26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Elden Ring: Shadow of the Erdtree DLC teszt – Az Árnyvilág nehézségei

Tartalmas kiegészítővel kalandozhatunk az elismert fantasy RPG eddig nem látott színterén.

Írta: Onimushaman

Az Elden Ring volt 2022-ben az a videojáték, amellyel a legtöbbet játszottam úgy, hogy előtte nem igazán volt a műfaj a szívem csücske. Viszont az Elden nyitott világával és rengeteg felfedeznivalójával levett a lábamról. Valódi kapudrogként hatott, azóta több soulslike játékot is kivégeztem. Az alapjáték után pedig most egy igencsak combos kiegészítő érkezett az alkotáshoz, amelyben van még mit elmesélni.

Elden Ring: Shadow of the Erdtree DLC teszt – Az Árnyvilág nehézségei

Fontos leszögezni, hogy ez nem egy standalone kiegészítő, így az alapprogram kötelező a DLC elindításához. Továbbá a történetben is el kell jutnunk egy jó darabig, és egy bivaly erős, opcionális főellenséget is kardélre kell hánynunk, hogy átjussunk a játék új területére, amely a Realm of Shadow névre hallgat.

Történetünk egy olyan szereplő útját követi nyomon, akit korábban halva találtunk. Miquella zarándokútját végigjárva ismerhetjük meg Marika utolsó csemetéjét (akit nem vágtunk még le a családból), illetve találkozhatunk követőivel, akik új NPC-k lesznek. Persze a sztorizás kimerül a FromSoftware programjaiból ismert módokon: tárgyak leírásából vagy két figura közötti oda-vissza szaladgálás során tudhatunk meg dolgokat, esetleg főnökök legyőzése után csepegtetnek valamennyit a sztoriból. Most még annyival spékelték meg mindezt, hogy Miquella által hagyott útjelzőkön is találhatunk információkat. Igazából egy picit több videós történetmesélést vártam, ebből az alapjátékban volt elég.

Elden Ring: Shadow of the Erdtree DLC teszt – Az Árnyvilág nehézségei

Amúgy a Shadow of the Erdtree a fő csapáshoz hasonlóan nem fogja a kezünket. Mehetünk bármerre, miénk az (árny)világ, a pihenőhelyeket megérintve pedig a következő boss irányát lőhetjük be nagyjából. Ezekhez eljutni, megtalálni őket már eleve kihívás, mert most is dugig van tömve a térkép titkokkal. Úgy jó 50 órányi felfedeznivalóval nyugodtan számolhatunk.

Apropó főmuftik... Picit túl lett tolva a szekér a folyamatosan támadó, végtelen staminával megáldott rémek miatt. Véleményem szerint lesz nerfelés, mert hiába mentem át 170-es szinten, fullos felszereléssel és idézhető lényekkel az új térképre, ugyanúgy vért pisiltem sokszor, mintha csak ma kezdtem volna az egészet. A balansz hiányát leszámítva viszont remekül lehetett haladni és szórakozni, nagyon sokfelé el lehetett tekeregni.

Elden Ring: Shadow of the Erdtree DLC teszt – Az Árnyvilág nehézségei

Említettem, hogy nem sokat érünk eleinte az áthozott figuránkkal. Az esélyeket javítja két új gyűjthető tárgy, amelyek egyike bónuszokat ad sebzésünkre, illetve a támadások elszenvedésére. Ezek az erősítések nem lesznek aktívak visszatérve a fő térképre, csak az árnyas térképen műkődnek. A másik tárgy a megidézhető, mellettünk harcoló lények statisztikáját javítja, de ez a bónusz láthatatlan, harc közben érhető tetten a különbség. Létfontosságú lesz eme tárgyak begyűjtése, ha le akarjuk gyűrni az árnyakat. Ezek közül kiemelném az óriási gólemeket, amelyek egyfajta két lábon járó tűzhelyek. Legyőzésük körülményes, de szükséges lesz idővel.

Igazából mindenből kaptunk újabbakat, így amulettek, összefűzhető erősítő könnyek, mágiák egész tárháza, fegyverek, felszerelések, távolsági bombák és sok más található a gigantikus térkép bejárása közben. Hátasunkra lassan könyvtárat lehet kötni, annyi új könyv, bejegyzés és recept van már a programban. Szokás szerint ismét órákon át olvashatunk, minden tárgy megkapta a maga szerepét.

Elden Ring: Shadow of the Erdtree DLC teszt – Az Árnyvilág nehézségei

Az ellenségek fizimiskája változott annyit, hogy változatos maradjon a stuff, de akad egy sor eddig nem látott lény is. Az egyik ilyen egy nagy vízilóforma dög, amely rendes főellenségként is funkcionál egy kastély előcsarnokába belépve. Azt már meg sem említem, hogy mivé alakul át a csata tetőpontján... Egy másik ellenlábas a köcsögökből kimászó húsmassza-ember, amely felettébb gusztustalan. A szerencsétleneket élő vázává átalakító kazamata sok mindent megmagyaráz az Elden Ring világából...

Rengeteg opcionális boss és helyszín várja a kalandorokat. Egyik-másik helyre ráadásul egészen kalandos úton juthatunk el. Volt egy olyan részlet, amit a világért nem tudtam felfedezni, amíg nem találtam meg egy nehéz kripta bejáratát. Itt a pokol fenekéig liftezgetve – szerencsére sok ellenőrzőponttal támogatva –, egy bitang harc után értem el a célomat. Aztán seggre is ültem, mert az áhított szakaszon annyira elburjánzott az őrület, hogy lovat se lehetett használni, valamint egy legyőzhetetlen entitás lihegett a nyakamba, aki ha meglátott, szinte egyből meg is haltam.

Elden Ring: Shadow of the Erdtree DLC teszt – Az Árnyvilág nehézségei

Ezek mellett az erdő undoritó volt és parás (a jó értelemben), alig vártam, hogy kikecmeregjek onnan. Jó két órát szívtam a terület megtalálásával, hogy aztán még nagyobbat koppanjak, de az odavezető út lebilincselő volt. Szinte minden területre akad egy ilyen sztorim, nem tudom elégszer hangsúlyozni, mekkora helyet járhatunk be. Sokszor lehet, hogy nincs is semmi az adott térségben, csupán ki lesz hangsúlyozva, milyen parányiak vagyunk ebben a világban.

Cikkajánló
Elden Ring teszt – Ez a gyűrű valóban lebilincsel!

Elden Ring teszt – Ez a gyűrű valóban lebilincsel!

Hálátlan örökösök csapnak össze nyomorult kalandorokkal, vajon ki lesz a befutó?

Az Elden Ring képi világ nem sokat változott a DLC-vel. Látványos az összkép és messzire ellátni, de a képfrissítés jottányit sem javult. A zenék most is húsba maróan hatnak, ahol kell, szép melódiák szólnak, máskor meg pumpálja az adrenalint a taktus. Mindig az aktuális pályaszakazhoz igazodik a muzsika, puszi ismét a zeneszerzőnek. Az új szereplők átéléssel beszélnek, a szinkronra most sincs panasz.

Elden Ring: Shadow of the Erdtree DLC teszt – Az Árnyvilág nehézségei

A tesztverzióban még akadtak bugok, amelyeket a 20-án érkező nagy frissítéssel valószínűleg ki is gyomlálnak. Ez az update több ingyenes jóságot is hoz a fő játékba, mint például újabb hajkoronákat megalkotható karakterünkre, vagy a már 2+ éve is hiányzó funkciókat, mint a legutóbb felvett tárgyak kategóriáját (illetve újként is meg lesznek jelölve a felvett cumók végre). A lista korántsem teljes, ezekről később hullajtják le a leplet a készítők. Jómagam ölni tudnék, ha jelezné végre a térkép, mi az, ami teljesen fel lett már fedezve rajta...

Ismét jött, látott és győzött az Elden Ring. A Shadow of the Erdtree egy olyan tartalmas kiegészítő, amely után megnyalja minden beidézhető ujját a kalandor.

A tesztpéldányt a játék hazai forgalmazója, a Cenega Hungary biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Elden Ring
  • Elden Ring
  • Elden Ring
  • Elden Ring
  • Elden Ring
  • Elden Ring
  • Elden Ring
  • Elden Ring
  • Elden Ring
  • Elden Ring
  • Elden Ring
  • Elden Ring
  • Elden Ring
  • Elden Ring
  • Elden Ring

Elden Ring

Platform:

Fejlesztő: FromSoftware

Kiadó: Bandai Namco Entertainment

Forgalmazó: Cenega Hungary

Megjelenés: 2022. február 25.

» Tovább a játék adatlapjára

Onimushaman
Minden játék barátja, trófeaherceg. A vidékimanek védőszentje. Ugyanolyan senki, mint bárki.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!