Sokáig úgy tekintettem az utóbbi évekre jellemző szimulátoráradatra, mint egyfajta bűnös élvezetre. Ennek oka, hogy sok ilyen szimulátor finoman szólva is legfeljebb a megmosolyogtató szintet volt képes elérni. Akadtak már korábban is jobb alkotások, amelyek egészen meglepő összetettséggel voltak képesek hetekre, akár hónapokra a monitor elé ültetni az embert. Jelen írásom alanya e két véglet között helyezkedik el valahol félúton. Az Electrician Simulator egyáltalán nem a megmosolyogtató színvonal. De arra se számítson senki, hogy olyan sokáig ellesz vele, mint egy Car Mechanic Simulatorrel vagy a Model Builderrel.
Lassan már megszokom, hogy az összes ilyen szakmaszimulátor játéknak ugyanaz a sztorija. Vagyis vagyunk mi, aki megörökli a nagyfater, a nagybácsi, az apuka vagy a szomszéd öregúr egykori műhelyét, pincéjét, lakását, birtokát, akármijét. És ha már ott van, akkor a hely hangulatától (vagy a gyerekkori emlékektől) átszellemülve máris az előd nyomdokaiba lép, és megpróbál karriert építeni ugyanabban a szakmában, amiben az tevékenykedett. Így van ez az Electrician Simulatorben is, amelyben épp beköltöztünk egy új házikóba, ahol a garázs kétszer akkora, mint maga a lakás. De nem baj, hiszen időnk nagyobb részét úgyis a garázsban fogjuk tölteni, legalábbis akkor, ha nem vagyunk éppen dolgozni.
Az Electrician Simulatorben egy kezdő villanyszerelő és elektroműszerész bőrébe bújhatunk, akivel ennek megfelelően alapvetően kétféle megbízatásunk lesz. Vagy el kell mennünk mások otthonába, és ott megjavítani vagy kiépíteni az adott elektromos hálózatot, vagy a hátsó műhelyben egy munkaasztalon mindenféle háztartási eszközöket javítani. Ez mindjárt kétféle játékmenetet is biztosít, hiszen e két munkafolyamat teljesen eltér egymástól. Itt jegyezném meg a játék egyik legnagyobb hibáját (legalábbis számomra), miszerint a műszerészküldetések nagyon hamar kipörögnek, és a játék második felében már nem is kapunk több ilyet. Márpedig nekem azok sokkal jobban tetszettek, bár ez szubjektív.
Amikor valakinek az otthonába látogatunk, eleinte csak kisebb javításokat kell végeznünk. Kideríteni, miért nincs áram egy konnektorban, vagy miért nem működik egy kapcsoló. Aztán persze meg is kell ezeket javítani, ami az adott aljzat vagy kapcsoló szétszedését, majd a kábelek újra bekötését jelenti. Mert a hiba általában abból áll, hogy a kábelek vagy nincsenek, vagy rosszul vannak bekötve. Később persze egyre szélesedik szolgáltatásaink tárháza, és már komplett hálózatokat is ki tudunk építeni. Ehhez el kell helyeznünk a szerelvénydobozokat a falon, majd ezekbe dugaljakat vagy kapcsolókat építenünk. Olykor még a biztosítéktáblát is magunknak kell elhelyezni és felszerelni. Ha ez megvan, jöhet a kábelezés, ami lényegében a biztosítékok kis ikonjainak és a kapcsolók vagy dugaljak kis ikonjainak az összekötését jelenti. Ezt lehet gányul is csinálni, de ha türelmesek vagyunk, akkor a kábelt (lényegében fekete egyenes csíkokat húzogatunk a falakon, horonymaróról vagy ilyesmiről ne is álmodjunk) szépen is elrendezhetjük, elvezethetjük a falak mentén a végpontokig.
A játék kicsit csapongó, ugyanis előfordul, hogy az egyik küldetésben egy még épülő házban kell komplett hálózatot kiépítenünk, rögtön utána meg egy garázsban kicserélni három izzót. Ez egy kicsit hektikussá teszi az élményt, nincs meg benne az egymásra épülés hatása. Vannak viszont kicsit viccesebb küldetések is, mint amikor kiderül, hogy valakinek a szomszédja lopja az áramot, ezért egy éjszaka be kell hozzá lopóznunk, és minden fogyasztót kikötni a hálózatról. Illetve érdemes megemlíteni, hogy a garázsunk melletti kis lakásban is kedvünkre szerelgethetjük a hálózatot, TV-t, lámpákat, kütyüket vehetünk és beüzemelhetjük őket. Ez is jó móka, de érdemben semmiben sem különbözik a sima küldetéseinktől, maximum abban, hogy itt teljesen szabad kezet kapunk.
Nekem viszont – ahogy már említettem – a műszerész megbízások sokkal jobban tetszettek. Ilyenkor mindenféle kütyüt kell szétszerelni a DualShockra hajazó kontrollertől a hajszárítón keresztül egészen a robotporszívóig. Mindegyiknek van valamilyen hibája, amihez előbb teljesen szét kell bontani őket, majd multiméterrel megkeresni a hibás alkatrészeket. Egészen a nyákig lemehetünk, és azokon cserélhetünk chipeket, kondenzátorokat is. Ehhez forrasztópákát is használni kell. Ez a játékmenet nekem valamiért sokkal jobban tetszett, és nagyon sajnáltam, amikor a játék második felére teljesen elfogytak.
Az Electrician Simulator sajnos nem egy hosszú játék, ha valaki rákap az ízére, néhány óra alatt a teljes „sztori” végigjátszható. Persze mindegyik küldetést akárhányszor újra lehet csinálni, és lehet javítani a szintidőnkön, de ez nem igazán motiválja az embert. A játék jellegéből adódóan viszont nagyjából a végtelenségig lehetne bővíteni további küldetésekkel. És ennek lenne is helye, hiszen javítható kütyükből millióféle van, illetve lehetne még izgalmasabb, még nagyobb villanyszerelési munkákat is vállalni. Arról nem is beszélve, hogy a küldetések nagy része ugyanabban a három-négy lakásban játszódik, csak épp a berendezés más.
Ezzel együtt a szimulátorrajongóknak bátran merem ajánlani az Electrician Simulatort, mert mindenképpen a jobban sikerült darabok közé tartozik. Vannak hibái, nem is fogja semmiben sem megreformálni ezt a műfajt, de szórakoztat és ideig-óráig le is köti az embert. Lehetne benne sokkal több küldetés, ezek lehetnének változatosabbak is, de érzésem szerint a készítők később még bővíthetik e téren a játékot. Ha nem, akkor sincs olyan nagy baj, hiszen eleve elég barátságos az árazása. Azt a nagyjából 7500 forintot pedig összességében megéri.
