A FromSoftware stílusteremtő Demon's Souls játéka, majd annak folytatásai óta milliók örvendeznek és halnak meg bennük újra és újra. Nehéz játékokról beszélünk, ahol a hibáinkból tanulva juthatunk előre vérrel és verejtékkel. Persze csodabogarak vannak, legutóbb a Sekiro: Shadows Die Twice-t nyomta le valaki bekötött szemmel, és rögtön szekunder szégyent érzel, hogy esetleg a cucc feléig se tudtál eljutni. Tanulható programok ezek, a kérdés, hogy kellő türelemmel rendelkezünk-e hozzá. Nem árul zsákbamacskát az Elden Ring sem: nem egy kellemes sétára invitál, hanem extrém hegymászásra. Korábban írtam egy élménybeszámolót a bétáról, amihez képest sok mindenen változtattak, hogy másodszorra is izgalmas legyen még a tesztelőknek is (megvariált ellenfelek, tárgyak). Ezért hálásan köszönetet is mondok.

A történet szerint a Land Beetwen nevű békés világot Marika királynő uralta egy elemi erő által. Ez volt az Elden Ring, amely minden ismertet alkotta és összetartotta, azonban egyszer csak darabokra tört, ezeket pedig megörökölték a félisten-leszármazottak. Olyan fajta háborúba kezdtek egymással a hatalomtól megrészegülve, hogy az egykor csodás vidéket rendesen hazavágták. A folytonos csatározásban nem tudtak egymáson felülkerekedni, így az ostor végül a világban élőkön csattant. A kalandorokon a sor, hogy megpróbáljanak véget vetni a konfliktusnak, amit Marika pereputtya okozott. Legyőzésükkel elden lorddá válhatnak, ami elhozhatja a régi békét...
Egy átlagos kalandorral indulhatunk útnak, aki meghatározása szerint egy tarnished, azaz megfakult ember. (Az Elden Ringben található NPC-k is ilyenek.) Sokfajta kaszt közül választhatunk, ezek más-más statisztikákkal rendelkeznek, különböző játékstílusokhoz igazodva. Természetesen később bármilyen irányba formálhatjuk figuránkat, de az első 10 órában lényeges különbséget érezhetünk egy harcos vagy egy varázsló közt. Jómagam két hőst is indítottam, és merőben más játékélményt tapasztaltam. A mágia nagyon erős, de még mindig hatalmas dolog egy ajtóméretű „karddal” szétcsapni a förtelmes teremtmények között, amikből tengernyit fogunk találni ebben a véráztatta hadjáratban. Persze a lassúcska gyilokeszközzel szemben egy villámgyors mágia megkönnyíti a főmuftik elleni harcokat, de a kemény hölgyek és urak megállják a helyüket hárítva és ellentámadva, beleállva a szituációkba.

A külcsín egy előző generációs videojátékot idéz, technikailag például az új Horizon Forbidden Westhez képest szomorúan zongorázható a különbség. Látszik, hogy már kiszolgálta magát a motor, de az összkép mégis varázslatos. Jól áll neki ez a szürke komorság, a színesebb területek pedig szó szerint üde színfoltok. Ameddig elláthatunk, oda általában el is tudunk jutni, a látnivalók sora pedig minden megtett lépéssel nőni fog.
A híres író, George R. R. Martin közreműködésével készült a játék, rengeteg helyen köszön vissza egyfajta Trónok harcás látványvilág (még egy white walkerre hajazó mini bossba is belefutottam). A történet kicsit „sztorisabb”, mint a korábbi Souls game-ek, a főgórék sokkal többet beszélnek, de a háttértörténeteket most is NPC-kből fogjuk kinyerni. Minden tárgy részletes leírást kapott, de ez már a korábbi címekben is így volt. Az alkotás szuperül hangszerelt, varázslatos dallamok csendülnek fel. Mindig az adott helyzethez igazodik, így ütközetek közben dinamikusabb zenék kényeztetik füleinket, mint amikor magányosan vándorlunk. Ugyan ilyen magas minőséget képviselnek a hangok is, a fegyverek és varázslatok effektjei, a vadállatok és mesebeli teremtmények pompásan szólnak. A szinkron melankolikus, a befásult figurák jól játsszák a szerepüket.

A bejárható terület hatalmas, és amikor azt hiszed, már a teljes térkép birtokában vagy, a képedbe röhög a program, majd nemes egyszerűséggel megduplázza a játszótered. A stúdió korábbi alkotásai lineáris mederben folytak, most pedig egy nyitott világba pottyanunk. És ez az egész élő hatást kelt a megannyi vadállat, katonák és elképzelhetetlenül sokfajta lénynek hála. Most először nem kell térképet rajzolgatnunk vagy Prima Guide-okat letöltögetnünk, mert egy szépen rajzolt map áll rendelkezésünkre már a kezdésnél, amelynek darabkáit útközben oldhatjuk fel. Összesen 100 jelölőpontot helyezhetünk el a térképre, amivel megjelölhetjük a számunkra fontos dolgokat (erős ellenfél, kincs, fejtörő stb.). A legfontosabb dolog, amit mutatni fog, azok a pihenőhelyek. Ezek az áldott táborhelyek a szokásos karakterfejlesztésre és további felszereléseink menedzselésére szolgálnak. A leölt lények után aranyrúnákat kapunk, ami a szintlépésen túl a stuff valutája is. Most is újjáéled az összes legyilkolt áldozatunk, ha leülünk egyet pihenni, cserébe flaskáink újratöltődnek. Szerencsére elhagyták a halott/élő státuszt, nem ütközünk limitekbe és hátrányokba.
A klasszikus élet- és manatöltőink mellett kraftolhatunk egyedi varázsitalokat is, amelyek megannyi előnyhöz juttathatnak minket (kétféle speciális harmat kombinációjából keverhetünk ki itókát, természetesen ez is újratöltődik a pihenésnél). Rengetegféle alapanyagot gyűjtögethetünk, és recepteket megvásárolva egy csomó hasznos holmit legyárthatunk. Ez a tárgykészítés egy hasznos újítás, egyszerű használni és merőben hasznos. Rengeteget lehet vele spórolni, mert előfordulhat, hogy a boltosnál súlyos ezrekért vesztegetett áru legyártható két darab gyakori virágból is.

A legeslegjobb dolog, ami valaha történhetett a játékkal, hogy nem fogyaszt staminát a futás, ha éppen nem harcolunk. Ez már a legelső Souls játékba is úgy kellett volna, mint egy falat kenyér. Megidézhető hamvakból készült kreatúrákat is kapunk, amelyeket bizonyos területeken szólíthatunk harcba. Például három farkas védelmezhet bennünket – ez sokáig a leghasznosabb varázslatul szolgált a repertoáromba. Minden ruhánkat átalakíthatjuk egy varrókészlettel, ami elég jópofa újítás. A fegyverekhez képességeket rendelhetünk, ami szintén szuper a megszokott, jó harcrendszerhez társítva.
Szerencsére nem kell végigkutyagolnunk az egész játékot, mert hamar szert tehetünk egy hátasra. Magunk alá idézve gyorsan haladhatunk és felugrálhatunk egy csomó helyre. Ráadásul támadni is lehet a paciról, ami hatalmas előny. Sokszor meglepetés érhet minket, amikor például egy hatalmas vérmedvébe botlunk az erdőben, ami simán lefutja paripánkat, majd a földbe állít. Az egyik legnagyobb ijedésem is szintén egy brummogóhoz kapcsolódik, amikoris nem vettem észre egy rom felkutatása közben, hogy mellettem kettő méterre szunyókál egy termetes jószág. Hirtelen zavaromban legurultam a pincébe, amit őrzött, majd a feljáróból folytattam egy lehetetlennek tűnő harcot a mackóval. És ez csak egy eset – egy tonnányi meglepetés fog várni, ha elindulsz erre a nem mindennapi kalandra.

Javult az irányítás is, normálisan lehet ugrani, véleményem szerint a hitboxok is jobbak (azért néha akadnak anomáliák). A szájmozgás még mindig ócska tátogós, de azok az istenverte lábak most is olyan részletességgel lettek kidolgozva az utolsó kislábujjkörömig, hogy bármelyik játék megirigyelhetné azt. A rendező úrnak súlyos lábfétise van, kérem szépen.
Kellően misztikus is az Elden Ring, vannak eléggé félelmetes dolgok is benne, de spoilerek nélkül nem tudnám ezeket körülírni. A kisebb dungeonök a Bloodborne-ra hajaznak, de sokkalta változatosabbak. Ezek végén fantáziadús nagyobb ellenségekbe futhatunk, és értékes dolgokkal gazdagodhatunk (fegyver, varázslat stb.).

A multiplayer limitációi miatt egyszerre nem törhet be hozzánk két látogató (külön tárggyal magunkra húzhatunk azért plusz egyet). Két támogató játékos lehet a partinkban, akik az adott főellenség legyőzéséig velünk kalandozhatnak. Sajnos a tesztelés alatt inkább szólóztak a szakmabeliek, egyetlen alkalommal találtam co-op partnert két-három dög erejéig.
Az Elden Ring vegyíti az eddigi FromSoftware IP-k ismert dolgait, és egy raklap újítással felvértezve tart majd a világában rengeteg játékórára. A pedzegetett 30 órás történetet ennyi idő alatt nem lehet felgöngyölíteni, csupán az első karakteremmel eltöltöttem ennyit a térkép 2/5-ének felderítésével (a másodikkal már feleennyi idő alatt jutottam el ugyaneddig). Annyira magába húzott a csavargás, hogy a második nagy félistent még nem öltem meg a kb. ötből, inkább mindenfelé elcsatangoltam, és ámuldoztam, hogy ennyi év alatt nemhogy nem fáradt el a játékmenet, hanem csúcsra járatták. Kezdőként is egy varázslatos élményt nyújthat az Elden Ring, ha kellő türelemmel és kitartással rendelkezünk a rendszer megértésével kapcsolatban. Ezt a nagybetűs videojátékot szamárság lenne kihagyni.