25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Kütyü+hardver

LG 55SK8100PLA Smart TV – arany középút?

Méretes Smart TV járt nálunk, amely elé nem tudtunk teljesíthetetlen igényt állítani.

Írta: GeryG

LG 55SK8100PLA Smart TV – arany középút?

Pályafutásom során a játékok mellett volt szerencsém más területeken is kipróbálni magam, így tesztelhettem már notebookokat, egereket, egérpadokat, billentyűzeteket, valamint videózáshoz szükséges eszközöket, kiegészítőket is. Emellett számtalan érdekes regényről írhattam kritikát, illetve videojátékokhoz valahogyan kötődő mozikról is elmondhattam már a véleményemet. Hogy az események élménybeszámolóiról ne is beszéljünk. TV-t azonban még sosem teszteltem korábban. De ez a nap is eljött, méghozzá az ünnepek előtt, amikor is egy általam választott (és e választásra még külön ki fogok térni) LG Smart TV-vel csengetett be a futár.

Egészen pontosan az LG 55SK8100PLA Super Ultra HD TV lapult a kartonban, amely akkora volt, hogy alig fért be az előszobába. A dobozt kibontva, majd a hungarocell táblákat óvatosan kiemelve szemtől szemben álltam tesztem alanyával, akit azért először gyorsan talpra is kellett állítani. A szürke hétköznapokban egy helyes kis médiaállványon egy 40 colos Samsung TV teljesít nálam szolgálatot, amelyről egészen eddig azt hittem, hogy egész nagy... Nos, az LG-t elé állítva konkrétan teljesen eltűnt a háta mögött szegény. Egy gyors kábelrendezés, majd egy kevésbé gyors elem utáni kutakodás után végre be is tudtam üzemelni, jöhetett az élmény.

LG 55SK8100PLA Smart TV – arany középút?

És jött is. Tudom, ma már az elektronikai üzletekben hegyekben állnak az OLED és QLED TV-k is, így ma már egy korábbi paneltechnológiára támaszkodó eszközt bemutatni nem újdonság. De ha röviden összegeznem kellene, az LG 55 colos Smart TV-je jelenleg megtestesíti az arany középutat. Ennek megfelelően mind árát, mind tudását tekintve a felsőkategória alsó szegmensébe helyezhető. De ez ne tévesszen meg senkit, az 55SK8100PLA tökéletesen ki tudja elégíteni egy átlagos felhasználó összes igényét. Legyen szó filmnézésről vagy játékról, nem okoz csalódást.

A LED IPS panel 3840*2160 pixeles felbontással tárja elénk a dolgokat, mindezt második generációs Nano Cell technológiával megtámogatva. A TV természetesen támogatja a HDR, a HDR 10 és a HLG technológiákat is a tökéletes színek jegyében. Valljuk be: aki 55 colos 4K-s TV-t vesz, az nem a kereskedelmi csatornák sorozatait akarja majd nézni rajta. Bár a rendszer ügyesen skálázza fel a 1080p, de még a 720p-s tartalmakat is a 4K-s felületre, azért a TV-csatornák adásain már érezni a technológiai elmaradásukat. Ellenben, amint beteszed a kedvenc filmed (feltéve, hogy nem egy ’60-as évekből származó darabról van szó), azonnal megérted, miért váltanak egyre többen 4K-ra az addig tökéletesnek megélt 1080p-ről. Ugyanez igaz a játékokra is. Persze ahhoz, hogy maximálisan kiélvezhessük a TV-ben rejlő képességeket, szükség van egy ehhez megfelelő konzolra (PlayStation 4 Pro vagy Xbox One X), vagy egy kellően erős PC-re is.

LG 55SK8100PLA Smart TV – arany középút?

Az LG 55SK8100PLA hátlapján a szokásos csatlakozókat találjuk: 4 HDMI, 3 USB, 1 LAN, valamint az audio kimenetek mellől nem marad el a mediacard-olvasó sem. Ahogy a vezeték nélküli kapcsolódás sem okoz gondot, hiszen wifi, Wifi Direct és Bluetooth támogatás is van. Sokak szerint az LG fejlesztette ki napjaink legjobb televíziós operációs rendszerét. A WebOS valóban villámgyorsan megtanulható és kiismerhető kezelőfelület, amelyről bármely funkciót vagy szolgáltatást egyszerűen elérhetünk. Márpedig szolgálatatásból sincs hiány: a böngésző mellett dedikált YouTube-kliens, Amazon, HBO GO és Netflix is szerepel a kínálatban. Egyszerűbb játékokat is találunk, amelyek épp arra jók, hogy a reklám ideje alatt elüssük velük az időt. A WebOS kezeléséhez az LG Magic Remote névre keresztelt távirányítója is szükséges. Ez nemcsak pofás, de innovatív is, hiszen hagyományos távvezérlő mellett légegérként is funkcionál. Így a kezelőfelületen egy kurzor segítségével tudunk navigálni. Akinek pedig még ez sem elég kényelmes, az az Alexa segítségével akár a hangvezérlést is kipróbálhatja.

Mint említettem korábban, az elektronikai üzletek polcai roskadoznak a Smart TV-k alatt, végtelennek tűnhet a kínálat méret, technológia, szolgáltatások és persze márka szerint is. Egy ilyen kavalkádban pedig nagyon könnyen elveszettnek érezheti magát az ember, az üzletek eladói pedig nem mindig a mi érdekeinket tartják szem előtt. Éppen ezért hasznos az LG hivatalos oldalán elérhető chatbot, Chat Botond. Tulajdonképpen egy interaktív árukereső, ahol különböző kérdéseket kapunk, majd ezekre válaszolva szűkíti le a termékpalettát a szerinte nekünk legideálisabb készülékre. A rendszer olyan részletekre is kitér, hogy mire is szeretnénk elsősorban használni a készüléket, milyen méretben gondolkozunk, illetve – ami számomra az egyik leghasznosabb kérdés volt – milyen talpat szeretnénk hozzá. Utóbbiból ugye vannak a középső és vannak a két szélen megtámasztott változatok, ám utóbbi egy ekkora TV esetében kellően széles állványt is igényel. Persze természetesen fali konzol használatára is van lehetőség.

LG 55SK8100PLA Smart TV – arany középút?

Az LG 55SK8100PLA miatt picit kettős érzések kavarognak bennem. Egyfelől nem nagyon tudtam belekötni a TV-be, de persze a legapróbb részletekre is odafigyelő szem biztosan találna benne hibát, gyengeséget. Én viszont egy teljesen átlagos, hétköznapi felhasználó szemével néztem, és engem tökéletesen meggyőzött. Éppen ezért picit haragszom is rá, ugyanis eddig teljesen jól megvoltam az én „kis” 40 colos Full HD TV-mmel. Eddig. Az LG viszont elültette a fülembe a bogarat, hogy bizony elérkezett az idő, hogy – legalább TV-n és játékkonzolon – 4K-ra váltsak. És ha megteszem, ez a készülék tökéletesen kielégítheti minden igényemet. Persze, vannak már sokkal vékonyabb, fejlettebb OLED és QLED készülékek is, csak épp azok ennek a többszörösét kóstálják. Egy átlagos felhasználónak pedig nem biztos, hogy épp TV-re van 4-5-600 ezer forintja. Így nekik az LG 55SK8100PLA 250 ezer forintos árával akár ideális választás is lehet.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!