Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
A BlackFoot Studiost olyan veterán fejlesztők alapították, akik korábban az eredeti Rainbow Six és Ghost Recon játékokon is dolgoztak. Vagyis még azokon, amelyeknél a taktika szó nem csak branding volt, hanem jelentéssel is bírt. A stúdió ennek megfelelően egy olyan játékon kezdett dolgozni, amelyben az ide-oda rohangálás és lövöldözés nem igazán célravezető. A Ground Branch 2018-ban kapta meg korai változatát, amely az óta rengeteget fejlődött. Mostanra pedig elért odáig a projekt, hogy hivatalosan is elhagyhatja majd az early accesst.
A Ground Branch egy taktikai FPS, amelyben mindent a realisztikus megvalósításnak rendeltek alá. A készítők nagy gondot fordítottak még a kamerakezelésre is. Bár ez egy FPS-nél magától értetődőnek hathat, a fejlesztők elmondása szerint a kamerát pontosan a karakter szeméhez igazították, a teste pedig kapcsolatban áll a kamerával. Vagyis, ha lenézünk és azt látjuk, hogy kilóg a lábunk a fedezék mögül, akkor azt jobb megigazítani, mert az ellenség is látni fogja.
A taktika részeként igen részletesen állíthatjuk össze az arzenálunkat és a fegyverek kiegészítőit is. Nem csak azt választhatjuk ki, hogy milyen extrákkal teszünk a karabélyra, de azt is, hogy a pontosan hol legyen rajta. Ha egy scope-ot túl elölre helyezünk, túl kicsi lesz a képe. Ha egy hosszabb karabélyt viszünk egy szűk helyeken zajló küldetésre, az beakadhat a tereptárgyakba, ezzel akadályozva minket. Nem lehet majd a végtelenségig pimpelni a puskákat sem, mert minden kiegészítőnek tömege lesz, ez pedig hatással lesz a karakterünk állóképességére és sebességére.
A Ground Branch már a korai változatában is eléggé meggyőzte a taktikai shooterek szerelmeseit. A Steamen 21 ezer szavazat alapján 88%-on áll a tetszési indexe. Az 1.0-s verzió sok régen várt új tartalmat hoz majd magával. Érkezik egy új helyőrség valahol az afgán hegyek közt. Jelentősen feljavítják az ellenséget irányító MI-t. Bekerül a játékba egy extraction küldetéstípus, amelyben túszokat kell kiszabadítani. Teljesen megújul a karakterek mozgása és animációja, bekerül egy új ajtónyitó (és betörő) rendszer, illetve kibővül a karakter- és fegyverszerkesztési rendszer is. Ezek mellett rengeteg vizuális és audio, valamint játékmeneti finomítás kerül a játékba.
Visszakerül a játékba az Operations, vagyis az egyszemélyes kampány, amely két küldetésből álló prológust is kap. De az 1.0-s verzióval nem ér véget a fejlesztés, sőt. A készítők már most felvázolták, hogy mik a további tervek. Ezek szerint 2027-ig bezárólag három további fejezettel fog bővülni a kampány, tovább finomítják és bővítik a játékmenetet, a multiplayer mód pedig külön dedikált frissítésekkel fog új játékmódokat, felszereléseket, pályákat és egyebeket kapni. Ezek mellett számíthatunk egy mod kitre is, amellyel a játékosok is megkapják az eszközöket, hogy saját tartalmakkal bővítsék a játékot.
A Ground Branch 1.0-s verziója alig két hét múlva, július 16-án fog megérkezni a Steamre, ahol egyébként a korai változat július 9-ig 15%-os kedvezménnyel vásárolható meg.


















