Marvel’s Guardians of the Galaxy – The Telltale Series

VÉGRE! Igen, csupa nagybetűvel kell ezt leírjam, mert VÉGRE a Telltale-nek sikerült megint egy olyat alkotnia, ami felér a The Walking Dead első évadához, illetve a The Wolf Among Ushoz – a történetet tekintve mindenképp. Miért is? Mert letaglózott. Mert ugyan azért tudni lehet, hogy hőseink a Marvel’s Guardians of the Galaxy végén csak győzni fognak, de az oda vezető út nem egyértelmű, sőt!

Ugyebár elsősorban Peter Quill bőrébe bújunk, aki pedig a Galaxis Őrzőinek vezére – és tűnjön Peter bármennyire lazának, azért nem egyszerű döntéseket kell hoznia. Jómagam próbáltam mindig mindenkinek a kedvére tenni, de ez lehetetlen volt: nem egyszer ha valakinek a kedvében jártam, más megsértődött; amikor nála akartam helyrehozni a dolgokat, akkor megint sikerült valaki tyúkszemére lépni, és így tovább – nem egyszerű a társaságot egyben tartani. Számomra külön pozitívum, ahogy az egyes szereplők múltjába betekintést nyerhetünk, így sokkal közelebb kerülnek hozzánk, sokkal emberibbek, még ha ez furcsán is hangzik (hiszen egyedül Peter ember). És persze a végére ott ülünk kicsit bambán, ahogy pörög a stáblista, mert a finálé sem csak annyi volt, amit a képernyőn láthattunk – hiszen fő ellenfelünk motivációja is „emberi”, érthető, csak az eszköz, amivel el akarta ezt érni, az nem volt az.

Ami panaszom lehet, az leginkább technikai jellegű. A Telltale Tool motor idén 12 éves, és bár sokat fejlődött az évek során, mára már látszik, hogy elérték a korlátait több helyen is. A szereplőkön a textúrák tűélesek, részletgazdagok – sajnos a díszletről ugyanez már nem mondható el. És ezen a szándékos rajzfilm-/képregényszerű stílus sem segít sokat. Az animációk is néhol furák, természetellenesek – illetve egy-két helyen a mimika és a színészek hangsúlyozása sincs szinkronban. De a legfájóbb a QTE-akciójelenetek vérszegény megvalósítása. Irgalmatlan nagy a kontraszt a mozifilmek és a játék között – pedig lehet ezt jól, tényleg filmszerűen is csinálni, melyre jó példa az utóbbi két Tomb Raider.

Illetve két dolog nekem nagyon csípi a szemem: a dramaturgiai okokon kívül mégis mi a fenét keres egy kártyaolvasó, ami az erőteret kapcsolja ki, egy börtöncellán belül is; illetve mi a fenének zárnak egy hullát egy börtöncellába? Ami pedig kihagyott ziccer: Groot múltja. Tudom, fentebb azt írtam, hogy a szereplők múltjában is „vájkálhatunk” egy kicsit, de míg Gamora, Drax és Rocket emlékei sokat hozzátesznek karakterükhöz, addig Groot ilyen élménye nem igazán. Persze vicces, hogy a sok „Én vagyok Groot” mögött mi is van igazából, de a kontextus, amibe ezt behelyezték, nem igazán személyes az ő számára. Ha ez kicsit most zavarosan hangzik, elnézést érte, de spoiler nélkül nem tudom jobban megfogalmazni. Nem azt mondom, hogy ezt ki kellene vágni a játékból, mert poén (más csak a stáblista utáni kis szösszenet miatt is), de Groot marad egy szűkös szókincsű mozgó fa, különösebb lelki mélység nélkül. Mintha a filmekben az ő karaktere jobban működött volna, talán...

Minden fanyalgásom ellenére szívből tudom ajánlani a Marvel’s Guardians of the Galaxyt, mert a képregényhez hűen adja vissza az Őrzők stílusát, habitusát. Itt-ott persze bele lehet kötni dolgokba, de szerencsére játék közben nem ezzel fogunk foglalkozni, mert a sztori beszippant minket. Igazából a két fő gond azzal van, hogy a játék motorja kezd elfáradni, illetve maga a formátum kifulladóban van. Én nagyon remélem, hogy az átszervezett Telltale-nek sikerül frissíteni a játékain, mert nagyon ráférne.