Az irgalmatlan mennyiségű, fejlesztés alatt álló retro FPS-ből egyre nagyobb kihívás akár tematika, akár látvány vagy játékmenetbeli újítások alapján kitűnni, az október végén early accessbe került Forgive Me Fathernek a Byte Barrel csapatától azonban ez sikerült. Az erősen H. P. Lovecraft műveiből építkező játékban egy papot irányíthatunk, aki a lovecrafti Mérhetetlen Vének ébredésének kellős közepén találja magát, zombikkal, tengeri rusnyaságokkal és más dimenziókból átáramló iszonyatos lényekkel, illetve torz mutációktól elváltozott helyi lakossággal. Feladatunk kideríteni, mégis pontosan mi idézhette elő a rémségek feltámadását, és ha módunk van rá, még megakadályozni a folyamatot, ennek érdekében pedig az egyes pályákon elszórt különböző naplófeljegyzések, újságkivágások begyűjtése mellett, amelyekből szép lassan összerakhatjuk a történetet, természetesen ellenfelek százain kell végigdarálnunk magunkat.

A játék ráadásul nem pusztán mezei FPS, tartalmaz ugyanis pár remek szerepjátékos elemet. Hősünk egyrészt tapasztalati pontokat gyűjt, amelyek révén az igen terjedelmes skillfán újabb és újabb fejlesztéseket oldhat fel a már begyűjtött fegyverekhez, illetve egyéb, útját segítő felszerelésekhez (feszület, lámpás). Másrészt mivel lovecrafti játékról van szó, mondhatni kötelező volt a fejlesztők számára egy épkézláb őrületrendszer megalkotása. A Forgive Me Fatherben ez úgy valósul meg, hogy hősünk a harc során minden egyes leölt ellenféllel fokozatosan gyűjti a nyersanyagként jelentkező őrületet (nyugalomban viszont automatikusan elveszíti azt), amelynek gyűlése egyre durvábban növeli sebzésünket, ugyanakkor egy adott szint elérését követően a játék prezentációját is torzítja monokróm, homályos színekkel és tompított hangokkal. Az őrület egyúttal nyersanyagként is szolgál egyes skillekhez, a feszület például a még nálunk lévő őrületet felhasználva képes gyógyítani sérüléseinket.
A prezentáció szenzációs, a képregényes, cel-shaded ellenfelektől, fegyverektől és helyszínektől kezdve a zseniális hanganyagig és a brutális ellenféldesignig. Utóbbi terén a fejlesztők ráadásul nem igazán szabtak határt a képzeletüknek: már rögtön a kezdőellenfelek sorát gazdagítja például egy zombi, amely egy letépett fejet hordoz a kezében, látszólag különösebb cél nélkül. Ha azonban fejlövéssel megpróbáljuk kivégezni, egy fél másodperc tétovázás után egyszerűen a szétlőtt csonkra nyomja az addig kezében hordott trófeát és folytatja támadását.

A pályadesign a klasszikus FPS-ek legjobbjait idézi, rengeteg meglepetésszerű arénaharccal, titkos zugokkal, ahol lőszerektől kezdve elszórt, kulcsfontosságú jegyzetekig számos különböző finomságra bukkanhatunk, és természetesen nem maradhattak el a hatalmas, brutális külsejű főellenfelek sem.
A koncepció tehát ígéretes, az early access alapján pedig mindössze néhány felvetésem van azon kívül, hogy remélhetőleg a fejlesztők még bőségesen csiszolgatják és bővítgetik majd a játékot. Az egyik, hogy a különböző tutorialeket nem ártana valamilyen formában újraolvashatóvá, visszanézhetővé és részletesebbé tenni, a játékban ugyanis párszor előfordult, hogy átolvastam egy ilyen leírást, kinyomtam, majd amikor használni próbáltam volna az adott skillt, rádöbbentem, hogy hopsz, valamit mégsem értettem jól. Azonban újraolvasni a szöveget csak akkor tudtam, ha visszatöltöttem az előző, még a tutorial felvillanása előtti checkpointot, vagy amikor erre sem nyílt lehetőség, egy alkalommal újra kellett töltenem magát a pályát.

A másik problémám az egyes skillek használatával kapcsolatos. Ugyan a játék ezeket automatikusan kiosztja a billentyűzet, illetve a kontroller megfelelő gombjaira, az már közel sem egyértelmű, hogy az adott skill aktiválásához milyen körülmények szükségesek, kell-e hozzá őrület vagy sem, így amikor többszöri próbálkozás után sem aktiválódik például a lámpa, a játékos gyakorlatilag teljesen magára marad.
Ezek azonban már-már csak szőrszálhasogatások, a korai hozzáférésű Forgive Me Father minden más elemével pedig elégedett voltam, és kíváncsian várom az újabb fejezeteket, illetve a végleges változatot.