Nos, ahogy várható volt, megjelent a a népszerű stratégiai játék, az Order of Battle szövetségesekkel foglalkozó DLC-trilógiájának záróepizódja, az Allies Victorious. Ahogy megtippeltem az előző részben, a folytatás valóban a normandiai partraszállással kezdődik – persze az olasz hadjárat után olyan sokat azért nem kockáztattam a kijelentéssel. Az új DLC nem kevesebb mint 14 új küldetést tartalmaz, és persze számos új egység is belekerült a játékba.

Az új küldetések fényévekkel jobbak, mint az Allies Resurgent esetében voltak. Először is jóval nagyobbak. A D-napon például mind az öt partszakaszon harcolnunk kell, így még arra is lehetőség nyílik, hogy kihasználjuk a játék egyik legerősebb feature-jét, a dinamikus utánpótlási vonalakat. Lesz hely arra, hogy kisebb átkaroló hadműveleteket indítsunk, elvágjunk német csapatokat az utánpótlástól, aztán egyenként felmorzsoljuk őket.
Ehhez néha sajnos az MI is asszisztál, még mindig hajlamos arra, hogy érthetetlen módon előretörjön 1 darab egységgel, ha valamiféle rést érzékel frontvonalunk pajzsán. Volt, amikor egyetlen egység (század? ezred?) Hummellel átsuhant az egységeim között, elfoglalt egy vagy két falut, aztán persze se előre, se hátra, amikor elfogyott az ellátmány, és kényelmesen végezhettem velük. Sokszor az MI akkor sem mozdítja a beásott egységeket, amikor pedig egy vagy két hex távolságban tőlük ádáz harc dúl; pl. pont az első küldetésben nem hajlandó mozgatni a gép a Tigriseit, végig asszisztálva ahhoz, ahogy kemény harcok árán nyugatról bekerítem Caent.

A küldetések amúgy néha eléggé megizzasztottak, egyetlen alkalommal sem sikerült elsőre megnyernem őket úgy, hogy minden másodlagos célt is teljesítsek – amire pedig szükség van, hiszen bár opcionálisnak vannak nevezve, egyrészt sokszor szinte kötelező jellegűek a küldetés teljesítéséhez, másrészt kevesebb parancsnoki pontot kapunk, amelyből új egységeket vásárolhatunk, illetve a régieket újíthatjuk fel.
A feladatok ismerősek lehetnek a történelemből, legyen szó akár a hírhedt 112-es domb elfoglalásáról vagy Falaise körül a „zsák” bezárásáról. A küldetések nehézségét az is fokozza, hogy mennyiségi és minőségi fölényben lévő ellenséggel kell harcolnunk. A németeknek nehézharckocsijaik vannak, az egységeik 4-5 csillagos elit egységek, sokszor 1-1 ellen esélyünk sincs. A másik oldalról viszont a légifölény szinte mindig könnyen kiharcolható, és a stratégia bombázók (na meg a tüzérségünk) gyorsan megpuhítanak bármilyen beásott védelmet. Lényegesen többet használtam a vontatott páncélelhárító ágyúkat is, a 17 fontos brit lövegek például remekül beválnak a német nagymacskák ellen.

Természetesen most is „vásárolhatunk” különböző specializációkat a küldetések között. Ilyenekből sokféle van, például fejleszthetjük a bombázók védelmét, olcsóbbá tehetjük a vadászgépek javítását vagy éppen a nőkkel erősíthetjük meg a hazai ipart, hogy több erőforráshoz jussunk hozzá. Vannak egyéb döntési lehetőségek is, például fókuszálhatunk a légierő vagy a harckocsifejlesztésre – ettől függően bizonyos egységekhez hamarabb juthatunk hozzá.
Az Allies Victorious szerencsére jól sikerült, nagyon élveztem a küldetéseket, és ezúttal bugok sem találkoztam. Az egyetlen dolog, ami kevésbé tetszett, az az árazás: a három DLC árából kijönne egy új játék. Ennek ellenére ez a rész sikerült talán a legjobban a három közül.