Mi az amit (szinte) minden kisfiú szeret? Hát persze: az autók. Gyerekként iszonyatosan menő a verdák világa, a vezetés élménye azonban egészen a nagykorúság eléréséig elérhetetlen álomnak tűnik. Szerencsére vannak videojátékok, ahol azért ki lehet élni ezen vágyakat, de nagyon sok ilyen stuffnak bizony felnőttes a tematikája, és sok esetben túlságosan is nehéz, esetleg kötöttségekkel bír. Az utóbbi időben elkezdtek már terjedni a nyílt világú autós játékok, amelyek a kevesebb szabály okán vonzóak lehetnek a fiatalabb korosztálynak is egy-egy céltalan furikázásra. Vegyük például a Forza Horizon sorozatot, ahol már az sem lényeg, hogy az úton haladsz-e. Nekem ettől őszintén szólva feláll a hátamon a szőr (mert az autóverseny megcsúfolása), de azt elismerem, hogy gyerekszemmel nagyon is vonzó lehet.
Na de mi az, amit még (megintcsak szinte) minden gyerkőc szeret? Igen, igen – van pár: csoki, kisnyuszi, orrpiszkálás, önfeledt ricsajozás, satöbbi, satöbbi. Elárulom: konkrétan a LEGO-ra gondoltam. A két téma házasítása annyira nem ördögtől való és nem is újdonság, hogy pár LEGO Racers játékot megéltünk már a század-, izé ezredforduló környékén. Az utóbbi években viszont ha a legendás építőkockát feldolgozó videojátékok égiszét nézzük, inkább csak hollywoodi blockbusterek feldolgozásait láthatjuk a Traveller’s Tales tolmácsolásában. A 2K most gondolt egyet, és úgy látták, ideje ezen változtatni.
A LEGO 2K Drive elsősorban a gyerekekre épít.
S őszintén szólva jól tették. A LEGO 2K Drive ugyan elsősorban a gyerekekre épít, de lehetünk annyira megengedőek, hogy az életkor behatárolást 0-99-es intervallumban határozzuk meg. A hangulat hamisítatlanul legós, hozza a korábbi játékok gyermekded humorát, mindezt kiváló szinkronhangokkal. Igen, mert van sztori mód is, autóversenyektől (ma már nem is annyira) idegen módon. Feladatunk az lesz, hogy felfedezzük Bricklandiát, megküzdjünk a hírhedt helyi gonosz Shadow Z-vel, és megkaparintsuk a Sky Trophy-t.
A nagy nyílt világot konkrétan négy tájegységre bonhatjuk. A Turbo Acres gyakorlatilag egy mini, mondhatni tutorial helyszín, de azért sokszor vissza kell térni ide is. A Big Butte County sivatagos, a Prospecto Valley erdős-mezős és vizekben gazdag, a Hauntborough pedig az örök Halloween földje, telis-teli denevérekkel, pókokkal és egyéb ijesztő dolgokkal. Kezdjük azzal, hogy bárhová is vetődjünk, a játékélmény nagyon folyékony, semmi sem zavarhatja meg az élvezetet. Minden rombolható (kivéve a nagyobb épületeket vagy domborzati elemeket), és kis darabokra hullik szét, ha nekimegyünk. Ha pedig letérünk a járt útról, akkor sincs gond, mert a terepnek megfelelően azonnal megváltozik a járművünk (tehát vizen egy motorcsónakot kapunk, földes, füves részeken meg egy quadot. Persze ezek idővel változtathatóak jobbra, szebbre, de akár ki is kapcsolhatjuk az automatikus váltást, ha nem tetszik.
Ugyanígy nemcsak versenyeznünk kell, hanem egy rakás más tevékenység is akad.
A megmérettetések azonban nemcsak földön és vízen, de a levegőben is zajlanak majd idővel. Ugyanígy nemcsak versenyeznünk kell (nem volt véletlen az iménti szóhasználat), hanem nyílt világú játékhoz méltóan egy rakás más tevékenység is akad. Vannak kisebb challenge-ek, mint a „milyen messzire tudsz elszáguldani” vagy a „mekkorát tudsz ugrani”, de poénosabb jellegűek is, mint amikor villámgyorsan kellene egy alagúton áthaladni, de kiderül, hogy csak a falra van festve (mint a mindenki kedvenc Kengyelfutó gyalogkakukkjában).
A spécibb és összetettebb feladatokban viszont ufókon érkező földönkívüliekkel kell harcba szállni, hogy azok ne rombolhassák le megfigyelőállomásainkat, vagy zombik karmai közül kell ártatlan LEGO-lakosokat kimenekíteni – mindezeket persze időre. De akadnak szimplán olyan szívességek is, mint hogy valakinek a kedvenc fehér skorpióját kell megtalálnunk, netán egy lóhölgyikének a párját, aki világgá szaladt. Az pedig külön emlékezetes, amikor egy verseny előtt előbb meg kell találnunk és ki kell szabadítani a fő riválisunkat, hogy egyáltalán rajtvonalhoz tudjuk állni ellene.
Szintlépés is van, ami egyáltalán nem öncélú.
Karakterünknél szintlépés is van, ami egyáltalán nem öncélú, és rakás dologban kritériumként számít. Néha még a sztori sem megy tovább addig, ameddig el nem érjük a kívánt értéket – ezzel (is) ösztönöz a játék, hogy ne csak a fő küldetéseket toljuk, hanem fedezzük fel bátran az egyéb dolgokat is (szerencsére erre azért nincs is igazán szükség, mert amúgy is hívogatnak a feladatok, challenge-ek). Multis játékmódok is akadnak természetesen, de a szokásos egymás elleni küzdelmek mellett a co-op is támogatott – akár az egész sztori módot lenyomhatjuk másodmagunkkal osztott képernyőn.
A végére hagytam az igazi csemegét, méghozzá az egyedi járművek megalkotásának lehetőségét. A tervezést érdemes nem félvállról venni, mert sok múlik az alkotói képességeinken, például a súlyra is igencsak ügyelni kell. Sajnos mikrotranzakciók is szerepet játszanak a dologban, de első látásra nem annyira tolakodó módon (reméljük, ez nem változik a jövőben sem).
Remek, felhőtlen szórakozás, és pont ezt vártuk tőle.
Összességében elmondható, hogy a LEGO 2K Drive remek, felhőtlen szórakozás, és pont ezt vártuk tőle. A világot ugyan nem váltja meg, de talán nem is a feladata. Az egész játékélmény részemről nagyon simának tűnt, legfeljebb néhány későn popoló textúra borzolta itt-ott az idegeket, de ez egy ilyen játékos világban talán megengedhető, és nem annyira zavaró. Sokkal jobban bosszantott, hogy a versenyeken az MI folyamatosan csal. Ha előttünk van, belassul (pláne mindig az utolsó körben), ha mögöttünk, akkor pedig visszaelőz. Nyilván az volt a cél, hogy szorosnak tűnjenek a megmérettetések, és ezt hozza is ez a megoldás, de néha azért kinyílik az ember zsebében a bicska.
A sztori mód nagyjából 8-10 óra alatt letudható, de ha valaki beleragad Bricklandiába, akkor ennek a többszörösét is eltöltheti benne. Úgy gondolom, megéri, de ha az árcímke kicsit ijesztő volna, akkor legfeljebb egy akció keretein belül picit később.
