Kétségtelenül a független alkotások reneszánszát éljük. Amit bő tizenöt-húsz éve a II. világháborús shooterek, vagy kb. öt-hat éve a feltupírozott, kipolírozott újrakiadások képviseltek, ugyanazt jelentik ma az indie játékok. Szó szerint térdig gázolunk bennük, és gyakorlatilag minden napra legalább egy ilyen kisköltségvetésű, mindössze néhány maroknyi ember által megálmodott alkotás jut. Ezek rendszerint nem zabálják az erőforrásokat, és nincsenek is túlbonyolítva, ellenben gyakran legalább annyira ötletesek, mint a nagy stúdiók dollárcsilliókért elkészített, hardverfaló, AAA-kategóriájú programjai. Mindennek két főbb folyománya is van: egyfelől ezek a játékok sokkal szélesebb közönséghez juthatnak így el, másfelől ennek köszönhetően hoznak annyi bevételt és örvendenek akkora népszerűségnek, hogy a játékfejlesztés nagy veteránjai között is akadjanak olyanok, akik látnak bennük fantáziát. Jelen ismertetőnk alanyával, a norvég illetőségű Moondrop Degrees of Separation című alkotásával is éppen ez a helyzet, amelynek elkészítésében a szép emlékű Interplay, majd az Obsidian Entertainment egykori író-designere, a ma már szabadúszó Chris Avellone vett részt a háromfős skandináv csapat oldalán. Az ő munkásságát nem kisebb címek fémjelzik, mint az Icewind Dale, a Fallout 2, a Neverwinter Nights 2, a Star Wars: Knights of the Old Republic II vagy a Pillars of Eternity, hogy csak néhányat említsek. Ennek fényében talán nem meglepő, hogy egy igen jól kiötlött, remekül megvalósított játékkal van most is dolgunk, amely ettől függetlenül megmarad a már említett egyszerűbb, kevésbé csilli-villi mederben.
Ha nagyon kategorizálni szeretném, akkor a Degrees of Separation egy 2D-s, oldalnézetes, kooperatív játékélményre kihegyezett, de egyedül is remekül játszható, narratív hangvételű platformer, amely egy mesebeli királyságban játszódik, és amelynek hangulatára is a mesebeli jelző illik a legjobban. A játék két főhőse szöges ellentéte egymásnak: Ember a melegség és az üde, zöldellő tájak leánya, míg Rime a hideg és a fagyos, zord világ fia. Bármerre is járnak, az adott helyszín ennek megfelelően változik át, akár egy szempillantás alatt a tavaszból és nyárból a jeges télbe. A történet kulisszájaként szolgáló kihalt királyság közepén egy nagy, romos, elhagyatott kastély áll, amelynek számos ajtaja újabb világokra nyílik, és amelyről ordít, hogy valaha élettel teli hely lehetett. Két karakterünk egy napon ennek közelében lel egymásra, hogy utána a lényükből fakadó különbözőségeket kiaknázva járjanak a dolgok végére.
A játékmenet a hideg és a meleg okozta fizikai változásokra épül.
Egymagunk is útnak indulhatunk, de a teljesebb, és persze mókásabb játékélményhez érdemes egy társunkkal együttműködnünk. A rejtvényekkel telepakolt pályák rendszerint elágazóak, így nem csupán egy irányba mehetünk. A játékban ajtók megnyitásával haladhatunk tovább, amihez sálak összegyűjtése szükséges. Ehhez főleg a fizikán, no meg a két karakter gyökeres ellentétén alapuló fejtörőket kell megoldanunk, így például míg Ember közelében a lampionok felemelkednek, ily módon magukkal emelve, amit hozzájuk erősítettek, addig Rime közelében a meleg fuvallatok megfagynak, aminek hála nem fújja el őket a légáramlat. A teljes játékmenet erre a metódusra, vagyis a hideg és a meleg okozta fizikai változásokra épül, így hőseinkkel megfagyaszthatjuk vagy felengedhetjük a vizet, egyre dagadó hógolyókat indíthatunk útjukra, robbanásokat okozhatunk és még számos egyebet tehetünk. Persze mindezt fokozatosan fedezhetjük fel, nem azonnal állnak a rendelkezésünkre. Közben a történet is halad egyre tovább, és két szereplőnk is mind jobban megismeri saját magát, illetve a másikat is. A program mindezeknek hála nagyon ötletes, és azon alkotások igen szűk táborát gyarapítja, ahol nem kell folyamatosan lenyomnunk valakit vagy valamit, sem megállás nélkül gyűjtögetnünk a haladás érdekében. Itt egyszerűen el kell merülnünk a játék valóban meseszerű világában, és használnunk a józan eszünket, no meg a mindössze néhány gombot alkalmazó vezérlést.
A képi világ gyermekkönyvek illusztrációit idézi.
Ez persze nem jelenti azt, hogy sima lesz minden, sőt, időnként pixelre és tizedmásodpercre pontosan kell cselekednünk. Ugyanakkor a gyermekkönyvek illusztrációit idéző képi világ, és a jobb szerepjátékokéra hajazó, remek zeneanyag, no meg a mesélő hölgy kellemes, lágy hangja van annyira elbűvölő, hogy a nehézségeken az ember simán felülemelkedjen. Egyedül játszva egy gombnyomással válthatunk a két főszereplő között – elvileg, mert sajnos én többször találkoztam olyannal, hogy minden előjel nélkül ez a funkció leállt, és csak újratöltés után javult meg –, míg egy másikkal hívhatjuk magunkhoz társunkat, aki ilyenkor igyekszik a közelünkbe férkőzni. Ez sem mindig megy egyszerűen, amit néha manuálisan sem tudunk azonnal orvosolni, tekintve, hogy a karakterek rendre egymást zavarják a mozgásban. Ez utóbbi kooperatív játék esetén is így van, amit idővel meg lehet azért szokni, még ha nem is a legkényelmesebb megoldás. Egyébiránt egyelőre ugyan csak lokális, offline többszemélyes játékra van módunk, de a fejlesztők egyik legutolsó Steam-bejegyzése alapján már gőzerővel dolgoznak az online kooperatív mód lehetővé tételén.
Chris Avellone és a Moondrop háromfős legénysége egy egyszerű, mégis nagyszerű mechanizmusokra épülő, a szó legjobb és valódi értelmében véve mesés játékkal rukkoltak elő. A Degrees of Separation bájos, gyermekkorunk tündérmeséit idéző tájai, a program hangulatos zenéje és nagyon kellemes narrációja a számos fizikai rejtvénnyel megspékelve remek időtöltést jelenthetnek akár egy-, akár másodmagunk számára. Akadnak ugyan orvosolandó hibái és bosszantó aspektusai, a játék mégis a béke ritka szigetét képviseli modern, rohanó világunkban. Kapcsoljuk hát ki a zavaró tényezőket, és adjuk át magunkat a program varázslatos hangulatának, lehetőleg valakivel együtt, akivel egy kis meghitt virtuális nyugalomra vágyunk.
