Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Előzetes

Trials of Fire

Trials of Fire próbakör – A kietlen puszta kalandorai

Korai hozzáférés bíztató előjelekkel.

2019.05.23. 22:44 | szerző: Puddle | Előzetes

A Whatboy Games indie fejlesztőcsapat első játéka a hónap elején került elérhetővé Steamen, korai hozzáférés formájában. A Trials of Fire játékmenete a roguelike formulát követi, felülnézetes, kártyákon alapuló, körökre osztott harcrendszerrel, és mély karakterépítési lehetőségekkel. Annak ellenére, hogy a program jelen állapotában csupán jó ötletek csontváza, rögtön látszik, mennyi potenciált rejt magában, csak fel kell tölteni tartalommal.

Trials of Fire próbakör – A kietlen puszta kalandorai

A világot pusztulás fenyegeti, miután egy sárkánynak és ősi mágiáknak köszönhetően az egykori termőföldek kiszáradt pusztákká váltak. A megmaradt városok három kalandort indítanak útra, annak reményében, hogy sikerül feloldaniuk az átkot. Hőseinknek nemcsak a halott vidék szörnyeivel és kétségbeesett rablóival kerülnek majd összetűzésbe, hanem korgó gyomrukkal is. Utunk során be kell osztanunk az élelmet, és figyelnünk kell karaktereink fáradtsági szintjére is, ami arra kényszeríthet, hogy a települések és barlangok helyett értékes időt pazarolva a szabad ég alatt aludjunk. A kemény föld pedig nem tesz jót a hátnak, így épp csak annyira tudjuk összekaparni magunkat, hogy elérjük a következő kérdőjellel jelzett mezőt a véletlenszerűen generált világban.

A megjelölt területek különböző meglepetéseket tartogatnak számunkra. Bár általában gyorsan harcra kerül sor, a játék lehetőséget biztosít a nemkívánt helyzetek elkerülésére. A szituációkat képekkel illusztrált leírások tárják elénk, amelyeket érdemes végigolvasni, de akit nem érdekel a szerepjáték, akár ki is hagyhatja ezeket. Habár választásainkkal befolyásolhatjuk történetünket, az kimerül annyiban, hogy megtámadjuk-e az előttünk elvonuló karavánt vagy barátságosan közeledünk felé, megpróbáljuk kimenteni a szakadékba szorult patkányembert vagy sorsára hagyjuk. A játék és az írás érdeme, hogy nincs igazán rossz döntés. Csapatunk igényeinek megfelelően kell meghoznunk döntéseinket: ha az éhhalál fenyeget, ki kell rabolnunk az ártatlanokat, vagy ha sérültek vagyunk, akkor tűrnünk kell, hogy a szemünk előtt masírozzon el egy rabszolgákat szállító szekér.

Trials of Fire próbakör – A kietlen puszta kalandorai

Utunk során csapatunk hasznos tagokkal bővülhet, akik ugyan nem harcolnak, de különböző bónuszokat biztosítanak (pl. gyorsabb gyógyulás), és mellékküldetéseket is adhatnak. Pihenés közben lehetőségünk van fegyvereket és más tárgyakat készíteni, vagy ellátni lesérült harcosainkat, például sínbe tenni törött lábukat vagy kigyógyítani őket az agyrázkódásból azzal, hogy különböző gyógynövényeket tömünk a szájukba. A fáradtság és a sérülések jelentősen csökkentik esélyeinket egy-egy összecsapás során. Harc során minden karakter saját kártyapaklival rendelkezik, ami a kaszt saját, a felszerelés biztosította és a sérülések, valamint hőstettek következményeként megszerzett lapokból áll. Körönként mindenki 3-3 lapot húz, amelyeket vagy felhasznál vagy eldob egy közös „manamedencébe”, hogy így tudja fizetni a többi kártya költségét. Így mozoghatunk, varázsolhatunk és püfölhetjük ellenfeleinket a hatszögekre osztott csatatéren.

Jelenleg négy, különböző képeségekkel rendelkező kaszt van a játékban. Őket kedvünkre alakíthatjuk, mivel fejlődéseik után lecserélhetjük egy-egy képességkártyájukat, és a felszerelési tárgyak, varázskönyvek és fegyverek között válogatva összerakhatjuk a nekünk tetsző karaktert. Mágusunk például élőhalatokkal áraszthatja el ellenfeleinket, tűzgolyókat dobálhat, de akár közelharcra is specializálódhat.

Trials of Fire próbakör – A kietlen puszta kalandorai

A grafika kissé minimalista, de hangulatos. A játék keveri a realisztikus fantasy rajzokat a letisztult, színes és stilizált kártyalapokkal. Kalandozásaink helyszíne a történet következtében kietlen és szürke, ami egy idő után egyhangúvá és unalmassá válhat. A későbbiekben ahogy a küldetések, úgy a pályák is bővülni fognak és remélem bejárhatunk majd különlegesebb tájakat is.

Egy menet kicsit több mint 2 óráig tart, feltéve, ha sikerrel járunk. Annak ellenére, hogy még csak egy kampány érhető el a korai hozzáférés miatt, a karakterépítésben rejlő lehetőségek és a taktikus harcok miatt érdemes többször nekifutni a Trials of Fire-nek, így jó pár órát eltölthetünk vele. ■

Trials of Fire próbakör – A kietlen puszta kalandorai
Trials of Fire próbakör – A kietlen puszta kalandoraiTrials of Fire próbakör – A kietlen puszta kalandoraiTrials of Fire próbakör – A kietlen puszta kalandorai

A tesztpéldányt a játék fejlesztője biztosította.

hozzászólások (0)

ajánlott olvasnivaló