Népszerű manapság 8-bites játékokat készíteni, amelyek megidézik a ’80-as és ’90-es éveket. Ezek az alkotások akkor jók véleményem szerint, ha nem akarják erőszakosan lemásolni a korai játékokra jellemző túltolt nehézséget. A modern hardvereknek hála nem kötelező folyamatosan újratermelődő ellenfeleket programozni, ha pár lépést visszalépünk, hiszen van annyi memória, ami simán kezelni tudja az adathalmazt. Nem kötelező egy fájdalmas bocis irányítást írni, ahol a nagyjából még élvezhető haladást további problémákkal spékelünk meg. A zene és a képi világ is tökéletesen visszaadná az elképzelést, amire sok-sok példát láthattunk ezidáig. A Prison City egy olyan program, amely picit megidézi a Contra és a Mega Man klasszikusait, de teszi ezt kissé furán, hogy a végeredmény egy egyedi stuff legyen. Legendás nem lesz, mint az említett művek, de a játékosok egy kis csoportja értékelni fogja.

A történet szerint annyira elharapódzott a bűnözés Detroit városában, hogy kénytelen voltak fallal körbevonni, így teremtve egy börtönvárost. Minden kerület a rabok otthonává vált, amelybe most techno-terroristák egy csoportja szivárgott be, hogy embereket toborozzanak az ügyükért. A rendőrség minket küld be, hogy kipucoljuk a terrorista sejtet. Ehhez tetszőleges sorrendben látogatjuk meg a kerületeket, amelyekben elhúzzuk egy-egy jómadár nótáját. Ezt megtehetjük többféle nehézségi fokozaton, amiből már a könnyűt se nevezném sétagaloppnak. Itt főként annyi az engedmény, hogy végtelen folytatási lehetőséggel rendelkezünk, ami kelleni is fog. Az 1-5 óra alatt végigverhető kampány jócskán meg van pakolva kihívásokkal. Teljesítéséhez türelemre és némi ügyességre lesz szükség.
A játékmenet 2D-s oldalra haladós akció. Csakrammal, azaz egy borotvaéles peremű, gyűrű alakú dobófegyverrel láthatjuk el a rabok baját. A fegyót több irányba is bevethetjük, ha pedig speciálisan szeretnénk célozni vele, akkor a megfelelő gombot még hozzá kell nyomikázni. Ez egy picit megbonyolítja a művelet, és feleslegesnek is éreztem, simán kiváltotta volna az analóg kar ezt az egész hercehurcát. Felvehetünk még gránátot is, amely megtisztítja az adott képernyőt. Ennyiben ki is merül a harcrendszer, ami valljuk be, picit sovány, az említett fegyverünkkel pedig nem is élvezetes a harc.

Minden pályán találhatunk 3 erősítőt, ami által sokkal hatékonyabbá válik csakramunk, de 3 bekapott találat után visszacsövesedünk. Sérülést bekapni pedig nem nehéz, akár 15 másodpercen belül is simán összejöhet a művelet. Ehhez még hozzájönnek a platformer-részek, amit a kapaszkodás tesz vidámabbá. Az ugrást nyomva tartva csimpaszkodhatunk peremeken és kapaszkodhatunk kiszögelléseken. Nehéz megszokni, és fájdalmassá válik tőle a haladás – ezt a részét úgy gondolom, nem oldották meg jól.
Minden kerület hasonlóan épül fel: meg kell találnunk egy NPC-t, aki a kulcskártyát hozzánk vágja, amely a kijárathoz kell. Nem vészesen nagyok a pályák, a térkép pontosan mutatja az exit zónát és a hírnököt, ha már egyszer felfedeztük azokat. Általában egy megadott útvonalon érhetjük el a karaktert, majd rövidítésekkel hamar a kijárathoz és a boss harchoz érhetünk. Titkok is fellelhetők a szinteken, amelyek picit fejlesztenek fegyverünkön. Az életerőnket hamar ledarálják a bekapott találatok, de szerencsére csomagokból és a leölt ellenlábasokból könnyen pótolhatjuk ezeket. Sérthetetlenséget adó power-up is a markunkat ütheti, amely jó sokáig aktív marad.

A főellenségek egész jópofák, a történet lezavarása után még boss rush módban is megmérkőzhetünk velük. Az utolsó szint hosszú és több szakaszból áll, és a végső ellenféllel is jól megszenvedtem. 5 órával és 70 halállal zártam a kampányt, cserébe nagyon kevés elismeréssel díjazott a program. A trófeákat begyűjteni rémálom lehet, hiszen sérülés nélkül várja el a szintek abszolválását a stuff.
Végig azt éreztem, hogy ez a játék inkább készült speedrunnereknek, mint átlagos vagy retrobolond gamereknek. Tetszett a kaland, és beteges módon élveztem a kihívást, de még a könnyű fokozat is ravatalra tett sokszor. A Prison City a maga nemében egy jó játék, amely lehetne sokkal játékosbarátabb is (lehet speciális beállításokkal testre szabni az élményt, de a megannyi könnyítés meg is öli az értelmét), egy réteg biztosan megtalálja benne a számításait, még ha vajmi kevesen is lesznek. Ugyanakkor a bevezetőben taglalt mondókám szerint a Prison City szerintem nem annyira jó játék, így ember legyen a talpán, aki kibogozza ezt az anomáliát...