Már megbarátkoztam a ténnyel, hogy a Fromsoftware sikerjátékai valóban egy új műfajt alapoztak meg, tekintve a rengeteg Dark Souls inspirálta soulslike játékot az elmúlt időben. Le sem tagadható, hogy a Thymesia rengeteget merített a szériából, és a Bloodborne, valamint a Sekiro: Shadows Die Twice is nagy hatással volt rá. A műfaj határa esetünkben viszont teljesen felhígult, hogy helyet adjon pár újításnak. A kérdés csak az, hogy a megszokottól elrugaszkodni a Thymesia előnyére válik-e, vagy inkább visszahúzza őt.
Hermes virágzó királysága az alkímiának köszönhetett mindent. A tudomány olyan magaslatokba lépett, hogy Hermes maga volt a mennyország. Egészen addig, amíg az alkimisták el nem rontottak valamit, és nem változtatták véletlenül (vagy direkt?) a helyet járvány sújtotta szerencsétlenek és bambán csoszogó, feslő testű élőhalottak hazájává. A gótikus hangulatú és enyhe lovecraftian benyomással bíró Hermes kísértetiesen hasonlít a Bloodborne világához, azt kivéve, hogy ami ott vörös vér, addig itt zöldes betegség színeiben tündököl. Az alkalomhoz kiöltözött Corvus pestisdoktor maszkjában és köpenyében, egy szablyával felfegyverkezve próbál elveszett emlékei után kutatni, és megoldani a háttérben megbúvó összeesküvést. Szakavatott alkimistaként képes a várost marcangoló betegségből fegyvert kovácsolni, hogy növelje a túlélési esélyeit.
Corvus a játék elején elvesztette minden emlékét, annyira keményen csapták a földhöz, így a saját múltját és mi a játék sztoriját csak rejtélyes szövegfoszlányokból, alkimisták jegyzeteiből és szűkszavú segítőinktől tudhatjuk meg. Hősünk egy biztonságos kis házacskában bujkál egy vörös ruhás alkimista kislánnyal, és próbál visszaemlékezni a múltjára. A játék pályáit ez a kis ház köti össze, nincs összefüggő világ, csak emlékek, amelyek különböző pályákra teleportálnak. De a külön helyek ötletesen és okosan vannak kialakítva, rengeteg a shortcut, a térkép fizikálisan egynek érződik, az emeletek valóban egymásra épülnek, átlátható a kialakításuk, ami rengeteget ad hozzá a hangulathoz.
Az első emlék egy Blighttownra (Dark Souls) kísértetiesen emlékeztető fertőtelepre viszi el Corvust, de van itt vértől ázó könyvtár, óriás szív köré épült torony, várkastély meg erdő is, sok más mellett. Minden helyszín érdekes és hangulatos, nem győztem rejtekajtók és más eldugott kincsek után kutatni, mivel a Thymesián látszik, hogy büszke a pályadesignjára. A széttörhető hordók mögött opcionális miniboss rejtőzik, vagy egy teljesen új útvonal, különleges nyersanyagok stb. De rengeteg a zárt ajtó is, amit eleinte nem is értettem, de ha Corvus összeszedi emlékfoszlányait akkor a már ismert és végigvitt pályákat újra bejárhatja, és ilyenkor nem elég, hogy az ismert dolgok is megváltoznak, de a bejárható környék a többszörösére duzzad. Ezeket a mellékküldetéseket viszont meg kell találni, hogy benézhessünk az eddig csukott ajtók mögé.
Hiába izgalmas a felfedezés, ideje lenni rátérni a harcra, hiszen mégis ez a játék sava-borsa. Itt előjönnek a kísérletek és új mechanikák, például az, hogy a gyors és reflexekre épülő harcban nincs helye staminacsíknak. Corvus életerőcsíkja mellett egy zöld vonallal is rendelkezik, ebben gyűjti a betegséget, amit mások testéből szipolyoz ki fura madárkarmokra hasonlító fegyverével. Minden ellenfél kétféle életerővel rendelkezik, először a fehér vonalat kell eltüntetni a fejük felől, ezt Corvus szablyájával teszi, majd az alatta megbújó zöldet kell lehámozni az előbb említett madárkarommal. Mindeközben persze ugrándozva kerülgetni kell a felénk irányuló ütéseket.
A harc érzésre inkább a Sekiro és a Bloodborne rendszerére hasonlít, gyors és hektikus, minden apró jelzésre figyelni kell benne. Ha elég sokat püföljük az ellent, az elkezd adaptálódni és kivédeni az ütéseinket, valamint ellenoffenzívába kezd. Ilyenkor opciónak marad az ugrálás vagy a parry. Ebből kétféle is van, az egyik egy időre sérthetetlenné teszi Corvust és visszairányítja a sebzést a feladónak, a másik pedig a kritikus támadások ellen véd, ha vagyunk elég bátrak vállalni a sikertelenséggel járó fájdalom kockázatát.
Emellett figyelni kell arra a fentebb említett fehér életerőcsíkra, mert ha sokáig érintetlenül hagyjuk, akkor az ellenfelek elkezdenek regenerálódni – ez a zöld támadásokkal akadályozható meg. Nem komplikált a rendszer, csak leírva tűnik annak. Folyamatos mozgásra és agresszióra bíztat, itt nincs lehetőség pajzs mögé vonulni és onnan kacsintgatni. Eleinte a dinamikát nehéz volt megszokni. Nincs stamina, ergo annyit mozoghat a karakter amennyit akar, bár ez nem teljesen van így. A harci lehetőségeinket nagyban csökkentik az animációk hossza és a tény, hogy nem lehet őket megszakítani, ha megnyomom a gombot, hogy ütök, akkor ütök, nem tudom meggondolni magam az animáció felénél, ami azt eredményezi, hogy az irányítás nem tűnik reszponzívnak. Nincs lehetőség minikorrigálásra. Nekem nem volt különösebben gondom a rendszerrel, bár látom, hogy sokaknak lehetnek vele fennakadásaik.
Egy újabb egyedi mechanika a zöld csíkokhoz köthető: minden ellenfélnek van egy speciális „betegség” képessége, amit szó szerint ki tudunk tépni a testükből, hogy használhassuk. Ezeket aztán tudjuk permanensen feloldani és fejleszteni is. A bossfightoknak ez igazi ízt ad, hiszen ha Corvus elég merész és megtalálja az alkalmat, akkor saját fegyverüket fordíthatja ellenük. Bár maga Corvus csak limitáltan testre szabható, a bekészített fegyverekkel és képességpontokkal kialakíthatóak különböző játékstílusok. Mert a Sekiróhoz hasonlóan itt is vannak talentek, amelyek újabb mozdulatokat tanítanak meg, vagy alakítanak át meglévőket.
A Thymesia nagyot merített a Souls játékokból, és az egészet még megszórta a saját ötleteivel. Talán túlságosan is, a játék tele van ugyanis különböző mechanikákkal, amelyek terhelőek lehetnek a játékos számára. A gótikus horror kép- és hangzásvilágot tökéletesen eltalálták, de a látvány mégis limitálva van a fehér-fekete-zöld-vörös színek kombinációjára, ami csökkenti a hektikus harcok átláthatóságát. A kétfajta parry- és támadástípus a különbözőképpen viselkedő életcsíkokkal, valamint a speciális fegyverekkel és talentekkel együtt első ránézésre lehengerlő lehet, de kis tanulás után még az animációk merevsége mellett is élvezhető. Ezt az egész halmot még megszórják az ismert elemekkel is, mint a „rohanj vissza a hulládhoz a pénzedért” vagy a Sekiróból ismert kivégzésekkel, rejtélyes sztorival és komplikált pályákkal.
Az Overborder Studio első játéka, a Thymesia egy ambiciózus projekt. Kicsit buzgón túlzsúfolt, de mindenképpen figyelemre méltó. Én többször meglepődtem az első lassabb 1-2 óra után, hogy mennyire a képernyő elé szögezett a játék.
