26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Planet of Lana teszt – Szemkényeztetés felső fokon

Nem kell mindig feltalálni a spanyolviaszt, ahhoz, hogy jól szórakozhassunk elég, ha egy minden szempontból minőségi produkció kerül terítékre.

Írta: m_anger

Egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy részemről az idei felhozatalból a Planet of Lana volt az egyik legjobban várt cím. Amióta csak másfél éve bejelentésre került a The Game Awards keretein belül, folyamatosan lestem a híreket róla. S hogy mivel vett le a lábamról? Imádom az ehhez hasonlatos, igényesen és egyedien kidolgozott akció-platformereket, amelyekről süt, hogy a készítők is szívvel-lélekkel rakták össze, nem csak egy futószalagprojekt volt. Leginkább talán a PlayDead-féle Limbóhoz és Inside-hoz tudnám hasonlítani a játékot, vagy a hőskorból az Another Worldhöz. De egyben nagyon különbözik a fenti címektől, mégpedig hogy a sztori sokkal emberközelibb, kevésbé elrugaszkodott, és szinte teljesen erőszakmentes, de legalábbis harcolnunk egyáltalán nem is lehet vagy kell benne.

Planet of Lana teszt – Szemkényeztetés felső fokon

Rengeteg logikai fejtörőn keresztül vezet az út a végcél felé.A mindössze 11 esztendős kislány, Lana egészen váratlanul válik főhőssé. Egy békésnek induló napon épp a közeli buja erdőbe szaladnak ki nővérével, amikor a békés, flórával és faunával gazdagon benőtt bolygójukat idegen gépek szállják meg. A falut, ahol a lányok élnek, feldúlják ezek a fura támadók, és mindenkit elhurcolnak (köztük a testvért is). Lanának nem marad más választása, minthogy mentőakciót indítson, persze sajátos módon. Korából adódóan természetesen nem az erőszakot választja, mint eszközt, így fegyverekre ne is számítsunk. Viszont hamar akad egy segítőtársa, a meghatározhatatlan fajú idegen állatka, Mui, akivel rengeteg logikai fejtörőn keresztül vezet az út a végcél felé.

A kis, földi állatok közül leginkább macskára emlékeztető lény gyakorlatilag a sidekick szerepét játssza a történetben. Befér minden olyan helyre, ahová az amúgy szintén nem óriás Lana már nem, illetve kapcsolókat tud nekünk átkapcsolni, vagy rákapcsolódni más helyi fajok agyára, ezáltal irányítva őket. Ha a szívemre teszem a kezem, akkor a Planet of Lana egyáltalán nem vonultat fel soha nem látott játékmechanikákat, és még csak nem is különösebben változatos a repertoár. Amit az első órában (vagy pár tíz percben) megtanulunk, nagyjából az fog minket végigkísérni a körülbelül öt órás kalandon.

Planet of Lana teszt – Szemkényeztetés felső fokon

A kulcs a hangulat.Tehát kijelenthetjük, hogy a játék nem a gameplay-jel hódít, de akkor mivel? A sztori sem igazán egyedi, hiszen rengeteg hasonlót láthattunk már. A kulcs a hangulat. Egész egyszerűen annyira bájosan és szépen van megvalósítva a környezet, hogy még úgy is szívesen leülünk elé, hogy nagyjából sejtjük, hová fog kifutni az egész történe. A készítők bátran operáltak a színekkel, nagyon szép animációkat hoztak létre, a szereplőknek meg egy kitalált nyelvet álmodtak meg, amellyel kihúzták annak a méregfogát, hogy teljes szinkront kelljen készíteni. Hozzáteszem, a történet így is teljes érthető, hogy egy (értelmes) szó sem hangzik el egészen végig, s ezek a nagy dolgok, amikor valaki így is tud érzelmeket átadni és történéseket elmesélni.

Leginkább ahhoz tudnám hasonlítani az élményt, mint amikor a századik Disney rajzfilmet nézzük meg, amely esetleg egy egyébként is jól ismert történet feldolgozása, de mégis elvarázsol, mert a megvalósítás révén tud újat mutatni forradalmi változtatások nélkül is. Szinte előre látom, hogy sok kritikus emiatt fogja csak átlagos jelzővel illetni a Planet of Lanát, de ne hallgassatok rájuk. Aki szereti a stílust vagy a fent már említett játékokat, az egészen nyugodtan vágjon bele, és garantáltan elégedetten fog felállni a végigjátszás után. A világmegváltás lehet, elmarad, de ha hagyjuk, hogy meséljenek nekünk, akkor kicsit visszarepülhetünk az ártatlan gyerekkorba, amikor még az apró dolgoknak is tudtunk örülni.

A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Mesés hangulat és világépítés
  • Remekül eltalált művészeti stílus
  • Fantasztikus dallamok
Negatívumok
  • Játszottam volna még kicsit
  • Játéktechnikailag kissé egysíkú

További képek

  • Planet of Lana
  • Planet of Lana
  • Planet of Lana
  • Planet of Lana
  • Planet of Lana
  • Planet of Lana
  • Planet of Lana
  • Planet of Lana
  • Planet of Lana
  • Planet of Lana
  • Planet of Lana
  • Planet of Lana
  • Planet of Lana
  • Planet of Lana
  • Planet of Lana
  • Planet of Lana
  • Planet of Lana
  • Planet of Lana
  • Planet of Lana
  • Planet of Lana
  • Planet of Lana
  • Planet of Lana
m_anger

m_anger
Ami a nyolcvanas években kölyökként csak álom volt (videojátékokkal dolgozni), az mára valóság. Munkaidőben fejlesztőként, szabadidőben kritikusként. Játék az élet?

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!