Kiegészítők jönnek, mennek, de a World of Warcraft mondhatnánk, hogy továbbra is állja a sarat, és még mindig az egyik legnépszerűbb MMORPG a piacon. Részben igazunk is van, de másfelől érződik, hogy ezt a lovat is már csak a kockacukor érdekli, nem a verseny. Az évek során pedig elég sokan hagyták már ott a Blizzardot ilyen-olyan (főleg anyagi vagy elvi) okok miatt, nemrégiben például a WoW designere, Chris Kaleiki is dobbantott, röpke 13 év után.
Jó pár éve játszom már a World of Warcrafttal, és igen, nekem sem tetszett minden, amit le akartak nyomni a torkomon, de valahogy mindig vissza-visszatértem, mert a kíváncsiság hajtott, hogy vajon miféle újdonságok kerültek be az aktuális kiegészítőkkel. Jelen expanziónk, amely a Shadowlands alcímet kapta, szintén ígért nekünk mindenféle szépet és jót: új fejlődési rendszert, új frakciókat, csodás sosem látott környezetet meg miegymást. Lássuk, mi lett belőle!
Az alapsztorit nagyvonalakban a bétateszt során írt cikkben már felvázoltam: Sylvanas gonoszkodása révén kerülünk át a holtak világába, ahol épp kibontakozni látszik egy nagy konfliktus az ott élő frakciók közt. Nekünk persze mi más is juthatna, mint a központi szerep eme konfliktus megoldásában. Lesz itt minden, ármány, intrika... szerelem talán nem, de a többi az fix. ;-) A történetvezetés nem rossz. Látszik, hogy a Blizzard inkább szánja a továbbiakban a WoW-ot egy sztoriközpontú, kevésbé hardcore MMO-nak. Nem is annyira rossz ötlet ez, mert valahogy magányos farkas módban, szanaszét fáradt dolgozó apaként ez a modell engem is jobban szórakoztat abban a kevés időben, amit játékkal tudok tölteni. De persze mindenkinek más a preferenciája.
Az új „kontinenst” alkotó egyes területeken viszonylag hamar végig lehet zúzni, és mire mindenhol megfordulunk, már el is érjük a kívánt 60-as szintet (esetleg kicsit hamarabb is). Bizony, a szintkorlátot jócskán visszavágták. A cikk során egy level 50-es rugóval indultam neki a holtak világának, és viszonylag hamar 55-ön találtam magam, pedig csak a második covenant sztoriját toltam éppen. Minden területhez tartozik ugyebár egy bizonyos frakció, egy covenant, akik igyekeznek vagy fenntartani az árnyékvilág egyensúlyát, vagy éppen felborítani azt. Idővel letehetjük a voksunkat egyikőjük mellett, azonban míg fejlődünk, inkább arra koncentrál a játék, hogy szép sorban megismerhessük az egyes csoportok helyzetét és motivációit, mielőtt döntünk. A korábbi területválasztós módszert most kihagyták, helyette a játék szépen kezdi a mesélést a kyrianok nyüglődésével (legalább is az Alliance-nél), majd folytatja Maldraxxussal és így tovább, amíg elérünk a fő történeti szál végére.
Azonban mielőtt beleugrottam volna a sűrűjébe, kipróbáltam az 1. szintről induló új fejlődési élményt is. Ugye felajánlja a játék, hogy mit szeretnénk: Exile Reachen kezdeni vagy az eredeti séma szerint a fajhoz tartozó kezdőhelyen. Exile Reachnek is megvan a maga kis története, ami ugyan nem hosszú, mert csak level 10-ig tart, de szórakoztató. Szép próbálkozás, de ez biztosan egy idő után ugyanolyan lesz, mintha az original helyen kezdenénk kalandjainkat. A tízes szint elérése után azonban Chromie segítségével újra átélhetjük a régebbi kiegészítők fejlődési élményét, amit a játék szépen szintünkhöz igazít. Ez már egy fokkal jobban megfogott, mert például Draenor fejlődési szakasza nekem anno nagyon bejött. Egy baj volt ezzel: párszor úgy bebugolt a kis erődöm meg mellette egyik másik quest, hogy ki kellett menteni a kis zsiványomat, hogy folytathassam a játékot. A harmadik ilyen után jött el az a pillanat, amikor felhasználtam az 50-es tokent, és nyakamba vettem Shadowlandset.
Visszatérve a túlvilágra igazából azt kell, hogy mondjam, nem nagyon változott semmi a fejlődési szakaszon. A történetet húzni kívánó küldetések továbbra is ugyanolyanok, mint korábban voltak. Tehát gyakorlatilag amíg végig nem grindoljuk magunkat a fejlődési szakaszon a maximum szintig, addig túl sok újat nem mutat a játék. Utána viszont jönnek szépen lassan az újdonságok. Már amennyire újak. Mert akárhogyan is szépítjük. sok nagyon új játékmechanika nem adódott hozzá a World of Warcrafthoz a Shadowlands érkezésével. A négy covenant egyikéhez csatlakozva reputációt kell gyűjtenünk, amely akár repunak akár renownnak hívják, akkor is ugyanazt a célt szolgálja, mint korábban. Ha ezt felpumpáljuk, akkor az adott szövetség sajátos transmog armor setje válik elérhetővé, na meg persze a szokásos mountok, petek, játékok stb. Egy új fizetőeszközt is kapunk azonban a holtak földjén, amely az anima nevet viseli, és számos dologra tudjuk majd költeni. Ez gyakorlatilag az egyik legértékesebb erőforrás a lelkek világában, mert gyakorlatilag az ottani léthez elengedhetetlen. Valahol óriási robotszerű gépezeteket hajt meg, máshol az arisztokrácia kiváltsága, hogy sok jusson belőle, aztán az endgame során felhasználhatjuk az úgynevezett anima conductorok fejlesztésére is, amik aztán majd a szövetségünk területén új napi küldetéseket, world questeket meg még pár más dolgot is elérhetővé tesznek.
Ami inkább érdekesnek tűnik számomra eleddig, az a Thorgast, The Tower of the Damned nevet viselő hely. Még nem tudtam vele túl sok időt tölteni, de gyakorlatilag egy végtelen dungeonról van szó, amely szólóban is tolható, de csapattal is nekimehetünk, és véletlenszerűen változik, ahogy lépünk az egyre nehezebb szinteken felfelé. Persze kell azért egy nagy adag elhatározás, hogy az ember jó sokáig húzza, mert sajnos egy idő után viszonylag monotonná is tud válni, szóval saját magamon tapasztalva fáradtan nem érdemes nagy célokkal nekiugrani.
A legendary cuccok gyűjtögetése szintén visszatér az új kiegészítővel. A fő antagonistánknak, a Jailernek van, egy külön figyelemmel kitüntetett foglya, aki nem más, mint a Runecarver. Ő egy érdekes figura, mert annak idején ő volt az, akit a Jailer kényszerített, hogy akarata ellenére elkészítse magát Frostmournet és a nemrég szétkapott Helm of Dominationt. Fontos szerepe van ennek a láncra vert úriembernek, ugyanis vele fogjuk tudni megcsináltatni az új legendás holmiinkat. Azután válik majd elérhetővé, miután maximális szinten megcsináljuk az első szövetséges sztorifejezetet a választott covenantnál. A nála készülő cuccokhoz kelleni fog egy alap páncél, különböző statokat hordozó tekercsek, soul ash, na és persze különböző runecarver recept emlékdarabok. Ez utóbbiak szintén különleges legendary perköket hordoznak, és a legkülönfélébb tevékenységekből kapjuk majd őket, úgy mint PvP, raid, mythic dungeon stb. Szóval gyűjtögetni lesz mit bőven, mire megkaparintjuk az első ilyen páncéldarabunkat.
Maga Thorgast amúgy a végjáték egyik legfontosabb területén, a The Maw-ban foglal helyet, ami egyébiránt nem egy egyszerű hely. Kezdve azzal, hogy esélyünk sincs mountokat használni, legalábbis nem a megszokottakat. Vannak persze speciális hátasok, amelyekkel majd közlekedhetünk itt is, de ezekért meg kell dolgozni. Ha ez azonban még nem lenne elég, akkor a terület kapott egy egyedi mechanikát, ami az Eye of the Jailer nevet viseli. Ennek lényege az, hogy nem engedi meg, hogy naponta végtelen időt tudjunk eltölteni ezen a csodálatos helyen, ugyanis a drága főgonoszunk annál több borsot tör az orrunk alá, minél több ideig tevékenykedünk az ő kis poros, kietlen területén.
Manapság már megszokott, hogy karaktereinknek jut egy kis eldugott zug is, ahol tevékenykedhetnek. Nincs ez másként most sem, habár ezúttal nem garisonnak vagy class hallnak, hívják, hanem szentélynek. Annyi különbség van azonban, hogy ebben a kis szentélyben most szövetségenként egy-egy teljesen egyedi tevékenységet is folytathatunk. A necrolordoknál például saját zombit építhetünk magunknak, míg a Night Fae covenant-szentélye inkább hasonlít egy kertészetre. De ezen felül izgalmas dologként hat a soulbinding rendszer is. Ennek lényege, hogy a választott szövetség egyik NPC-jével úgymond lelkileg összekapcsolódhatunk, és kvázi ezzel kapunk egy új talentfát. Ennek a töltögetésével pedig szintén új perkök válnak elérhetővé, amelyek mind segítenek majd, hogy állni tudjuk a sarat.
Mint azt már a béta során említettem, látványra az újvilág egészen pofásnak hat. Grafikai téren a fejlesztők megmaradtak annál, amit a Battle for Azerothig bezárólag eddig csiszolgattak. Itt nem fogunk semmi változást felfedezni. Mindazonáltal nem tudom azt mondani, hogy ronda lenne az összkép, mert nem az. Persze ez részemről egy kissé szubjektív dolog, ugyanakkor a rengeteg átvezető videó, előre scriptelt esemény és úgy kerek egészében ez a rajzfilmszerű grafika így együtt valahogy mégis tud adni egy alaphangulatot.
Zenei téren rosszat most sem tudok elmondani. Sok minden miatt el lehet mondani mindennek a Blizzardot (és még vadul bólogatnék is), de a zenei aláfestések és a hanghatások, amikkel operálnak már évek óta, azok magukért beszélnek. Jó ideje már, hogy World of Warcraft soundtrackeket hallgatok például munkahelyen vagy szabadidőmben, és azt kell, hogy mondjam, hogy a legújabb kiegészítő zenéivel sem lesz ez másképp, mert egyszerűen jók.
Összegezve a játékkal szerzett tapasztalataimat: azt kell mondjam, eddig szórakoztatóra sikerült az új expanzió, és biztosan még jó ideig az is marad, legalábbis addig, amíg az ember ki nem maxol mindent. Az, hogy a játék már egyre kevésbé épít arra az alapkőre, ami az MMORPG-ket kellene, hogy hajtsa (azaz a játékosok közti kényszerű interakcióra), engem cseppet sem zavar. Sokan elpártoltak már a játéktól részben emiatt is, de valamilyen szinten így is szórakoztató tudott maradni. Nyilván a fizetős modell létjogosultsága sokak fejében vet fel még kérdést, de ennek ellenére is szerintem érdemes tenni vele egy próbát. Számomra egy teljesen jó, és nem idegölően hosszú fejlődési szakaszt, színes szagos új területeket, kellemesen izgalmas sztorit, és nyüstölgetésre bőven érdemes új játékmechanikai elemeket hozott a World of Warcraft: Shadowlands.
