A Pathos Interactive első alkotása a 2000-es évek már-már klasszikusnak tekinthető valós idejű stratégiai játékai előtt tiszteleg. A svéd fejlesztőcsapat olyan remekművektől vett ötleteket, mint a Warcraft III, a StarCraft vagy éppen az Age of Mythology. Elfogultságomért előre bocsánatot kérek, de ezek a címek voltak gyerekkorom legmeghatározóbb játékai, már 8 évesen ork hadseregemet vezettem győzelemre Azeroth világában. Mivel tagadhatatlan a hasonlóság, ezért kénytelen vagyok a Bannerment ötletadói szitáján keresztül nézni.
A kampány története meglehetősen egyszerű. Karthor, a fekete páncélos, démoni erővel bíró „gonosz” a középkori, mágiával átitatott Valtoria világát fenyegeti. Mikor már minden veszni látszik, Lord Berrian lép az ellenállók élére, hogy segítségünkkel megtisztítsa otthonát a sötétségtől. Hősünk a missziók során szintet léphet, és tapasztalati pontjaiból fejleszthetjük négy képességét, valamint harcértékeit. Jó volt újra látni a Warcraftból átemelt hősrendszert, némi újítással megspékelve. Minden képességet három részre osztottak: például választhatunk, hogy mágikus pajzsunk erejét vagy időtartamát akarjuk-e növelni, esetleg manaigényét csökkenteni. A kampány nem fog sok meglepetést okozni, egyszer viszont végigjátszható, a küldetések változatosak és érdekesek, Lord Berrian fejlesztése pedig különböző stratégiai lehetőségeket nyithat meg.
A sztorin kívül lehetőségünk van a gép, vagy online, más játékosok ellen harcolni. A skirmish meccsekben viszont kitűnnek a Bannermen hiányosságai. Csak hét pálya közül választhatunk, amelyek bár kidolgozottak és tematikailag különbözőek, mégis hamar rájuk fogunk unni, mivel ugyanúgy vannak felépítve. Jól bevédhető magaslaton kezdjük a játékot bázisunkkal és munkásainkkal, aminek rámpája első potenciális expünkre nyílik (pont, mint a StarCraft II-ben).
De nem csak pályákból van hiány, hanem szó szerint mindenből. Csak egy nép áll rendelkezésünkre (ellentétben a Warcraft III és Age of Mythology 3-4 fajával), így mindenki ugyanazokat az egységeket tudja gyártani és épületeket építeni, ami nem is lenne gond, ha ezek változatosak lennének. Épületek és katonák terén a Bannermen a minimumot nyújtja. Hadseregünk könnyű- és nehézfegyverzetű közelharci kardforgatókból, és távolsági egységekből állhat, valamint kétfajta „mágusból” és ostromgépből. Mindegyik csupán egy fejlesztési lehetőséggel. A Warcraft III Altar of Stormsához hasonló Hősök Trónja épületben a kampányból ismert három speciális egység közül választhatunk. Többjátékos módban ráadásul leegyszerűsítették a fejlődési rendszert, itt már nem mi osztjuk el a tapasztalati pontokat, hanem a gép teszi ezt, automatikusan. A nyolcfajta harci egység gyorsan repetitívvé, és egyszerűen fogalmazva unalmassá teszi a játékot. Nincs változékonyság, nincsenek stratégiai lehetőségeink, hadseregünk kompozícióján nem tudunk változtatni, hiszen nincs mivel.
Ennek eredménye, hogy aki online szeretne játszani, annak fel kell készülnie, hogy mindenki a legeffektívebb és legegyszerűbb taktikát fogja alkalmazni, vagyis rushol. Tapasztalatom szerint a multiplayer meccsek azon dőlnek el, hogy ki tud a lehető leggyorsabban több alapkatonát gyártani, és hamarabb elérni ellenfele bázisát.
A templomok nyújtotta isteni varázslatokkal ezért csak a gépellenfelünket kínozhatjuk. Pályától függően általában farkascsordák vagy banditatanyák (amelyek elpusztításáért hősünk XP-ben részesül) közelében találhatunk szent helyeket, ahova templomot emelve lehetőségünk nyílik mágiát használni. Hatásuk nagyon hasonló, csak témájukban térnek el, általában a becélzott területen sebzik és lassítják az ott tartózkodókat, vagy épületeket döntenek le. Az ötlet valószínűleg az volt, hogy a templomokért folyamatos küzdelem fog folyni, de online sokkal egyszerűbben is lehet nyerni, amíg az MI nem okoz akkora kihívást, hogy foglalkoznunk kéne ezzel a mechanikával. Sajnos képtelen terjeszkedni, miután kifogy aranybányája, bázisán ülve fogja várni, hogy elpusztítsuk.
A grafikára és a hangdizájnra nem lehet panasz. A modellek és a pályák is szépek, az animációk folyamatosak, a kardok és fémvértek csattogása a közéjük vegyülő halálhörgésekkel pedig dinamikus és véres csaták képzetét keltik. De ennyi nem elég, hogy ne unjunk bele a Bannermenbe pár óra után.
A svéd csapat sokat markolt a klasszikusokból, de ezeket az ötleteket nem tudták összekovácsolni önálló játékká. A Bannermen identitását veszti a sok kölcsönzött játékmechanikától, amelyeket elődei sokkal jobban tálaltak. Helyzetét az érte kért 30 euró sem segíti, túl keveset kapunk a pénzünkért. Aki nosztalgiázni szeretne, az várja meg a Warcraft III Reforgedet, ami a több tartalom mellett szintén ugyanennyibe fog kerülni.
