A Dead Island 2 bemutatójának helyszíne mellett (és ez fizikai értelemben is megállja a helyét, mert konkrétan szomszédos szobákról beszélünk) a Gungrave G.O.R.E. kipróbálásának szobája volt még igencsak meglepően dekorálva. Az ajtón belépve ugyanis egy koporsóba botlottam, amelyre töltényhüvelyeket szórtak szét. A fejlesztők azért kérdésemre megnyugtattak, hogy nem, nem rám vár mindez ott, próbáljam ki bátran készülő játékukat.

20 éve már, hogy a Red Entertainment PlayStation 2-re kiadta az első Gungrave-et, egy külső nézetes shootert, amely a folyamatos akcióra koncentrált, lőfegyverrel és közelharccal. Két évvel később, 2004-ben érkezett a folytatás, a Gungrave: Overdose, majd hosszabb szünet után 2018-ban jelent meg a PSVR-ra a Gungrave VR. Hamarosan pedig egy újabb, nem virtuális valóságbeli játék érkezik a sorozatba, a Gungrave G.O.R.E.
A sztori a közeli jövőben játszódik, amikor egy Seed nevű veszélyes földönkívüli drog újra felbukkan, és terjedni kezd a világban. A maffia egykori, megölt majd feltámasztott bérgyilkosaként indulhatunk utunkra Dél-Kelet Ázsiában, egyrészt megakadályozni a Seed terjedését, másrészt pedig megvédeni örökbefogadott lányunkat, Mikát.

Összesen mintegy 34 pályán keresztül kell különös kegyetlenséggel végigverekednünk magunkat, végükön egy-egy boss-szal is megküzdve. A teljes sztori a fejlesztők szerint mintegy 12 órányi játékidőt jelent. Bár a címben a G.O.R.E. főhősünkre utal („Gunslinger of Resurrection”, azaz „A feltámadás fegyverforgatója”), egyben utalás a játék brutálisan véres mivoltára is. Karakterünk előrehaladásunk során folyamatosan fejlődik, és persze mi választhatjuk meg, hogy melyik skillt szeretnénk upgrade-elni.
A rövid próbalehetőség során a játék elejébe volt lehetőség bepillantani, így fokozatosan ismerhettem meg az újabb és újabb lehetőségeket, kombókat, és közben lassan erősödtek a rendelkezésemre álló fegyverek is. Az akció sose állt meg, ami fontos is, mert a Gungrave G.O.R.E.-ban azért kapunk igazán sok pontot a pálya végén, ha szinte megállás nélkül irtjuk az ellenséget, egymás utáni gyilkolásokkal folyamatosan magasan tartva a „beats” számláló értékét. A hátamon egy hatalmas extra fegyver lógott, amelyet néha lehetett használni, különböző típusú támadásokra, például volt területre ható, nagy sebzésű módja is. Közben fröcskölt a vér, szanaszét repültek a cafatok – gondolom, 18-as karikával jelenik meg majd a játék.

A játék trailere végén amúgy az új epizódot fejlesztő IggyMob stúdió és a szériát elindító Red Entertainment neve mellett még egy logo felbukkant, méghozzá a Digic Picturesé. Emiatt meg is kerestem őket, hogy kiderítsem, mi volt a feladatuk a projekt során, és annyit árulhattak el, hogy a hazai csapat fontos átvezető jeleneteket, valamint magas minőségű 3D-s modelleket készített a játékhoz.
A Gungrave G.O.R.E. PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re készül, megjelenésére pedig november 22-én számíthatunk. A játék Xbox Game Passon is azonnal elérhető lesz.