Tavaly ősz óta tudjuk, hogy a Ubisoft Annecy egy újabb sportjátékon dolgozik. A Riders Republic hétfőn indult zárt bétájába pedig a forgalmazónak köszönhetően mi is belekóstolhattunk, hogy egy fejlesztő vezetésével ismerkedjünk meg a főbb újdonságokkal.
A korábban más Ubisoft-stúdiók munkáihoz segédkező csapat első saját játéka, a Steep egy téli sportokat felvonultató, a közösségi játékélményt előtérbe helyező program volt, amely a csapat székhelyének ismeretében nem meglepő módon az Alpokot használta helyszínül. A Riders Republic is ezt a vonalat viszi tovább, azonban mindenhol még többet ígérve.
Kezdjük a sportokkal! Itt igazából egyetlen újítást találunk, a sí, snowboard, wingsuit és rakétahajtású wingsuit mellé ugyanis a mountain bike az, ami most érkezik, és nem szerepelt a Steepben. Viszont ez első körben elégnek tűnt ahhoz, hogy új játékelemekkel dobják fel a játékot. A Riders Republicban ugyanis így már nem vagyunk a havas lejtőkhöz kötve (bár igazából a hómentes területeken is sikerült csúszkálni, más kérdés, hogy a valóságban egy ilyen tönkretenné a sílécet), és szabadon bejárhatjuk az egész területet.
Ami ezúttal nem kevesebb, mint hét amerikai nemzeti park hegyeiből állt össze. A fejlesztők fogták többek közt a Mammoth Mountain, a Yosemite Valley, a Bryce Canyon és a Sequioa Park hegységeit, és ezeket illesztették egymás mellé, egy hatalmas nyílt világot létrehozva. Persze nem kizárt, hogy a Steep bővítéseihez hasonlóan majd itt is kapunk később DLC-k formájában további helyszíneket, de már az alapjáték is hatalmas bejárható területet tár elénk.
Induláskor – karakterünk megalkotása után – kötelezően le kellett tudnunk egy rakás versenyt, amelyek gyakorlatilag oktatórészként funkcionáltak. Itt ismerkedhettünk meg a különböző sportágakkal, valamint az ezekhez fontos elemként tartozó trükkökkel. Bizonyos versenyszámokban ugyanis nem az számít, hogy milyen gyorsan érünk le a lejtő aljára, hanem hogy mennyi pontot gyűjtünk össze Shaun White-ként deszkázva vagy Dave Mirraként tekerve, különböző látványos mutatványokat prezentálva. Ez követően megnyílik a Riders Ridge névre hallgató közösségi hub, vagy nekivághatunk a térképnek, felkeresve a különböző versenyhelyszíneket, vagy egyszerűen csak szabadon csapatva a hegyoldalban.
A normál versenyek során más játékosokat is látunk a pályán, azonban velük nem élőben folyik a küzdelem, hanem szellemekként mások korábbi eredményeivel mérhetjük össze gyakorlatilag magunkat. Mindez egyáltalán nem volt zavaró, olyan érzetet adott ez a megoldás is, mintha ténylegesen együtt játszanánk másokkal. Az autós játékokból megismert idővisszatekerés funkció is rendelkezésünkre áll: ha például nagyon kisodródunk a pályáról, a backtrack gombot megnyomva pár másodperccel korábbi helyünkre vihetjük vissza karakterünket.
Sokkal izgalmasabbak azonban a tömegrajtos rendezvények, amelyekben akár 64 játékos is részt vehet egyszerre (legalábbis ha PC-n, vagy valamelyik újgenerációs konzolon játszunk – PlayStation 4-en és Xbox One-on kevesebben játszhatnak csak). Ezeket bizonyos időközönként indítják, és érdemes mielőbb a csatlakozás gombra kattintani, ha részt szeretnénk venni egy ilyenben. A rajt mondjuk eléggé kaotikus volt, mivel hatvannégy ugyanolyan öltözetű játékos indult el egyszerre a kiindulópontról, így legalább az első pár kanyarig, amíg együtt ment a mezőny, nem nagyon lehetett átlátni, hol is vagyunk a tömegben. És itt nem szellemekről van szó, hanem hozzánk hasonló hús-vér játékosokról. (Egyik játékostársam találóan megjegyezte, hogy akkora a kavarodás itt is, mint a Fall Guysban. :-) ) Ezen talán segít majd később valamit, ha minden játékos elkezdi testre szabni karakterét, bár az is lehet, hogy úgy csak még nagyobb káosz alakul majd ki a különböző színes ruhák és jelmezek miatt. Meglátjuk...
Érdekessége még az ilyen nagy rendezvényeknek, hogy sokszor vegyesen vannak a sportágak. Elindulunk például sílécen, majd az egyik ellenőrzőponton átugratva már kerékpáron érünk földet, és azon kell folytatnunk a száguldást. És akár több ilyen váltás is lehetséges egyetlen futam során. A maximális létszám elérését segíti amúgy, hogy a játék teljesen cross-play, azaz a különböző platformok játékosai együtt állnak rajthoz.
Személy szerint PC-n próbáltam ki a játékot, de a Ubisoft ajánlásának megfelelően gamepadet kapcsolva a géphez, ami alapvetően jó döntésnek bizonyult – főleg, hogy az egér-billentyűzet irányítás még a fejlesztők jelzése szerint nincs is teljesen kész, ami számomra leginkább az egérrel mozgatott kamera bénaságában mutatkozott meg. Viszont a DualShock 4-gyel is akadtak gondjaim (bár ez lehet, hogy csak nálam volt valami beállítási probléma), így néha jobb híján – és hogy ne húzzam az időt feleslegesen – olyan öszvér megoldást alkalmaztam, hogy a WASD gombokon volt a bal kezem, míg a gamepad jobb oldalán a másik. Fura volt, de működött. :-)
Látogatóban a Ubisoft Annecy fejlesztőstúdióban
Megnéztük, hol készült az Assassin’s Creed IV: Black Flag multiplayer része, amelyen egy magyar játékfejlesztő is dolgozott.
Érdekes játékmód még a Tricks Battle, amelyben két 6 fős csapat versenyez, igyekezve trükkökkel minél több pontot összegyűjteni. Azonban feldobja még az egészet az, hogy egyfajta területfoglalós mókát is beépítettek mindebbe: egy-egy részt elfoglalva az ott bemutatott mutatványokért többszörös pont jár. De az is bónuszt ér, ha csapattagjainkhoz közel ugrálunk.
A bétában töltött néhány óra alapján határozott előrelépésnek érzem a Steephez képest a Ubisoft Annecy újabb munkáját. A mountain bike-kal kibővített sportválaszték, a freestyle versenyek, a tömeges futamok és a hatalmas terep várhatóan jóval nagyobb szavatosságot adnak a Riders Republicnak. Kíváncsian várjuk, mennyi embert sikerül majd magába szippantania az amerikai hegycsúcsoknak az október 28-ai megjelenést követően.
FRISSÍTÉS 2021.08.25. 20:50: Mostantól egészen augusztus 28-áig bárki becsatlakozhat a bétába.