Ha azt mondom, Játék határok nélkül/Jeux sans frontières, beugrik valami? Tekintsünk el a 2014-es és 2015-ös reboot próbálkozástól, gondoljunk inkább a ’90-es évekre, amikor az ország nagy része nézte évente pár hétvégén át esténként a sárga mezben versenyző honfitársainkat, ahogy a szellemes akadálypályákon próbáltak minél jobb teljesítményt nyújtva nyerni Gundel Takács Gábor és Geszler Dorottya kommentálásában. Nekem legalábbis ez a vetélkedő ugrott be, amikor első alkalommal futottam-ugráltam végig a Fal Guysban az első pályámon 59 másik krumplimanóval...
Aki nem rendelkezik effajta érzelmes emlékekkel, ne keseredjen el, az öreg Sityi bácsi (francokat öreg, francokat bácsi!) szépen elmagyarázza, miről van szó. Tehát: 60-an állunk rajthoz egy véletlenszerűen kiválaszott pályán, ahol egyetlen célunk van: benne legyünk a továbbjutók körében, hogy a végén győzedelmeskedjünk. Jé, ez teljesen olyan, mint a Fortnite, PUBG és társaik. A nagy csavar: itt nem kell lelőni senkit, hanem különféle akadálypályákon kell leginkább végigrohanni, de egyéb célok is lehetnek (mondjuk minél tovább a mozgó platformon maradni, nálunk kell maradjon a tollunk, ilyesmik). Bár alapvetően az egyéni győzelem a cél, néha olyan pályán kell versenyeznünk, ahol csapatokba oszt minket a játék, és így kell boldoguljunk mondjuk egy sajátos kétlabdás focimeccsen vagy gyorsasági labdaterelésben. A kényszerű szövetség persze csak az adott versenyszámra szól, így nagy barátságot nem érdemes kötni... ;-)
A mókafaktorról kis manóink is gondoskodnak, ugyanis az üveggyöngyöt két kézzel szórja a játék: mindenféle vicces színkombinációba, mintába és jelmezbe öltöztethetjük kis lényünket. A nagy pénz a fejlesztőknek persze ebben van: az item shopban mindig van valami érdekes/vicces cucc, amelynek megszerzése potenciálisan piszkálhatja a csőrünket. Persze a menetek után kapunk mindenféle pontot és virtuális valutát, de hát az ember gyarló és esendő: ha nem elég, valós pénzért vehetünk virtuálisat, hogy aztán olyan egyediek legyünk, mint Brian követői a Brian élete című filmben („Igen, mi mind egyéniségek vagyunk! – Én nem...”).
A kezdeti szervergondokon mostanra úgy tűnik, sikerült úrrá lenni (így jár az, aki 0 naposan ingyen adja a PlayStation Plus előfizetőknek a játékát :-D), most már gyorsan és stabilan összegyűlik mindig egy menetnyi krumplimanó. Különösebb lag sincs szerencsére, és amúgy is eléggé toleráns ilyen téren a Fall Guys (legalábbis nálam PlayStation 4-en az volt). És ott van az a „csak még egy menetet” faktor benne, ami miatt marha nehéz abbahagyni. Hiszen ki tudja: talán végre Fortuna rámmosolyog rendesen, és nem huncutul, és végre olyan pályasor jön össze, ahol rendes esélyem van – mert mondjuk a lila takony előli akadályversennyel fűszerezett menekülés még mindig nem megy; de mondjuk a pörgő-forgó korongpályán szinte csukott szemmel végig tudok rohanni. :-)
Ha a fentiekből még nem derült ki: nagyon tudom ajánlani a Fall Guyst. Lám, lehet erőszakmentesen is jó játékot alkotni, láthattunk már erre szerencsére sok jó példát – a krumplimanók versenye pedig egy újabb kiváló gyöngyszeme ennek.
