Na, mi hiányzott a Hogwarts Legacyből sokak, köztük GeryG szerint is? A cikk címét olvasva nem olyan nehéz a válasz még egy, a Varázslók Világát csupán felületesen ismerő játékosnak sem... Igen, végre ismét kviddicsezhetünk! Persze a hivatalos, a könyvek által lefektetett szabályokon kicsit változtatva.
Az első, és talán legfontosabb különbség: az aranycikesz csupán 30 pontot ér itt. Üdvözlendő megoldás ez: ahogy tapasztaltam, egy meccs során kétszer jelenik így meg, és akár állást is lehet fordítani vele, így kiegyensúlyozottabb a játék. A következő feltűnő különbség, hogy három helyett csupán két hajtó van a pályán... Ezt azért már nem egészen értem, miért kellett így – lehet, a pálya lett volna túlzsúfolt ennél nagyobb csapatokkal? A kvaffot természetesen itt is csak ők kergetik és dobálják (egy gól 10 pontot ér, függetlenül attól, melyik karikán sikerült átdobni), mint ahogy a terelők szerepe is megmaradt: a két gurkóval támadni az ellenfél játékosait, miközben megpróbálni megvédeni a saját csapattársakat. Az őrző feladata is picit bővült: azon felül, hogy ő a kvázi kapus, még négy karikát is tud varázsolni a pályára, amelyek egyfajta gyorsító hatással bírnak a csapattagokra. A meccs 100 pontig vagy a 7 perces időkeret lejártáig tart – pontegyenlőség esetén az aranygól szabályai érvényesek, vagy az aranycikeszt kell elkapni.
És persze hőseinket is viszontláthatjuk a pályákon, hiszen a sport rejtelmeibe Weasley-ék vezetnek be, majd az első megmérettetés a Roxfort/Hogwarts házikupa lesz, utána a Trimágus Kupa jön, míg végül a világbajnokságon vehetünk részt. Ha jól számoltam, 6 stadion van a játékban, Weasley-ék udvara és persze Roxfort saját pályája többféle megvalósításban is (eső, éjszaka, ilyesmi).
Ami így egyébként leírva nem sok, és sajnos a játék közben sem érződik többnek. Persze lehet még gyakorolni, illetve tét nélküli meccseket vívni, de aki arra tippel, hogy igazából ez valami e-sport játéknak lett szánva, érzésem szerint nem jár messze az igazságtól. Sokféle csecsebecse közül válogathatunk, hogy a csapatunkat, illetve főhősünket egyedivé tehessük, noch dazu a kétféle valuta is megvan – de mindent a játékban lehet elnyerni, valós pénzért egyelőre nem adnak semmit. Egyelőre a hivatalos GyIK alapján nincs tervben a mikrotranzakció, noha nem világos, hogy akkor miért is kell kétfajta valuta...
Így tehát a multi tűnik a leghangsúlyosabb résznek, de ez ott sántít, hogy jelenleg 3 a 3 ellen lehet menni, a fél csapatot az MI irányítja. Ígéret van a rendes, 6-6-os meccsekre, igazából szerintem onnantól lesz komolyabban vehető a Quiddich Champions.
Mert tulajdonképpen ez zavar engem igazán: látszik, hogy többre hivatott, de mintha valahogy a lelkesedés, a finanszírozás, vagy nem is tudom, az ihlet mintha elfogyott volna. Amit kaptunk most, az nem rossz, és még csak nem is AAA árat számláznak érte – de valahogy kevésnek, befejezetlennek hat. Több stadion, több csapat kellene, az egyjátékos mód is bővítésre szorul, mert így eléggé lehangoló – a multi pedig csak akkor vehető komolyan, ha egyrészt a matchmaking is normális lesz, és 10. szintűként nem kell 45. szintű lélekfalókkal játszanom; másrészt pedig mindenki humán játékos mindkét csapatban. A játék jellegéből és mechanikájából fakadóan egyébként erősen ajánlott ismerősökkel játszani, mert a kommunikáció megléte/hiánya meccset dönt el.
Ami pedig a megvalósítást illeti: Unreal Engine-nel láttunk már szebbet is, de érthető, miért döntöttek a fejlesztők emellett a rajzfilmes megvalósítás mellett – szépen fut gyengébb gépen is. Viszont a pályán túlra ne nagyon akarjunk nézni, mert alapvetően nem túl mozgalmas látvány tárul elénk... A közönség feje fölött vagy épp a lelátó alatt nem fogunk tudni elhúzni (tehát Harry első meccsét biztos, hogy nem fogjuk tudni a játékban újra lejátszani), mert természetesen egy varázsernyő van a pálya körül, védve a nézőket. A hangok nem rosszak, a zene remek – a pályánként eltérő kommentátorok ötlete is elsőre jó, csak épp elég hamar ismételni kezdik magukat. Sebaj...
Nem mondom, hogy nem élvezetes a Harry Potter – Quidditch Champions, mert abszolút szórakoztató játék ez – csak idő kell még neki, hogy több tartalommal töltse fel a Warner/az Unbroken Studios, és nem, nem a csecsebecsés piacra gondolok itt elsősorban! No meg a teljes humán multi is egyelőre hiányzik, még akkor is, ha az MI amúgy abszolút vállalható teljesítményt nyújt. A Harry Potter-rajongók úgyis pattannak a seprűre, és jót fognak szórakozni – de a mugliknak is érdemes megfontolni a QC beszerzését (ha másképp nem, egy akciót kivárva).