Ja igen, történetünk kezdete. Szóval öt évvel járunk az előző rész történései után, amikor Lila Csáp iszik a trutymóból, ami a kastélyból dől, és nő két karja meg jó pár pontot az IQ-ja – mire totál becsavarodik, és a világot akarja elfoglalni. Zöld Csáp pedig segítséget kér egy régi ismerőstől, Bernardtól, aki két igen fura haverjával, a rocker roadie Hoagie-val és a nem kicsit lökött medikával, Laverne-nel elindulnak a kastélyba. Ott Dr. Fred Edisonnak az az ötlete támad, hogy egy időgép segítségével visszaküldi őket tegnapra, hogy kikapcsolják a mérgező szmötyit előállító gépet a laborjában. Igen ám, de az időgépben hamis gyémánt van, ami nem bírja a gyűrődést, így Bernard a jelenben, Hoagie 200 évvel a múltban (ahol – minő véletlen – pont a kastélyban fogalmazzák meg az alkotmányt), Laverne pedig 200 évvel a jövőben (ahol a csápok átvették az uralmat) ragad. A feladat tehát adott: visszahozni barátainkat, és persze Lila Csápot sem ártana elintézni.

Kezdjük is akkor azzal, mi változott. Ami egyértelműen látszik, az a grafika teljes átrajzolása: a rajzfilmes stílus így hangsúlyosabb lett, a megnövekedett pixelszám pedig érdekes részleteket, új poénokat képes felfedni – bár én a jelenkori kastély első emeletén a Jar Jar portrét nem nagyon tudom megbocsátani. A kezelőfelület, és maga az irányítás is áramvonalasabb lett: egyrészt a parancsok átkerültek az egér jobb gombja alá (így mindig csak azok aktívak, amelyek tényleg használhatóak), másrészt az inventory is el lett rejtve, és a képernyő bal alsó sarkába húzva az egeret hívható elő. Persze ha valakinek hiányzik a régi felület és grafika, egy gombnyomással átkapcsolhat rá, akárcsak a felújított Monkey Islandek esetében. A hang esetében is ugyanez a helyzet: a régi MIDI zenék hangszerelésén picit javítottak, és persze a szereplők hangjait is feljavították. Emellé kaptunk fejlesztői kommentárt is, így két végigjátszás garantáltan benne van a játékban, és ha már itt tartunk, megemlíteném azt a több, mint 150 koncepciórajzot is, amit a játék során oldhatunk fel. Bekerült az automata mentés funkció is a gamepades irányítással egyetemben.

Ami viszont sajnos kevésbé kellemes hír, az az, hogy az animációk maradtak a régiek: mai szemmel nézve darabosak, és lip sync sem igazán van. Gondolom a régi motor esetében ennek technikai okai voltak, de a felújított verziónál jó lett volna, ha erre figyelnek. És szerencsére ezen kívül nem tudok mást felhozni – hiszen, mint írtam már, a világ (egyik) legjobb játékáról beszélünk!

A fentiekből adódik, hogy természetesen a Day of the Tentacle kötelező vétel mindenki számára, aki egy kicsit is szereti a videojátékokat. Szerencsére a premierkori ára is teljesen józan alapokon nyugszik, így nincs mentsége senkinek sem, miért is nincs Steam vagy GoG fiókjában ez a remekmű.