Jelenleg egy olyan kort élünk, ahol a különféle szimulátorok/menedzser játékok egyre inkább teret nyernek maguknak. A szélesebb körben való elterjedés korántsem a véletlen műve. A kiadók lassan már minden érdekes témát lefedtek szoftvereikkel, úgyhogy csak idő kérdése volt, hogy mikor jelennek meg a trónkövetelők. Az Overcrowd: A Commute 'Em Up fejlesztői bizony nagyon komolyan felkötötték a gatyát, és az eddig egyeduralkodónak számító STATIONflow babérjaira törnének. A korai hozzáférés során már látszott, hogy itt bizony a készítők a látványra és a részletekre is ráfeküdtek. Nincs más hátra, mint előre, pattanjunk fel a metróra és nézzük meg, hogy miként kell menedzserelni egy londoni metróállomást!
A kezdés egy rövid tutorial pályával indul, ahol az irányítással és a kezelőfelülettel ismerkedhetünk meg. Ha ez megvan, akkor indul is a nap, és megjelennek az első utasok is az állomás területén. Az igényeiknek megfelelően vesznek üdítőt, italt és jegyet, majd lemennek a peronszintre. A metró beérkezése kapcsán is a játékos kezében van az irányítás, így nem szabad megfeledkezni erről sem. Ahogy zajlik az élet, úgy telítődnek a kukák, úgyhogy szükségünk lesz személyzetre is. Ha ez megvan, jöhetnek az olyan létfontosságú épületek, mint a WC, a pihenő szoba, a karbantartói műhely, illetve a gyorsbüfé. Mindeközben a lámpák vibrálnak, a beengedőkapu túlzsúfolt, és takarítóink is pihenőidőért tüntetnek. Ugye, hogy nem egyszerű?
Az oktatás során a többperonos rendszert is megmutatja nekünk a játék. Továbbá a váratlan eseményekre is felkészít minket, viszont a tanulási görbe finoman fogalmazva is nagyon meredek lesz. Ahhoz, hogy egy komplex állomásrendszert üzemeltetni tudjunk, nem kevés türelem és rendszerben gondolkodás szükséges. Az utasok egyébként nem hülyék, pontosan tudják, merre kell menniük, ha az irányokat helyesen kijelöljük, viszont az igényeik határtalanok. A fejlesztésekkel és a színvonal növekedésével arányosan egyre több ember fordul majd meg az megállóhelyen, úgyhogy mondhatni ördögi kör az építkezés, ameddig el nem érjük a térkép határait és a maximális 4 szintes mélységet.
A sok kínszenvedés után egy mozgó, élő, vibráló állomást vezetni kifejezetten jó érzés. Utoljára ilyet a Sim City esetében éreztem. Van valami szép abban, ahogy minden magától működik. Apropó szépség, a program szemre is kifejezetten tetszetős. A rajzos stílus kifejezetten bájos, és nem mellesleg a gépet sem hajtja szét, szóval laptopon is tudunk metrócsomópontot építeni, miközben metrózunk :-P. A zenék és a hangeffektek is rendben vannak, nem kiemelkedőek, de a célnak megfelelőek. Túlságosan sok hiányosságot sem véltem felfedezni a tesztelés alatt. Valami kis háttérsztorit szívesen megnéztem volna, de igazából ez sem létszükséglet. A legkomolyabb negatívum is egy teljesen szubjektív dolog, mégpedig az, hogy a játék időnként iszonyatosan nehézzé tud válni. A véletlenszerű események pedig igazi pokollá varázsolhatják az amúgy egészen odáig jól működő rendszert.
A betanulást követően már tényleg nincs miért aggódnunk. Ha kiismertük az igényeket, és a kusza kezelőszervekkel is képbe kerültünk, onnantól kezdve színtiszta élvezet lesz a tervezés és a megvalósítás. Az Overcrowd: A Commute 'Em Upban minden földalatti közlekedésért rajongó egyén megtalálhatja számításait. A téma iránt érdeklődőknek csak ajánlani tudom, hiszen az árazása is barátságos. A többieknek viszont csak annyit tudok mondani, hogy: kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak!