Vegyél egy nagykanállal a Borderlands játékok örült, de mégis humorral teli világából, szórd meg az egészet a Gears of War óta már bevált fedezékrendszerrel és erősen közelharcokra építő játékmenettel, majd végül forgasd át egy kis aszimmetrikus multimeccses Evolve masszában. A fenti receptet követve megkapjuk jelen cikkünk alanyát, a Raiders of the Broken Planetet, azonban a nagy kérdés az, hogy vajon ízletesre sikerült-e a spanyol MercurySteam konyhájában főtt (és azóta is főzésben lévő) étel.
A történet szerint 25 fényévre a Földtől van egy hánytatott sorsú planéta, amelynek magja egy hatalmas energiájú anyagot termel, az alephet. Az aleph elképesztő képességgel ruházza fel annak használóját, így tehát rögtön egyértelmű lesz a környéken szembenálló feleknek, hogy aki képes kontrol alatt tartani a Törött Bolygót, az uralni fogja az univerzumot. Harecnek így nem sok választása marad, amikor önkéntesek után néz: az összes kapható örültre szüksége lesz, ha vissza akarják verni a betolakodó embereket. Mindeközben előkerül a bolygón őshonos civilizáció is, amelynek néhány tagja (részben) felelős, hogy mi emberek eljutottunk a szülőbolygónktól ilyen messzi helyekre.
A fejlesztők epizodikus tálalásban szeretnék nekünk a játékot prezentálni, amiből az első pályát demo formában bárki ingyen letöltheti és kipróbálhatja, és ha megtetszett, akkor beruházhat az első fejezetbe 10 euróért, vagy az egész 2017-es szezonba 40 euróért cserébe. A most megjelent és kipróbált részben a már említett Harec csapatverbuválásában segédkezhetünk közre. A karakterek (még ha egyelőre nincsenek is sokan) fontos részét képezik a Raiders of the Broken Planet játékmenetének, ugyanis mindegyikük egyedi képességekkel rendelkezik, ezáltal eltérő játékmódot igényelnek. Ugyanis kedves olvasó, habár a Raiders of the Broken Planet két küldetés között megjutalmaz minket átvezetőkkel, vicces karakterekkel és némi történettel, félreértés ne essék, a program kőkemény 4vs1 elleni aszimmetrikus arénaharcokra fókuszál, amilyenekhez legutóbb talán a bevezetőben már említett Evolve-ban lehetett részünk. Szólóban nincs is nagyon értelme nyomulnunk – a bemelegítésen és a karakterekkel való ismerkedésen kívül –, hiszen a program sokkal jobban jutalmaz játékon belüli valutával, ha csapatba verődve, vagy a csapatokat szabotálva, antagonistaként játszunk. Természetesen ezeknek a legtöbbjét a farmolni kevésbé szeretők valós pénzzel megkerülhetik.
Maguk a harcok roppant élvezetesek, és magas fordulatszámon pörögnek, amint elkezdődik az adott pálya, és ha többedmagunkkal játsszuk, nem is fulladnak gyorsan monotonitásba. A fedezékes lövöldözést – a karakterek képességei mellett – feldobták a spanyol srácok azzal, hogy nem található a játékban lőszeresláda. A közelharci kivégzésekért kapunk muníciót, így az örökké fedezékben lapulás nem lesz a siker kulcsa, ahogy a közelharcban a szimpla gombcséplés sem, mivel az egész egy kő-papír-olló rendszer alapjain működik. A fojtás segítségével elkaphatjuk áldozatainkat, ami azonnali halált jelent, ám ez egy hosszabb folyamat, mintha csak odasóznánk valakinek, amiből persze egy ütés viszont nem lesz elég, vagy esetleg el is vetődhetünk a felénk mért csapások és szorítások elől, ezzel megakasztva a pofonok áradatát, vagy az esetleges azonnali halált. Természetesen nem árt résen lenni, mivel ezt a mechanikát a játék vice versa alkalmazza ellenünk. A karakterek között is megtalálhatjuk ezt a fajta hármasságot: lesz itt távolról halálos mesterlövész, közelben sörétessel jól érvényesülő és az ökleivel durrogtató, és valahol az arany középúton ténykedő mindenes. Hőseinket viszonylag játékstílusokhoz igazíthatjuk, viszont ha nagyon változtatni szeretnénk akár a külsőjükön, akár a fegyvereiken, akkor nem kerülhetjük meg az antagonista szerepét sem.
A látvány abszolút nem kelti egy indie játék benyomását, viszont azért egy tripla A-s cím közelébe se nagyon sikerül felnőnie. Habár a nagy egész szép, és a Borderlands beütésű világ is vagány, azért közelebbről megvizsgálva már nem olyan rózsás a helyzet. Az aláfestő muzsika kifejezetten tetszett, néha egész Trigunt és StarCraftot idézően űrcowboyosra sikerült, a hangok és a szinkron viszont csak a korrekt kategóriába sorolhatók. Persze észben kell tartani, hogy egy kis fejlesztőcsapat jóval kisebb büdzséből gazdálkodik, mint egy nagy kiadóval megtámogatott projekt, és ilyen szemmel vizsgálva a Raiders of the Broken Planetnek semmi szégyellnivalója nincsen. Szintén jópofa, hogy az összes karakter úgy néz ki, mint ha most szöktek volna egy Gorillaz klipből. Viszont az átvezetők alatt használt shakycam és gyors ki-bezoomolások elég indokolatlanok, bár értem, hogy a legnyugisabb párbeszédeket is roppant feszülté teszik, azért az ember szeme rövid időn belül belefárad, hát még az erre külön érzékenyeké. Az irányítás is nagyon rendben van, egy kifagyást nem számolva, igazán bugokkal se találkoztam, viszont valószínűleg a játékoshiány miatt a matchmaking akár 10-15 percet is elrabolhat az életünkből, mire játékosokat talál mellénk.
Nehéz egyöntetű verdiktet mondani a Raiders of the Broken Planetről. Hiszen bár látszik benne a szikra, és hogy a fejlesztők szeretnének valami mást alkotni a mostanában mindenféle formában fellelhető MOBA játékok piacán, azonban, ha a játékosok nem szavaznak neki bizalmat – ami a steames „vegyes” tetszésindex alapján eléggé valós probléma –, akkor sajnos el fog tűnni a süllyesztőben. Én mindenesetre azt tanácsolom a témában érdeklődőknek, hogy próbálják ki a demót, és akkor jobban látni lehet, miről is van szó a játékban. Mi addig is kíváncsian figyeljük, hogy hogyan alakul a jövőben a Raiders of the Broken Planet sorsa.
