25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

What the Car? teszt – Ejj, mi a szösz már megint?

Ha valaki kellőképpen nyitottan áll a világhoz, és nem szabályok szerint éli az életét, miszerint csakis egyféleképpen történhetnek a dolgok, akkor az megtalálhatja a számítását ebben a játékban is, ahol alaposan a feje tetejére áll minden.

Írta: m_anger

Szereted az autós játékokat? Remek! No de mivel lehet még a zsánert megbolondítani? Hiszen annyi féle és fajta verdás stuff létezik, hogy szinte végtelen a választék. Hát például, ha a járgánynak lába nő. Vagy egy irodai szék kerül a kerekek helyére. Esetleg egy zsiráf a hátára. Meg beszorul egy kerékbe és oldalvást gurul. Amint látható, a What the Car? tele van őrült ötletekkel, és azt leszámítva, hogy valóban egy autó a főszereplő, nem egy klasszikus autós játékkal van dolgunk.

What the Car? teszt – Ejj, mi a szösz már megint?

Sokkal inkább egy ügyességivel. A Triband nevű fejlesztőcsapat már korábbi címeivel (What the Golf?, What the Bat?) megmutatta, hogy kb. mi az, amit képviselnek. Gyakorlatilag egy nagyon rövid pályákból álló gyűjteményt kapunk itt is, ahol A-ból B-be kell eljutni, csak ezúttal nem a golfot vagy a baseballt segítségül hívva, hanem az autózást. A körítés meg természetesen(?) a végletekig őrült. Felajzott medvék táncikálnak szerte a pályákon, de az is természetes, hogy mindenfelé robbanószerek akadnak az utunkba, vagy hogy mondjuk a célként kijelölt kapu egyszer csak fogja magát és elszalad (nekünk meg utol kell érni).

Minden pálya, sőt minden fejezet (kilenc van) egy külön világ. A mókázás már az összekötésül szolgáló, izometrikus nézetből látható kampánytérképeken elkezdődik, s gyakorlatilag ha nem csak a főcsapást követjük, akkor rengeteg bónuszpálya és gyűjtögetni vagy felfedezni való akad. Kicsit talán ez is a What the Car? problematikája, hogy rengeteg szint van. Félreértés ne essék, az, hogy a tartalom mennyisége bőséges, az önmagában nem baj, de a bibi ott jön, hogy nem egyenletes a minőség. Akadnak rosszabb ötletek, amelyek már elsőre is fárasztóak ,és utána még 3-4-5 pálya van ugyanarra a témára felfűzve.

What the Car? teszt – Ejj, mi a szösz már megint?

Mindez persze nem ad tragikus mélységet, de valamelyest rá tudja ütni a bélyegét a hangulatra. Éppen ezért talán nem is érdemes a játékot egy üléssel végigvinni (technikailag lehetséges, mert nem annyira hosszú, pár óra alatt teljesíthető a sok-sok szint), hanem inkább apránként, akár egy-egy fejezetet hagyva egy estére, mint ahogy egy jó bort is időnként szürcsölgetve fogyasztunk, nem pedig lehajtjuk egyszerre.

Az biztos, hogy a készítők részéről megvolt a törekvés a változatosságra, hihetetlen sok dolgot zsúfoltak egybe. Akadnak kisebb, kifejezetten a komikumra kihegyezett minijátékok is, hogy színesítsék az élményt, ha pedig valakiben ott lakozik a kompetitív szellem, akkor ráhajthat a toplistás eredményekre is, de ott nem árt felkötni a gatyeszt. A legtöbbünk viszont valószínűleg megelégszik majd egy sima végigjátszással, az egyes szintek után valami olyasmit morogva, hogy „Jézusom, ezek mit szívtak?”.

What the Car? teszt – Ejj, mi a szösz már megint?

Ha röviden kellene jellemezni a What the Car?-t, akkor a Katamari Damacy és WarioWare játékok szellemisége, hangulata az, amire számítani kell tőle. Ha azok bejöttek, akkor ezzel is jól elleszel egy darabig.

A tesztpéldányt a játék fejlesztője biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Kellemesen debil
  • Őrült ötletek
  • Vizuálisan egyszerű, de vonzó
Negatívumok
  • Néhány ötlet és geg nem ül annyira
  • Nagy adagokban fárasztó tud lenni

További képek

  • What the Car?
  • What the Car?
  • What the Car?
  • What the Car?
  • What the Car?
  • What the Car?
  • What the Car?
  • What the Car?
  • What the Car?
  • What the Car?
  • What the Car?
  • What the Car?
  • What the Car?
  • What the Car?
  • What the Car?

What the Car?

Platform:

Fejlesztő: Triband

Megjelenés:
2023. május 4. Mac
2024. szeptember 9. PC

» Tovább a játék adatlapjára

m_anger

m_anger
Ami a nyolcvanas években kölyökként csak álom volt (videojátékokkal dolgozni), az mára valóság. Munkaidőben fejlesztőként, szabadidőben kritikusként. Játék az élet?

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!