
Meglehetősen régen nem került sor képregényes cikkre – ezért pedig elnézéseteket is kérem. Sajnos a dolgok a legutóbbi írásaim óta meglehetősen negatív és kiszámíthatatlan fordulatokat vettek, amelyek mellett nehéz volt akár játékokra, akár képregényekre koncentrálni, cikkírásra inspirálódni. Remélem, hogy minden régi és új olvasóm jól van, hogy szerencsésen átvészelitek ezt az időszakot minden nehézségével és kihívásával együtt, és remélem, segítek valamennyit azáltal, hogy amennyire tudok, visszatérek a képregényes rovat vezetéséhez. Nem igazán emlékszem, mikor volt utoljára olyan időszak, amikor egymás és szeretteink támogatása mellett ennyire szükségünk lett volna az irodalom, a szórakoztatóipar, a kedvenc karakterek, játékok, filmek, könyvek segítségére abban, hogy napról napra sikeresen megtehessük a tőlünk telhetőt – legyen szó akár pusztán arról, hogy otthonról, szociális távolságtartással véditek a környezeteteket, rokonaitokat, ismerőseiteket, akár az élvonalban küzdtök annak érdekében, hogy minél gyorsabban és kevesebb veszteséggel érjen véget ez az időszak.
Ezúton is szeretném megköszönni a Vad Virágok Könyvműhely támogatását, akik biztosították a rovat számára a lehetőséget, hogy bár kiadásuk már jóval előrébb tart, a legelső kötettel indítva bemutathassam az itthon elérhetővé vált fantasztikus Hellboy képregényeket. A Hellboy nagyon sokáig a kedvenc szériám volt, és hatalmas élmény volt visszatérni ezekhez a korai kötetekhez, ráadásul úgy, hogy a Cartaphilus kiadó első, meghiúsult próbálkozását követően ezúttal nemcsak az akkor megjelent történetek érhetőek el ismét, javított fordításban, de a fő Hellboy sor gyakorlatilag már teljes egészében olvasható magyarul is.

Ám mielőtt még belevágnánk, tisztázzuk, ki és mi is pontosan Hellboy. A hazai képregényrajongók többsége a karaktert sokáig csak Guillermo del Toro sikeres filmadaptációiból (amelyek közül a második ráadásul kis hazánkban készült) ismerhette. A címszereplő Hellboy egy démon, akit a második világháború utolsó óráiban idéznek meg náci okkultisták az élőhalott orosz mágus Raszputyin vezetésével, hogy Raszputyin ígérete szerint megfordítsa a háború végkimenetelét. Erre azonban nem kerül sor, a pokolfajzatot a Paranormális Kutató és Védelmi Iroda (BPRD) vezetője, Bruttenholm professzor neveli fel és képzi ki az iroda legsikeresebb ügynökévé, aki az ötvenes évek derekától kezdve démonok, mitológiai lények és dimenziókon túli borzalmak seregeivel veszi fel a harcot az emberi faj védelmében.

A Hellboy zsenialitásának egyik fő kulcsa maga az egyszerre horrorisztikus, hátborzongató és szürreálisan elborult világ, amelyet az alkotó Mike Mignola megálmodott a karakter számára. A történetek milliónyi különböző forrásból táplálkoznak, a gótikus horrortól és ókori mitológiától kezdve a keresztény szimbolizmuson és a lovecrafti kozmikus rémtörténeteken át a weird irodalom és a horrorfilmek legelborultabb válfajaig. Tökéletesen megfér egymás mellett bármiféle narratíva- vagy hangulatbeli elütés nélkül három olyan füzet, amelyek közül az elsőben a karakter vámpírokkal és vérfarkasokkal, a másodikban náci őrült tudósokkal, a harmadikban pedig rosszindulatú kelta tündérekkel veszi fel a harcot, mindezt úgy, hogy a kissé antológikusnak tűnő felépítés ellenére Mignola lényegében már az első füzetekkel egy hatalmas, évtizedeken átívelő történetvonal felépítését kezdte meg, amely később a 2000-es évek során szétbomlott a Dark Horse kiadó berkein belül rövidebb-hosszabb spinoff szériákra. A másik erőssége pedig Mignola rajzstílusa – ugyan később ezt a feladatkört átvették tőle társalkotói, rajzstílusa, amely a klasszikus szuperhősképregények ábrázolásmódját vegyíti szokatlanul sötét tónusokkal, középkori grimoire-ok illusztrációit idéző vonalvezetéssel, és hatalmas, közel egész oldalt elfoglaló grandiózus képekkel, amelyekből sugárzik a komor, sötét, borongós és túlvilági hangulat, nem véletlenül emelték az egyik kedvenc rajzolómmá.

A képregény eseményei a 2010-es évek derekán odáig vezettek, hogy a szereplők már egy lepusztult, istenszörnyek által uralt posztapokaliptikus világban küzdenek az emberiség maradványainak túléléséért – épp ezért volt üdítő újraolvasni ezeket a korai kalandokat magyarul, amelyekben mindez az őrület még csak gyerekcipőben járt, és kissé monster-of-the-week jelleggel dobták be a címszereplőt újabb és újabb helyszínekre, ahol a legkülönfélébb rémségekkel mérhette össze az erejét. A magyar kiadás erőssége emellett, hogy az általam eredetileg is olvasott gyűjteményes kiadások helyett a jóval színvonalasabb Library Edition alapján készítették az újrakiadást, így a kötetek kiegészülhettek néhány kevésbé ismert rövidebb történettel és extra anyagokkal, korai illusztrációkkal is.

Az első A pusztítás magja címet viseli, és a karakter eredetének bemutatása mellett egy klasszikus, H. P. Lovecraftot idéző rejtélybe helyezi Hellboyt két társa, a halember Abe Sapien és a pirokinetikus Liz Sherman oldalán, miközben nevelőapja gyilkosát kutatja egy elátkozott család félig víz alá süllyedt kastélyában. A pusztítás magja mellett helyet kapott a Hellboy eredettörténetét kikerekítő Leláncolt koporsó és a Szent Auguszt farkasai is a kötetben, valamint két rövidebb képregény a legendás John Byrne tollából, amelyeket őszintén megvallom, csak most olvastam először, és kiváló addíciók egy teljes Hellboy gyűjteményhez. Az egyetlen elem talán, amit hiányoltam ebből a kiadásból, az Robert Bloch előszava volt, amely a történet eredeti gyűjteményes kiadását kísérte. Bloch az eredeti Psycho megírása mellett elsősorban H. P. Lovecraft barátjaként és munkatársaként volt ismert horrorirodalmi körökben, és mivel A pusztítás magjának fő cselekményszála, a bemutatott koncepciók és az emlegetett grimoire-ok erősen merítettek Lovecraft és baráti körének munkásságából, a bevezetés remekül illett hozzá, még úgy is, hogy Bloch saját bevallása szerint nem igazán rajongott a képregényekért. Ettől a kis apróságtól eltekintve azonban A pusztítás magjának új kiadásával minden rajongó elégedett lehet.

A második kötet az Ördögöt a falra címet viseli, amelyben a címadó történet mellett annak kísérője/epilógusa, a Bosszús kolosszus kapott helyet, az elsőhöz hasonlóan néhány eredeti karaktervázlat kíséretében. Ha A pusztítás magja kozmikus horror és elsősorban Lovecraft előtt tisztelgett, akkor az Ördögöt a falra vámpírtörténet... is lehetne, ha Mignola nem vonja be a történetbe a náci okkultizmust, a görög Hekaté mítoszt és az orosz folklórt. Az eredmény így a felvezetésben sejtetett klasszikus romániai vámpírvadászat helyett sokkal inkább a Hellboy világának első méretesebb bővítése lett, amelyben Mignola elkezdte mesterien kombinálni az egymással természetüknél fogva összekapcsolható mítoszokat, legendákat és babonákat. Miért ne származhatna egy romániai vámpír egy görös alvilági istennő átkából? Miért ne kelthetné fel ez a teremtmény a náci okkultista körök és Raszputyin érdeklődését? Eleve, az olyan közös folklórba tartozó alakok, mint Raszputyin és az orosz népmesék boszorkánya, Baba Yaga miért ne ismerhetnék egymást? Bár személy szerint az Ördögöt a falrát nem éreztem annyira erős történetnek, mint A pusztítás magját, és ez az álláspontom még sokadik újraolvasásra sem változott, tagadhatatlanul jól eltalált képregény, amely az első kötettel együtt megindította a karakter hosszas sikertörténetét.
Esetleg azok számára, akik csak del Toro filmeit ismerték, további pozitívum lehet, hogy mivel az eredeti, 2004-es Hellboy film elsősorban a három első kötetből merített, rengeteg ismerős koncepcióra, elemre akadhatnak. Ám még ha valaki esetleg nem is látta del Toro filmjeit (a széria 2019-es rebootját felejtsétek el), pusztán szereti a horror különböző fajtáit és a képregényeket, garantálom, hogy nem fog csalódni a Hellboy kötetekben, és mindenképp adjatok nekik egy esélyt.