26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Handyman Corporation teszt – A karbantartói munka csodái

Mindent felújítok!

Írta: B_Renato97

A felújítással kapcsolatos játékok mondhatni virágkorukat élik, hiszen hétről hétre folyamatosan jelennek meg az újdonságok. A piac mostanra már annyira telített, hogy rettentő nehéz ezek között megtalálni azt, amire érdemes is időt szánnunk. A Handyman Corporation esetében nehéz meghozni a végleges ítéletet, de szerencsére az ingyenesen elérhető prológus lehetőséget ad a vásárlás előtti kipróbálásra.

Handyman Corporation teszt – A karbantartói munka csodái

Az indítást követően egy impozáns hölgy mellől kelünk fel a saját lakásunkban, hogy elkezdjük első megbízásunkat. Elromlott hűtők, tönkrement szőnyegek és zárlatos mikrók kerülnek az utunkba. Igény szerint ezeket tudjuk cserélni is, de a House Flipper játékkal ellentétben itt meg is tudjuk javítani a tárgyakat, jóval kevesebb pénzt elköltve. A renováláson kívüli rész egyébként kísértetiesen hasonlít a Frozen District szoftverére. Laptopon felvesszük a küldetést, felújítjuk a házat, veszünk bele pár csecsebecsét a tabletről, majd zsebre tesszük a zsetont. Tombolt bennem a déjà vu érzés.

Az egyediséget igazából az adja, hogy nem muszáj minden dolog helyett újat venni. A megfelelő alkatrészek beszerzésével simán meg tudjuk javítani mi magunk is a TV-t vagy a mosógépet.

Handyman Corporation teszt – A karbantartói munka csodái

A játék ezen része kifejezetten nagyon tetszett. Ez a virtuális szerelgetés némi tanító funkcióval is bír, mivel mikróbelsőt ezelőtt még sosem láttam, de így már azért nagyjából el tudom képzelni, hogy milyen folyamatnak köszönhetően lesz meleg a kajám. Túl sokat egyébként nem szabad elvárni ettől a játékmódtól sem. Javítások során zsinórokat kötögetünk, tisztítgatunk és csavarozunk, semmi extra, de valahogy mégis jópofa és újnak hat.

Ahogy gyűlik a pénz és egyre több megbízást teljesítünk, úgy nyílnak ki előttünk az új lehetőségek. A csúcs pedig a saját biznisz elindítása. Ha idáig eljutunk, akkor még egy fokkal érdekesebbé válhat a játék. Alvállalkozókat kell kiszerveznünk, majd komoly lakásokat kell a nulláról feljavítani, hogy eladható legyen. Az ilyen vállalkozósdi nekem mindig is nagyon tetszett, így a saját lábunkra állva is boldogulhatunk. A sztori tehát egész jól fel van építve, de az újdonság varázsa egyáltalán nem volt meg. Szórakoztató, viszont biztonsági megoldások vannak egymás hegyén hátán.

Ha évekkel korábban jelent volna meg a Handyman Corporation, szerintem még meghatározó játék is lehetett volna a saját kategóriájában. Így sajnos bekerült egy olyan halmazba, amelyből nagyon nehéz kitűnni. Különösebb hibája nincsen, a bugokat is napi frissítésekkel javítják a készítők. Egyszerűen arról van szó, hogy rengeteg a hasonszőrű játék, az egyediség és az új megoldások emelhették volna ki a karbantartószimulátort, ebből viszont nagyon kevés van.

A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Kulturált grafika
  • Ötletes minijátékok a szerelések kapcsán
Negatívumok
  • Kevés az elérhető tárgy
  • Olykor bugos karaktermozgás
  • Apróbb hibák

További képek

  • Handyman Corporation
  • Handyman Corporation
  • Handyman Corporation
  • Handyman Corporation
  • Handyman Corporation
  • Handyman Corporation

Handyman Corporation

Platform:

Fejlesztő: Yuzu Games

Kiadó: CreativeForge Games, G-DEVS

Megjelenés: 2023. január 25.

» Tovább a játék adatlapjára

B_Renato97
Mindenevő gamer, legyen az PC vagy konzol, FPS vagy sport. Az igazi gyönyört viszont a szimulátorok jelentik számomra. A virtuálisan elvégzett munkánál nincs is jobb.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!