Bár durván tíz-tizenegy éves koromtól minden elérhető forrásból falni kezdtem a képregényeket, voltak sorozatok, amelyeket csak évekkel később tudtam eléggé értékelni, megbecsülni és megérteni. Közéjük tartozott Bill Watterson ikonikus Kázmér és Hubája a Semic-féle Snoopy lapjairól, amely ugyan ideig-darabig elszórakoztatott, de sosem kötött le igazán. Csak az utóbbi tíz év során, különböző válogatások és Watterson munkásságának alaposabb megismerését követően kezdtem el igazán becsülni és érteni, miért is tartják rengetegen klasszikusnak ezeket a képsorokat még tizenöt évvel azután is, hogy Watterson megrajzolta az utolsó képsort – kevés klasszikus „comic strip” feszegette ugyanis annyira a műfaj és forma, valamint a rövid képsorokba bújtatható életfilozófia és felnőtt gondolatok határait, mint a Kázmér és Huba (eredetiben Calvin and Hobbes) tette.
Pont ezért bizonyult számomra is kiváló olvasmánynak a Vad Virágok Könyvműhely gondozásában kiadott Kázmér és Huba felfedezése, amelyet ugyan még a Hellboy és The Umbrella Academy kötetekkel együtt kaptam kézhez, kissé pofátlanul sokáig elhúztam a kiolvasását és értékelését, miután naív módon az első belelapozásra azt hittem, egy közepesen vastag válogatás csupán az általam is ismert képsorokból. Ritkán (vagy legalábbis szeretném azt hinni, hogy ritkán) tévedek ekkorát, a kötet ugyanis minden, csak nem mezei válogatás, hanem az egyik legtartalmasabb és legmélyebb összesítés, amelyet valaha olvashattam a szériáról, és amelyhez hasonló kiadványról álmodhat minden jelentősebb valaha megjelent comic strip.
A kötet alapját Watterson 2011-es kiállítása adta a Billy Ireland Képregénytár és Múzeumban, ahol elhelyezte a képsorok eredeti változatait, valamint egy 2014-es, a kötetben teljes egészében olvasható mélyinterjú, amit a múzeum kurátora készített a szerzővel. Watterson egyszerre szolgál megnyugtatással azoknak az alkotóknak, akik a saját hangjukat és médiumukat keresik, valamint követendő példával azáltal, ahogy alkotásához a lehető legnagyobb maximalizmussal, határai folyamatos feszegetésével, a saját maga és példaképei felülmúlására tett kísérleteivel áll. Az interjúból megismerhetjük többek között Watterson karrierének korai szakaszát, legfőbb inspirációit, a Kázmér és Huba tíz éves futamának tapasztalatait, emlékezetesebb motívumait, valamint a befejezése körülményeit és indokait. Ezt követi egy-egy rövidebb, kommentárokkal ellátott válogatás az interjú során említett inspiráló képregényekből, majd egy Watterson korai munkáiból (amelyekkel nem hiszem, hogy valaha találkozhattam volna máshol), majd maguk a Kázmér és Huba képsorok, eredeti, fekete-fehér formájukban, amelyeken hol felbukkan egy-egy ceruzavonás a kihúzások körül, vagy egy-egy ékes fehér javítófolt (amelyek megpillantásakor először azt hittem, sikerült valahogy kárt tennem a kötetben), mellettük pedig számtalan szerzői kommentár, magyarázatok az egyes szereplőkhöz, a képregényben felbukkant motívumokhoz.
A Kázmér és Huba felfedezése kiváló kötet, remek bevezetés, ha valaki esetleg hozzám hasonlóan évekkel később, felnőtt fejjel szeretne (ismét) nekivágni Bill Watterson munkásságának, és kötelező minden keményvonalas rajongó számára, akik mind a régi kiadványokat, mind a Vad Virágok által megjelentetett korábbi köteteket begyűjtötték. Restellem, hogy az első belelapozáskor lebecsültem a kötetet – az egyik legmélyebb és leginspirálóbb könyv, amely az utóbbi hónapok során a kezembe került.