Pár hónapja volt szerencsém játszani a Code Vein tesztváltozatával, az akkor látottak pedig kifejezetten elnyerték a tetszésemet. Bár a vámpíros-animés stílus sokak számára visszatartó erőnek bizonyulhatott a Bandai Namco régóta készülődő, Souls-stílusú játékától, a lényegesen lazább, akcióközpontúbb játékmenet, a folyamatos kooperáció online vagy offline társakkal egy nagyon kellemes és élvezetes kombinációnak bizonyult, és kíváncsian vártam, mit tartogat majd a végleges változat.
A várakozásnak pedig vége, a játék a napokban megjelent, így miután újrajátszottam a tesztváltozatban is kipróbálható prológust, végre fejest ugorhattam a vámpírszerű lényektől nyüzsgő posztapokaliptikus világ rejtelmeibe. Főhősünk egy revenant, egy vérszívó, élőhalott harcos, egyúttal egyike azon kevés élőlénynek, akik védőfelszerelésekkel ellátva képesek még a felszínre merészkedni, miután egy kataklizmikus esemény következtében a civilizáció látszólag megsemmisült, a levegőben terjengő miazma pedig lehetetlenné tette a levegő belégzését. Ahogy azt viszonylag hamar, elég kellemetlen formában megtudjuk, a revenantok dolga nem egyszerű, lényegében rabszolgák a misztikus Silva által vezetett társadalomban, miközben az erőforrásaik, többek között az éltető vér rohamosan fogyatkozik, és az alternatív forrásként szolgáló vérgyöngyöket termő mutáns növényzet is pusztul. A revenantok, akiken eluralkodik a vérszomj, eszüket vesztett, „elveszett” nevű rémségekké változnak, és válogatás nélkül támadnak mindenkire az értékes hemoglobin megszerzése érdekében.
Hősünk azonban nem egyszerű harcos, ugyanis vére képes hatástalanítani a miazmát, így új életet lehelni a kiszáradt vértermelő növényekbe, ráadásul a vérkódja – ami meghatározza a revenantok erősségeit, gyengeségeit és képességeit – semleges, így képes bármely békés vagy erőszakos úton megszerzett vérkódot egyszerű, a használattal fejleszthető felszerelésként használni. A prológust követően csatlakozunk egy renegát vámpírhoz, Louishoz, aki a vérgyöngyök eredetének és összeállításának kutatásával próbálja megtalálni a túlélés kulcsát, hősünk pedig különleges képességei révén ebben kulcsfontosságú szövetségesévé válik.
Maga a játékmenet leginkább a Bloodborne-ra emlékeztet, mivel alapvetően a Souls játékok elemei érvényesülnek, azonban kifejezetten az akcióközpontúbb, mozgalmasabb stílust támogatja, ráadásul sosem vagyunk egyedül, kalandjaink során mindig elkísér minket egy online vagy egy (meglepően önálló és hasznos) offline társ is. A Code Vein kifejezetten támogatja a kísérletezést, a különböző felszerelések és vérkódok próbálgatását akár preferenciáinknak, akár az adott szituációknak és ellenfeleknek megfelelően. Még ha esetleg rá is döbbenünk, hogy az addig használt stílusunk annyira nem hatékony, nem veszett el semmi: pusztán le kell cserélnünk felszereléseinket, majd esetleg visszatérni a korai pályákra, hogy ott az ellenfelek leöléséért és lootolásáért kapott valuta és nyersanyagok segítségével főhadiszállásunkon fejlesszük az új összeállítást. Ráadásul még ez a farmolás sem különösebben időigényes, mivel karakterünk a felszerelésektől függetlenül szintet is léphet az összegyűjtött valutával, amely automatikusan növeli minden tulajdonságátt – így még ha egy teljesen alapszintű felszereléssel térünk is vissza a kezdőterületekre, az ottani ellenfeleket már mind életerőnk, mind megnövekedett támadó- és védekezőképességeinkkel lényegesen könnyebben kiiktathatjuk.
A Code Vein fókusza a folyamatos kihívás és néha idegőrlő szituációk helyett sokkal inkább olyan, mintha a puszta szórakoztatás lenne. Túlzások nélkül a leghozzáférhetőbb, leglazább Souls-jellegű játék, amit eddig próbáltam – és talán ez vele kapcsolatban az egyetlen bökkenő. Néha már-már túlságosan is alacsony a kihívás szintje, mint amit a műfajtól megszokhattunk, sőt, mintha még a pár hónappal ezelőtti demóhoz képest is redukáltak volna belőle a készítők. A prológust például elhalálozás nélkül, feleannyi idő alatt daráltam végig, mint a próba során, de a későbbiekben is az elhalálozásomhoz legfeljebb egy új ellenfél/főellenfél felbukkanása, vagy egy tátongó szakadék és figyelmetlenségem kombinációja vezetett.
Még a kihívást növelni kívánó elemek, mint az értékes loot közelében néha hullámokban támadó ellenfelek és a Chalice Dungeonökhöz hasonló barlangok, amelyekhez a hozzáférést nyitó kulcsokat kalandjaink során gyűjthetjük be, inkább csak nyújtották a játékidőt, mintsem komolyabb, izzasztó pillanatokat okoztak. Az egyetlen elem, ami igazán megnehezítette a Code Vein egy-egy pillanatát, az a kissé rendszeres és frusztráló ellenfélelhelyezés – előszeretettel pakol le ugyanis sarkok mögé vagy nehezen belátható helyekre lesből támadó rémeket, különösen a célegyenest jelentő (lényegében a Dark Souls tüzeinek szerepét betöltő) foszforeszkáló bokrok közelében. Invázió, vagyis klasszikus Souls-jellegű PvP pedig nincs – ha más játékosokkal futunk össze, azok kizárólag társként szegődhetnek mellénk utunk során.
Ám ha ezt a furcsa hozzáállást nem számítom, túlzások nélkül remekül szórakoztam a Code Veinnel. Ha valakinek esetleg felkeltette az érdeklődését, vagy csak szeretne kissé könnyedebb formában megismerkedni a rettegett Souls-műfaj alapjaival, valószínűleg nem fog csalódni – hacsak nem kontrollertörően brutális pillanatokra számít, vagy nem sokall be az eltúlzott mellméreteket, vörös szemeket, gothic loli kosztümöket villogtató szereplőgárdától.
