A napokban befutott a Wolfenstein II: The New Colossus harmadik sztori-DLC-je, a The Deeds of Captain Wilkins. A The Freedom Chronicles trilógia első felvonásában egy kiégett, de még mindig kemény focistával törhettük át a megszálló német vonalakat. Majd a másodikban egy megkeseredett titkosügynök csendes bosszúját vihettük végbe. Most pedig itt a harmadik felvonás, amelyben ismét egy igazi hazafit ismerhetünk meg Gerald Wilkins százados személyében.

A The Deeds of Captain Wilkins főhőse egy kőkemény katona, aki szeretett hazájában az utolsó utáni lélegzetig harcolt a náci megszálló erők ellen. De persze ahogy az ország, úgy ő is elbukott, alakulata pedig feloszlott. Hosszú évek teltek el, Wilkins pedig szép lassan megöregedett. De a harci szellem egy pillanatig sem szállt el belőle, így amikor váratlanul felbukkan egy régi barátja és harcostársa, újra fegyvert ragad, hogy részt vegyen az USA felszabadításában. Egészen pontosan az Operation Black Sun szabotálása a feladata, vagyis a nácik valaha épített leghalálosabb fegyverét kell semlegesítenie.

Ahogy az előző két DLC-ben, úgy most is három pályát teljesíthetünk. Az első egy tengeralattjáró-bázis, ahonnan ki kell szabadulnunk. Ezt követően Alaszka felé vesszük az irányt, hogy a Kodiak szigeten elpusztítsuk a fegyvert, de közben nem várt fordulatot vesznek az események. Többek közt lányunk is felbukkan. Végül pedig egy tengeralattjárót támadunk meg, hogy ott végezzünk a projektet vezető náci tiszttel.

A The Freedom Chronicles mindhárom DLC-je az alapjáték vége felé megismert különleges harci fejlesztésekre épül. Az első DLC-ben az emberfeletti erőt kölcsönző páncélt viseltük, amellyel könnyű szerrel törtünk át a falakon és ajtókon. A másodikban azt a mellényt, amely olyan picire présel össze minket, hogy a legkisebb résen is át tudunk mászni. Most pedig itt az idő egy kicsit a harci gólyalábakat is bevetni. A Kampwanderer ugyanis két mechanikus gólyaláb, amely egy gombnyomásra megsokszorozza az ember magasságát. Ez egyrészt azért jó, mert egyébként elérhetetlen helyekre is fel tudunk mászni, másrészt azért, mert bizonyos harci helyzetekben komoly előnyhöz juttat. A kutyák például nem tudnak velünk mit kezdeni (márpedig a DLC-ben többször is beléjük botlunk), de bizonyos egységek sem nagyon tudnak bennünk kárt tenni. Na és persze sokszor a helyiséget is jobban belátjuk magasról a tereptárgyak felett.

Bár a DLC pályái próbálják belénk verni, hogy márpedig nekünk használnunk kell a gólyalábakat, én csak nagyon ritkán vettem őket igénybe. Egyébként is az a típus vagyok, aki szereti a harcot a lehető legjobb pozícióból kezdeni, ehhez pedig a lehető legtovább észrevétlenül vadászni le egyenként a katonákat. Ha viszont lebuktam, jöhetett a nyíltsisakos harc, amely már sokkal jobban emlékeztetett az alapjátékban Blazkowicz harcmodorára. A pályák egyébként változó nehézségűek, voltak izzasztó szakaszok és könnyen abszolválható részek is.

A The Deeds of Captain Wilkins sem tartozik a videojátékos történelem leghosszabb DLC-i közé, hiszen a három fejezetet egy szuszra is, legfeljebb 1-2 óra alatt ki lehet pörgetni. Éppen ezért talán egy picit borsos az ára, de ez igaz volt a The Freedom Chronicles előző történeteire is. Ezzel együtt, aki szereti a Wolfenstein II: The New Colossust, az ezzel is jól ellesz, hiszen legalább kaptunk még három pályát, ahol darálhatjuk az ellenséget. Ezzel viszont véget is ért a season pass, arról pedig nincs hír, hogy a MachineGames csapata tervezne további kiegészítőket. Ki tudja, talán már a harmadik játék előkészületei folynak...