Néhány nappal ezelőtt már egy rövidebb anyagban összeszedtem az első egy-két óra alatt szerzett tapasztalataimat, most viszont kicsit bővebben is mesélni fogok a Mafia III-ról. A történet még 2014-ben vette kezdetét, ekkor hallhattuk az első komolyabbnak tűnő pletykákat a játékról, habár már a második rész 2010-es premierje után is sokan beszéltek róla, hogy trilógiává bővülhet a népszerű széria. A hivatalos bejelentés azonban csak a 2015-ös gamescom idején érkezett meg, amikor is egy hangulatos videóval kezdetét vette a tartalmasra sikeredett marketingkampány. Sokan azonban már akkor is furcsán fogadták, hogy a kiadásért felelős 2K Games egy újonc fejlesztőstúdiót, a Hangar 13 csapatát kérte fel a játék elkészítésére. Az elmúlt bő egy évben aztán nem fukarkodtak sem a képekkel, sem az infókkal, de legfőképp videókkal árasztották el a rajongókat. Ezek alapján pedig egy hangulatos, de sok kérdőjelet felvonultató folytatás kezdett kibontakozni a ködből. A köd múlt hét végén szállt fel végleg, ekkor jelent meg a Mafia III, amelyről addigra már szinte mindent tudni véltünk a megannyi trailerből. De persze így is bőven maradt mit felfedezni és nekem most elmesélni.
Ahogy általában szoktam, kezdjük a Mafia III történetével, hiszen egy kizárólag egyszemélyes kampányt tartalmazó, így erősen sztoriközpontú játékhoz van szerencsénk. Mesénk ezúttal is Amerikában játszódik, ahogy az első két rész esetében is, de van más hasonlóság is: az események egy fiktív város, a New Orleanst idéző New Bordaux utcáin zajlanak. Emlékezhetünk, hogy a széria első része Lost Heavenben, míg a második rész Empire Bay környékén játszódott. A kronológia sem állt meg a harmadik epizóddal, hiszen míg az első rész még a ’30-as, a folytatás pedig az ’50-es évekbe repített minket, addig a Mafia III immár a ’60-as évek végén játszódik, azon belül is 1968-ban. Ekkor tér haza a vietnámi háborúból Lincoln Clay, a csecsemőként elárvult színes bőrű srác, aki egész fiatalon a város egyik szegénynegyedét irányító bűnbanda tagjává vált. Lincoln természetesen régi barátaihoz tér haza, akik a hosszú évek és a sok közös balhé alatt az igazi családjává váltak. Ám alig ér csak véget a hősünk visszatérése tiszteletére rendezett tivornya, kiderül, hogy a család feje, Sammy komoly anyagi gondokkal küzd. Ennek oka, hogy a rivális haiti banda alaposan keresztbe tett az üzletnek, ezért már három havi fizetséggel tartoznak az egész várost irányító olasz maffiának, és az azt vezető Sal Marcanónak. Bár Lincoln gyorsan rövidre zárja a haiti bandát azok székhelyén, a gondot mihamarabb orvosolni kell az olaszokkal is, ezért megszerveznek egy bankrablást, amelyben Marcano fia, Giorgi is részt vesz. Kisebb zökkenők után végül csak sikerrel járnak, és dollármilliókkal térnek vissza Sammy bárjába. Már épp megünnepelnék a sikeres rablást, amikor megjelenik Marcano és néhány embere, akik annak rendje és módja szerint végeznek a teljes bandával, beleértve Sammyt és (szerintük) Lincolnt is, akit a fején ér lövés, de túléli. Miután felépül, nem is maradhat más életcélja, mint kamatostól visszaadni mindent az öreg Marcanónak és alattomos fiának. Vagyis a Mafia III nem szól másról, mint egy könyörtelen, véres, de az utolsó momentumáig precízen megtervezett és végrehajtott bosszúhadjáratról.
Klisés, nem igaz? Persze, hogy az, hisz megannyi film és játék szólt már hasonlóról. Mégis azt mondhatom, hogy a Mafia III esetében teljesen a helyén van az egész. Hiába élünk át már ismerős szituációkat és zajlanak le előre kitalálható események, következnek be kiszámítható fordulatok, a történet végig szórakoztató és lebilincselő marad. Egyszerűen nehéz nem azonosulni Lincolnnal és céljaival, hiszen ki ne állna bosszút, ha a legközelebbi szeretteit szúrják hátba a szeme láttára néhány koszos dollár miatt? (Az persze más kérdés, hogy nem csak arról a néhány koszos dollárról van szó valójában...)
A Mafia III története tehát tulajdonképpen rendben van, e téren nem hasalt el a Hangar 13 csapata. Pedig ez olyasmi, ami egy kizárólag egyszemélyes kampányt kínáló játék esetében a legfontosabb részlet, olyan, amin a legkönnyebb elcsúszni. A másik ilyen pedig maga a játékmenet, de a Mafia III-nak igazán emiatt sem kell szégyenkeznie, sőt. A fejlesztők igyekeztek a lehető legösszetettebbé tenni azt, legalábbis egy hétköznapi akciójátékhoz mérten. Bár időnk nagy részében vagy kocsikázni, vagy lövöldözni fogunk, de azért foglalkoznunk kell majd egyre gyarapodó családunk ügyes-bajos dolgaival is. Lincoln tisztában van vele, hogy akármilyen tökös legény is ő, egyedül esélytelen lenne szembeszállnia a teljes alvilággal, ezért inkább saját családot alapít. Ez többlépcsős folyamat, vagyis egyenként kell meggyőznünk az egyes kerületek egykori vezetőit (akiket Marcano szép sorban lecserélt a saját embereire), hogy álljanak mellénk. Ehhez előbb egy sor kisebb-nagyobb küldetést kell teljesítenünk számukra, hogy megtisztítsuk az adott kerületet, majd végül elkapjuk Marcano emberét, aki az egészet vezeti. Ha pedig vele is végeztünk, visszaültethetjük a kerület élére új barátunkat, aki aztán szépen tejel majd nekünk a bevétel egy részéből. Ilyen „hadnagyunk” több is lesz, akik között megtaláljuk a Mafia II egykori főhősét, Vito Scalettát is.
Nem csupán azért fontos őket a saját oldalunkra állítani, mert aztán pénzt hoznak a házhoz, illetve időnként közös akcióra is indulunk velük, hanem azért is, mert a pénz mellett különféle szolgáltatásokat is nyújtanak. Cassandra emberei például a város bármely pontjára „házhoz szállítják” a fegyvereket egy pofás kis furgonban. Vito pedig katonákat küld egy-egy akcióra, ha igényünk van rá. Burke, a történet ügyeletes dühöngő őrültje (na jó, azért ez így nem teljesen igaz) pedig a legtutibb verdákkal lát el, ha kérjük.
Amikor épp nem valamelyik küldetésen szórjuk az ólmot a gazfickókba, szabadon bejárhatjuk New Bordeaux-t autóval, motorcsónakkal és gyalogosan egyaránt. Játékterünk kellemesen nagy, de nem különösebben változatos. Persze az egyes kerületek között van eltérés, hiszen hol mocsaras nyomornegyedben, hol a csillogó belvárosban furikázhatunk. De sajnos a városnézést leszámítva nem sok tennivalónk akad, amivel elüthetjük az időt. Betérhetünk néhány üzletbe vagy kocsmába, hogy ott felkarmoljuk a kassza tartalmát, illetve vad ámokfutásba is kezdhetünk, hogy felhívjuk magunkra a rendőrség figyelmét egy kis fogócskára. Ezt egyébként segíti, hogy ha valami rosszat teszünk egy kötelességtudó állampolgár szeme láttára, akkor az azonnal célba veszi a legközelebbi telefonfülkét, hogy értesítse a rendőrséget. Ilyenkor vagy villámgyorsan elspurizunk a környékről, vagy odakocogunk túlbuzgó emberünkhöz és diszkréten kiütjük, hogy ne ugráljon annyit.
Apropó kiütés. A Mafia III harcrendszere egész jól sikerült, talán az egész játék egyik legjobb eleme (lenne, ha..., de erről egy bekezdéssel később!). Arzenálunk kellemes méreteket ölt, pisztolyból, puskából, géppisztolyból is akad szép választék, kiegészítve gránátokkal és néhány különleges fegyverrel, amelyeket a történet előrehaladtával oldhatunk fel. A harcok a szokásos fedezékhasználatra épülnek, de szerencsére több megoldási lehetőségünk is van egy-egy szituációra. Egyfelől dönthetünk úgy, hogy pacifista módon úgy jutunk el célpontunkhoz, hogy közben elkerüljük az embereit, és nem öljük halomra őket. Ennél egy fokkal gonoszabb módszer, ha egyenként árnyékról árnyékra osonva becserkésszük, aztán egy óvatlan pillanatban különös kegyetlenséggel halálra késeljük őket. A legegyszerűbb és talán legszórakoztatóbb megoldás pedig, ha hangos csatakiáltással betoppanunk, és Tommy géppisztolyunkkal vadon hadonászva szitává lövünk mindenkit. Hogy ne legyen mindig egyszerű dolgunk, vannak őrszemek is, akik ha érzik, hogy forrósodik a talaj, telefont ragadnak és erősítést hívnak. Célszerű hát elsőként őket átlapátolni a túlvilágra.
Sok küldetés van, amelyben egy bizonyos embert kell megölnünk vagy kivallatnunk. Ha csak kisebb kaliberű emberről van szó, akkor nem okozhat gondot őt is leszedni, ha viszont egy komolyabb kulcsfigurához érünk, őt bizony egy picit nehezebb megpuhítani, de így sem jelent túl nagy kihívást.
És ez kifejezetten egy dolognak köszönhető: a mesterséges unintelligenciának. Sajnos a Mafia III legnagyobb hibája és hiányossága az MI terén keresendő. Ez több szinten is tetten érhető, hiszen nemcsak a gazfickók viselkednek totál idiótaként, de sokszor a járókelők is. Volt, hogy behajtottam egy félreeső sikátorba, ahol az út mentén több hajléktalan is heverészett. Én pedig minden gond nélkül áthajthattam a lábukon, észre sem vették... Ugyanígy tök jó, hogy van duda az autókban, ha épp hiába használom, a gyalogosok ugyanúgy össze-vissza ténferegnek előttem az úton és sokszor szó nélkül hagyják, hogy elgázoljam őket. Máskor viszont már tíz méterekkel azelőtt halálra váltan levetődnek az útról, hogy a közelükbe érnék.
A harcokra is rányomja picit a bélyegét az idiotizmus, főleg, amikor a bátor gengszter lomha tempóban (mintha csak kirakatokat nézegetne) megindul felém pisztollyal a kezében, amivel fél méterről is képes ellőni a vállam felett, én pedig csukott szemmel is könnyedén kicsinálom. Az még jobb, amikor egyszerűen csak kiáll az udvar közepére egy puskával a kezében (ami köztudottan csak néhány méterig hatékony, azon túl használhatatlan), és mozdulatlanul várja, hogy telepumpáljam ólommal. Kár érte (nem az emberért, a játékért), hiszen ezt leszámítva nincs komolyabb baj a játékmenettel.
Sokan szidják az autóvezetést is, de szerintem ezzel nincs nagyobb baj. Tény, hogy eleinte picit szokni kell az irányítást, de egy-két óra játék után már bárki kellő rutinnal fogja tekergetni a kormányt, akár még egy üldözéses jelenet során is. Az autók viselkedése többnyire eltérő, de akad néhány eltúlzott jelenség is, mint sok esetben az elindulás. A fékezést is szokni kell, mert elég gyengék voltak akkoriban a fékek, ráadásul a hátsókerekes meghajtás miatt a kézifékes kanyarodás is sok gyakorlást igényel. A fizika egyébként többnyire rendben van, kivéve, amikor ütközünk, mert akkor nagyon nincs. Törésmodellről nem nagyon álmodjunk, hiszen akár százzal is falnak rohanhatunk, legfeljebb félig leszakad a lökhárító vagy felnyílik a motorháztető. A lámpák például szinte soha nem törnek be...
Utolsó előtti bekezdésként térjünk ki a látványvilágra és a zenékre is. Előbbivel kapcsolatban lehetnek kétes érzések a játékosokban, köszönhetően az első napok problémáinak. Szerencsére a 30 fps-es korlátot hamar megjavították a készítők, de nálam a 60 fps-t már nem tudta stabilan produkálni a játék, igaz, 45-50 körül mozgott végig, ami már kielégítő. Cserébe egészen pofás grafikát kapunk, amely ugyan itt-ott valóban kicsit elnagyolt, néha találunk benne egészen csúnya megoldásokat is, de összességében nincs vele nagy baj. Ha csak megállunk egy picit nézelődni, egészen kellemes városkép tárul elénk. Az autók és az emberek modelljei rendben vannak, az átvezetők során pedig kifejezetten szép mimikával találkozhatunk. Ugyanakkor rengeteg a grafikai hiba is, mint a villódzó vagy semmiből előtűnő textúrák, a lebegő vagy az egymáson átnyúló tereptárgyak. Ezek apróságok, nem is rontanak túl sokat az élményen, de azért bosszantó a jelenlétük.
Viszont a zenék terén egyszerűen nem érheti panasz a játékot. A korszak legnagyobb slágerei szólnak a rádióból, amelyek nagyszerű hangulatot teremtenek. Igazi élmény ezeket hallgatva kocsikázni. Hangeffektek terén is rendben mennek a dolgok, mind az autók, mind a fegyverek hangjai el lettek találva.
A Mafia III nem lett tökéletes játék, sőt. Megannyi bakit elkövettek a fejlesztők, sok kisebb hiba is maradt a kódsorok között, amiket azért egy-két patch formájában ki lehet szépen irtani. Az MI-re is ráférne egy alapos továbbképzés, mert ez a legnagyobb gond a játékkal. Amivel viszont nincs baj, az a hangulat, mert az bizony néhány perc alatt képes beszippantani és onnantól nem ereszt (kivéve, ha épp a játék nem dönt úgy egy küldetés kellős közepén, hogy inkább kilép, finoman jelezve, hogy már éjjel két óra van és jobb lenne aludni menni...).
Volt néhány évvel ezelőtt egy másik játék, amellyel hasonló élményeim voltak: a The Saboteur. Az is pontosan ugyanezt az utat járta be. Volt egy alapvetően zseniális ötlet, remek sztorival és nagyszerű hangulattal. Az élményt viszont akkor is, most is a középszerű kivitelezés rontotta el, és ez az, ami miatt a The Saboteur is méltánytalanul eltűnt a süllyesztőben. Félek, hogy a Mafia III is így fog járni, pedig ennél azért többet érdemel. Egy kicsit több odafigyeléssel igazi, méltó folytatása lenne a szériának. Így viszont mindenkiben hagyni fog hiányérzetet maga után. De első játéknak tisztes munka, remélhetőleg a stúdió a jövőben tanul a most elkövetett hibákból és egy sokkal összeszedettebb játékot tesz majd le az asztalra.
