A hatodik konzolgenerációban (azaz a PlayStation 2, az első Xbox és a GameCube idejében) sok érdekes program született, az egyik ilyen alkotás volt a Square Enix és a Disney furcsa szerelemgyereke, a Kingdom Hearts. Nomura eredeti karaktereket alkotott, akik a Final Fantasy szereplőkkel vegyítve rajzfilmvilágokban kalandoztak Donald kacsa és Goofy oldalán. Az egyre bonyolultabb történetből később kiváltak a híres szerepjátékhősök és gonoszok, a szövevényes sztori pedig megannyi konzolos és mobiljátékon át folytatódott. A művész úr agymenése a számozott harmadik részben teljesedett ki, ahol egy időre befejeződni látszott a kulcspenge mesterek csatája. Viszont a GDP-nek pörögnie kell, így Sora és Mickey egér sem pihenhet. A Melody of Memory a Kingdom Hearts széria recapjeként tulajdonképpen végigkalauzol minket a fontosabb videojátékokon és történetíveken.
A sorozat egyik főszereplője, Kairi egyfajta memoárként beszéli el nekünk, hogy milyen rögös utat jártak be barátaival. Ember legyen a talpán, aki előismeret nélkül vág bele a bő 12 órát felölelő ritmusjátékba, amit bizonyos időközönként szakít meg egy rövid összefoglaló. A PlayStation 2-es első Kingdom Heartsszal indulva kell haladnunk a világokat szimbolizáló bolygók között az űrben. Ezeken a planétákon általában kettő dalt fogunk végignyomkodni, közben speciális kritériumokért csillagokat gyűjthetünk be. Ezekből játékonként más és más színűt, majd ha az út végén stimmel az összegünk, jöhet is a következő felvonás.
A sorozat behatóbb ismeretében kettő dolgot hiányoltam csupán, tudniillik mellőzve lett A Karib-tenger kalózai és a micimackós részek. Ezek az alkotások több epizódban is szerepeltek, így picit fájó volt a hiányuk. Extraként viszont néhány legendás Disney-mese rendesen, énekhanggal elevenedik meg előttünk, így ha csupán csak pár percre is, de átélhetjük a Szépség és a szörnyeteg, az Aladdin, Az oroszlánkirály és A kis hableány nosztalgikus performanszát. Egy szál Final Fantasy témájú mű fért csak fel a Kingdom Hearts és Disney ihletésűek közé, ami a népszerű One-Winged Angel személyében tetszeleg. A legnagyobb hiba az egészben, hogy a képernyőn látott „harcok” nem igazán nőnek fel a hanganyaghoz, valahogy túl nagy a kontraszt – próbáljátok ki a négy számot tartalmazó demo verziót, mert ezt így írásban elég nehéz elmagyarázni.
Ritmusjáték lévén feladatunk a gombok jó időben történő lenyomása. Különféle osztályzatok járnak a túl korai és a tökéletes időben történő interakcióért. Egy háromsávos lemezen fogunk baktatni, ahol két kísérőnkkel (vagy néha vendégszereplőkkel) ütlegeljük a szívtelen lényeket. A ránk törő alakok egytől egyig a Kingdom Hearts univerzum ikonikusan bárgyú ellenségei. Lényegtelen, melyik sávon érkezik az ellen, egyedül az számít, hogy egy időben hányan támadnak. Így a három akciógombból tetszőlegesen annyit kell leütni, ahány csapást szeretnénk végrehajtani. A legtöbbször egymás után kisebb-nagyobb időközönként jönnek ránk, de összekötött szinkrontámadásokat is előszeretettel alkalmaznak.
Speciális tereptárgyként tűnnek fel a képességkristályok, ezeket egy külön gombbal kínálhatjuk meg, így Sora egy varázslattal tünteti el a nagyobb dögöket az útból. Ezen felül még ugrani tudunk, amivel a lövéseket kerülhetjük ki, vagy a levegőből érkező madarakat nyomhatjuk hókon egy jól időzített csapással. Hosszan ugorva lebeghetünk, ami által a hangjegyeket vehetjük fel, ami szintén fontos a kombólánc megtartásához. Az elhibázott ellenség életerőcsökkenést von maga után – ha kiürül a HP-mezőnk, bukjuk az adott kört. Lehetőség van bizonyos tárgyakkal kivédeni az ilyen eseteket, illetve magát a nagy Mickey egeret is magunkkal vihetjük, aki visszagyógyít. A kezdő és normál nehézségi szinten nem lesz problémánk (a könnyű mód hamar egyszerűvé és monotonná válik), viszont a hard fokozatba már beletörhet a bicskánk. Minden egyes dal előtt beállíthatjuk az itemeket és az említett skálát, de néhol egy-egy csillagért rákényszerülünk a keményebb fokozatokra. Nagyon egyszerűen folyik a játékmenet, pár kör után rá lehet érezni a dologra.
Összesen 150 nóta került be a programba, ezeknek egy kisebb részét a pályákról nyert alapanyagokból szintetizálhatjuk le. Minden legyártott dal, illetve a történet folyamán teljesített listák bekerülnek a szabad játékba is. Akadnak főellenfélszintek, ahol más mederben folyik a harc, és picit megváltozik a játékmechanika is. A Kingdom Hearts III-tól kezdve pedig szintén egy újfajta módon paskolhatjuk az irányítónkat. Ezek nem a stuffra jellemző csöveske hátterek előtt zajlanak (kajak megidézi néhol a 2002-es játékot vagy egy kézikonzol szintjét ilyen remaster verzióként), hanem rendes Pixar minőségű összevágásokként élhetjük meg őket. Illetve élhetnénk, ha közben nem a felbukkanó analógkaros gombnyomásokon vagy a nyomva tartott dallamokon izzadnánk. Bár ezerszer látványosabb és igényesebb ez a része az egésznek, mégis a szoftver háromnegyedében látható Battle Mode rendszer áll jobban neki.
Ha úgy érezzük, hogy jól laktunk a kampánnyal, játszhatunk online versus módban, vagy egy barátunkkal a kanapén szívathatjuk egymást, átkokat dobálva a másikra. A gép ellen is mehetünk, ha minden kötél szakad, így egyre erősebb ellenfelekkel állhatunk ki a magasabb besorolásért. Van lehetőség plusz akadályokat is magunk elé helyezni, ha túl egyszerűnek éreznénk a meneteket, ilyenkor két újabb gombot kell bevetnünk a meglévők mellett. Ahogy haladunk előre, vagy csak úgy céltalanul zongorázunk mindenféle gyűjthető dolog kerül be a múzeumunkba. A több száz kártya, háttér és figura lap a rajongókat célozza meg, mindenki másnak egy rendszeresen felugráló notifikáció lesz.
A Kingdom Hearts: Melody of Memory a vaskos tartalma ellenére nem egy díjnyertes alkotás. A nehézségi szintek közt lévő túl nagy ugrások miatt nálam egy jó 15 óra után véget ért a szerelem. Ritmusjátéknak is olyan középkategóriás, Kingdom Hearts rajongóknak egy jópofa nosztalgiamenet lehet, de minden esetben javallott kipróbálni a demót előtte.
