Dishonored 2

A szép emlékű Looking Glass Studios a ’90-es évek egyik legmeghatározóbb fejlesztőcsapata volt, amelynek ténykedése a mai napig kihat a videojátékok népes táborára. A massachusettsi srácok olyan halhatatlan címeket tettek le az asztalra, mint az Ultima Underworld 1-2, a System Shock sorozat, avagy a Thief első két része. Úttörő munkásságuk leginkább a fény-árnyék effektek megjelenítésében és játékmenetbeli felhasználásában, a fizikai modellek tökéletesítésében, illetve a jól megírt történet által vezérelt kampányokban rejlett. A csapat 2000-es felbomlását követően a volt tagok olyan szintén nagynevű kompániákba szerződtek át, vagy cégeket alakítottak meg, mint az azóta szintén megszűnt Ion Storm, az Irrational Games, avagy éppen a jelen cikkünk alanyául szolgáló alkotást is jegyző Arkane Studios. Ezek a csapatok szinte kivétel nélkül folytatták a megkezdett munkát, aminek a fentebb írt törekvések tökéletesítését, és olyan játékokat köszönhetünk, mint a BioShock trilógia, a Deus Ex sorozat, a Thief későbbi epizódjai, az Arx Fatalis, a Dark Messiah of Might & Magic, illetve a Dishonored. Ezek között számos méltán agyondíjazott alkotás található, mint például a „minden idők legmagasabbra értékelt shootere” címet büszkén viselő BioShock, avagy a szintén nem véletlenül sokszorosan „az év játéka” címet birtokló Dishonored. Nos, ez utóbbi sikerét meglovagolva az Arkane Studios nemrégiben dobta piacra a megbecstelenített Corvo Attano legújabb megpróbáltatásait feldolgozó második részt, amely bizony nagyon jóra sikeredett.

Tizenöt esztendő telt el a Szigetek császárnőjének meggyilkolása, és a lakosságot tizedelő, rejtélyes pestisjárvány óta...[Figyelem! A bekezdés spoilert tartalmazhat, így aki a sztorit teljes mértékben a játékból szeretné megtudni, ugorjon a következő bekezdésre.] Tizenöt esztendő telt el a Szigetek császárnőjének meggyilkolása, és a lakosságot tizedelő, rejtélyes pestisjárvány óta. Édesanyját Emily Kaldwin követi a trónon, aki az előző epizód óta éretlen fruskából érett és gyönyörű fiatal nővé cseperedett. Birodalmát bölcsen és igazságosan irányítja, és igen sokat tesz az újbóli felvirágoztatásért. Ebben segítségére van édesapja, az előző rész főhőse, Corvo Attano, volt császári testőrparancsnok és mester kém, aki természetesen az állandó mentorálás és tanácsadás közben nem átall időt szakítani arra, hogy alaposan kiképezze lányát mindenre, amit csak tud a rejtőzködésről és a különféle harcmodorokról. A birodalom régi dicsőségének visszaállítása keménykezű uralkodót kíván, akinek számos ellenfele és riválisa akad. Egy titokzatos sorozatgyilkos, a sajtó által csak „Koronás Gyilkos” néven emlegetett illető éppen ezekre az ellenlábasokra specializálódott, amivel azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy a gyilkosságok hátterében a császárnő és édesapja állnak. Közben a Szigetek jobb sorsra érdemes lakosait egy újabb borzalmas járvány tizedeli, amelyet hatalmas, az elhunytak testében szaporodó és onnan előbújó legyek terjesztenek. Éppen a Jessamine Kaldwin meggyilkolásának tizenötödik évfordulójára rendezett ünnepélyes megemlékezés zajlik, amikor „műsoron kívül” robothadserege és hús-vér testőrsége kíséretében megérkezik a legdélebbi sziget, Serkonos frissen kinevezett nagyhercege, Luca Abele, és megajándékoz bennünket anyánk sosem látott nővérével, Delilah Kaldwinnel, aki így, koránál fogva a trón jogos örököse. A hölgy (aki az előző rész DLC-iből ismerős lehet) hatalmas boszorkányerővel rendelkezik, amellyel játszi könnyedséggel veszi el Corvo mágikus képességeit. Apa és lánya vállat vállnak vetve küzdenek frissen felbukkant ellenségükkel, mi pedig ezen a ponton dönthetjük el, hogy melyik főszereplő bőrébe bújva szeretnénk végigvinni a szigorúan egyszemélyes játékra kihegyezett kalandot. Akárhogy is döntünk, a másik szereplőt Delilah szoborrá változtatja, minket pedig bezárnak a császári lakosztályba. Innen megszökve, kegyveszettként kell sürgősen elhagynunk Dunwallt, hogy Megan Foster hajóján, a Rettenetes Bálnán elhajózzunk a „dél ékköveként” emlegetett városba, Karnacába, Serkonos fővárosába, ahol a minket ismét a becstelenség legsötétebb bugyraiba taszító összeesküvés szálai összekapcsolódnak.

Akármelyik szereplőt válasszuk is, a helyszínek és a feladatok ugyanazok lesznek, és mindkettejükkel a nulláról kell kezdenünk a Kívülálló által biztosított misztikus képességeink építését és fejlesztését – már ha szeretnénk, mert úgy is dönthetünk, hogy köszönjük, nem kérünk belőlük, és maradunk a Stallone módszernél. Én Emilyvel kezdtem bele a kalandba, akinek számos remek képessége van, amelyeket minél magasabb szintre fejlesztve igen komoly varázserőre tehetünk szert. Apánkhoz hasonlóan mi is tudunk egyik pontról a másikra suhanni, és ezt magasabb fokozaton áldozataink levegőbe emelése és kiiktatása is megspékel. Emellett képesek vagyunk létrehozni klónjainkat ellenfeleink megzavarására vagy megölésére, át tudunk látni a falakon, a dominó elv alapján több ellenfelet „összekötve” ugyanarra a sorsra juttatni valamennyit, árnyékként közlekedni közöttük, vagy őket megbabonázó és ártalmatlanító dögöket megidézni. Corvo képességei az első részhez hasonlóak, azok inkább fejlesztéseken és változásokon estek át.
A fejlődési rendszer teljesen átalakult erre az epizódra.A fejlődési rendszer teljesen átalakult erre az epizódra. Valamennyi aktív, manát felemésztő képességünkhöz tartozik egy kisebb perkfa, amelyet a mágikus szív segítségével fellelhető rúnák terhére upgrade-elhetünk. A lehetséges fejlődési irányok között akadnak halálosak és kevésbé ártalmasak is, így csak rajtunk áll, melyik irányt választjuk – azt is figyelembe véve, hogy ténykedésünk kihat a világra, amely a járvány elharapódzásán kívül a végkifejletet is befolyásolja. Az aktív képességek mellett vannak passzívak is, amelyeket szintén az előzőkhöz hasonlóan építhetünk fel, és amelyek mana felhasználása nélkül segítenek bennünket mind gyorsabbnak, ellenállóbbnak avagy erősebbnek lenni. A rúnák mellett különböző csont-bűbájokat is találhatunk a szív segítségével, amelyek számos módosítóval ruháznak fel bennünket, és mi dönthetjük el, mikor milyen kombót illesztünk be a rendelkezésre álló tárhelyekre. Ilyeneket egyébként, ha szeretnénk, erre specializálva magunkat fabrikálhatunk saját kezűleg is. Mágikus erőnk mellett – vagy helyett – a jó öreg osonás, különféle gránátok és lőfegyverek, illetve tőrünk állnak rendelkezésünkre a hagyományos harcmodor alkalmazásához. Csuklónkra szerelhető íjunk számos halálos és nem halálos lövedékkel szerelhető fel, és akár közelharc közben is eldönthetjük, hogy elaltatjuk-e ellenfelünket, avagy igen brutálisan kivégezzük őt. Felszerelésünket leginkább gyűjtögetéssel szerezhetjük be, de akadnak imitt-amott nem kifejezetten legális – feketepiaci – beszerzőhelyek is. A fő küldetések mellett opcionálisakat is végrehajthatunk, ami szintén növeli a játék szavatosságát.

A Dishonored 2 egyik legnagyobb erőssége ismét sötét, helyenként misztikus, máshol mitikus, megint máshol erősen horrorisztikus hangulatában rejlik. Minden helyszínt remekül kidolgoztak, a bejárható területek és helyszínek igen terjedelmesek, számos különféle útvonal választható, és egyszerűen hív minket vissza valamennyi, hogy újra, máshogy, másfelé haladva újból végigmenjünk rajtuk, akár ugyanazzal a szereplővel is. Én – jó szokásomhoz híven – rendszerint hamar meguntam a bujkálást és óvatoskodást, és átvedlettem kegyelmet nem ismerő bosszúállóvá, ami természetesen a magas káoszfokozatú teljesítményt eredményezte a békés úton elérhető alacsony helyett. A játékidőről csak annyit mondanék, hogy egy pálya (összesen kilenc van) kevés kivétellel elsőre 3-6 óra alatt teljesíthető, ami nem egy rövid, „reggel nekiülök, vacsira végeztem” típusú programot sejtet. A Dishonored 2-ben rejlő számos végigjátszási lehetőséget mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a program a játékkal eltöltött időnket „x-edik végigjátszás” jelzővel is dokumentálja a választott szereplő mellett.

A játék képi világa ismét különleges, nagyban hajaz az első epizód kissé az impresszionizmus korát megelevenítő megoldásaira, ám mindezt egy vadonatúj grafikus motor segítségével varázsolja elénk. Az Unreal 3-as motort felváltotta az Arkane saját fejlesztésű, az id Tech 5-re épülő Void Engine-je. Első ránézésre nem is annyira feltűnő a különbség, de az rögtön látszik, hogy ez a program az előzővel ellentétben az elejétől kezdve a nyolcadik generációs konzolparkra lett fejlesztve. Ezt az is bizonyítja, hogy PlayStation 4 Prón játszva a megfelelő megjelenítőkön gyönyörű a 4K-s felbontás és az egyéb képi effektek – a jelentősen lerövidülő töltési időkről nem is beszélve. A zene ismét nagyon kellemesre sikerült, sokszor nagyon hasonlít – főleg a kezdőképernyőn felcsendülő hegedűszólam – a Guy Ritchie Sherlock Holmes-adaptációiban hallhatókhoz. A szinkronra most sem lehet panaszunk, hiszen az egyes szereplőknek – ezúttal Corvónak is – kivétel nélkül profi színészek kölcsönzik a hangjukat, akik között olyan nevekkel is találkozhatunk, mint Rosario Dawson vagy Sam Rockwell.

A francia-amerikai Arkane Studios negyedik „egész estés” játéka nagyon is beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Én bevallom, remekül szórakoztam becsületem visszaszerzése közben, és még biztosan többször, többféleképpen nekilátok Karnaca sötét titkai felszámolásának. Elődjéhez hasonlóan a Dishonored 2 is méltán pályázhat számtalan díjra, és könnyen lehet, hogy az erős felhozatal mellett 2016. egyik legjobb alkotását ismerhettük meg benne.