Harec továbbra is bőszen verbuválja a kis csillagközi piszkos tizenkettőjét, ami most, így a megjelenés után két hónappal egy új sztori DLC-ben csúcsosodik ki. Nézzük is meg, hogy mit kapunk az elköltött 10 eurónkért cserébe, de természetesen akkor is fejest ugorhatunk a kalandba, ha esetleg már korábban bizalmat szavaztunk a játék teljes idei évadjának.
Egyre bővülő csapatunk ezúttal az érdekesen csengő Marmalade (inkább le se fordítom) tábornokkal akasztja össze az Alephtől csillogó bajuszát, amit egy új karakter, Loath toborzásával indítva, 4 új pályán keresztül izgulhatunk végig. A történet ezúttal se lendül be túlságosan, továbbra is inkább csak az arénaharcokat összekötő szerep marad neki, de azért az átvezetők ismét kellően hangulatosak. Az általam szemforgatónak ítélt vágásokból, zoomolásokból és rázkódó kamerákból is mintha visszavettek volna a spanyolok, de az is lehet, hogy már csak hozzászokott a szemem.
A játékmenet szerencsére nem változott: ugyanazok a roppant pörgős, kis területen zajló 4vs1 összecsapások várnak minket. Az új pályák jól sikerültek, a feladatok jól asszisztálnak az antagonistának, hogy borsot törjön a hősök orra alá, valamint sikerült minden pályára valami kis extra csavart berakni, ami természetesen az együttműködést hívatott reflektorfénybe helyezni. A játék legnagyobb hibája igazából továbbra is a régi, hogy bár nagyon jó a lövöldözés, közelharc és muníciómenedzsment triumvirátusának arénaharcokba oltott ötlete és kivitelezése, ez igazából továbbra is csak többjátékos módban villantja meg oroszlánkarmait. Egyedül roppant gyorsan unalomba fullad, vagy nehezebb fokozaton közel lehetetlen teljesíteni az adott objektívákat. Viszont a továbbra is gyér játékosbázisnak köszönhetően a matchmaking még mindig kínosan hosszú-hosszú perceket rabol el az életünkből (már ha egyáltalán talál mellénk valakiket), így az előző pályán felpumpált adrenalinunk gyorsan a semmibe vész. Arról ugye már nem is beszélve, hogy mint már az előző cikkben említettem, a játék főleg az online részben jutalmazza rendesen előrehaladásunkat.
Szóval a Raiders of the Broken Planet továbbra is botladozik, miközben ott van benne a potenciál, hogy élsportoló legyen. A látvány, a hangulat és a zene továbbra is nagyon egyedi, és bőven kiszolgálja, mi szem-szájnak ingere egy indie játék esetén. A gameplay is roppant élvezetes, és szintén viszonylag egyedi élményt képes nyújtani, azonban valahogy a marketingre kellene a készítőknek jobban ráfeküdnie, hogy több játékoshoz eljusson a program, és igazán megmutathassa azt az oldalát, amire eredetileg is hivatott. Így nektek is azt tudom első sorban javasolni, hogy ha rendhagyó multiplayer élményre vágytok, akkor jó helyen keresgéltek, de a legjobban akkor jártok, hogy ha hoztok magatokkal pár havert mellé.
