Bár még van egy kis idő az évösszegző listákig, ameddig pótolhatok pár kimaradt címet, azt már most bármiféle teketória nélkül ki tudom jelenteni, hogy 2024 legkonzisztensebben pozitív játéktermését a Nightdive Studios hozta számomra. Évek óta fokozatosan vívták ki egyre nagyobb tiszteletemet és rajongásomat, idén viszont egy olyan fergetes felhozatallal rukkoltak elő, amelyről hiába hittem azt már nyáron, hogy nem lehet hova fokozni tovább, mégis felülmúlták magukat. Remasterekre és újrakiadásokra szakosodott csapatként a Nightdive megtehetné, hogy tessék-lássék összeférceli az újrakiadásokat egy kis minimális újrafényezéssel, az újrakiadásra pedig szigorúan azokat a játékokat választja csak ki, amelyek biztos profittal kecsegtetnek – ehelyett olyan, minőségre és a játéktörténelem megőrzésére irányuló törekvés érződik a munkájukban, amely párját ritkítja ebben az iparban.
Erre remek példa idei utolsó megjelenésük is, amellyel nem kisebb címet vettek elő, mint a Computer Artworks kultikus státuszú, ám sajnos tizenéve elérhetetlen, és ennélfogva lassan feledésbe merült túlélőhorrorját, a The Thinget, amely John Carpenter 1982-es horrorfilmklasszikusát folytatta videojáték formájában. A The Thinget sokan az egyik valaha készült legjobb filmadaptációként, és generációja egyik legjobb túlélőhorrorjaként szokták emlegetni, amelynek számos mechanikája évekkel előzte meg a korát.
Története a ’82-es film eseményei után játszódik, amikor a hadsereg megérkezik az antarktiszi amerikai bázisra, ott pedig a romok és holttestek mellett szembetalálkoznak a sajnos életben maradt, alakváltó idegen lénnyel, amely képes önmagába olvasztani, mintegy megemészteni áldozatait, hogy aztán a megtévesztésig lemásolja őket.
A játékosok J. F. Blake kapitány bőrébe bújhatnak, akinek az idegen lények irtása mellett azok pszichológiai hatásával is fel kell vennie a harcot: az osztagjába tartozó NPC-k, amelyek segítsége a játék jelentős részében elengedhetetlen a küldetések megoldásához, egyéni „bizalomszintekkel” rendelkeznek. Ez ha túlságosan kimerül, vagyis az adott karakter elkezd arra gyanakodni, hogy esetleg a Dolog már asszimilálta hősünket, fokozatosan ellenünk fordulhat, megtagadhatja a segítséget és a parancsok végrehajtását. Ugyanígy, nekünk is ügyelnünk kell arra, melyik társunkban mennyire bízunk, vérvizsgálattal pedig időnként tesztelni őket, ha ugyanis a Dolog átveszi a helyüket, hajlamosak a legrosszabb pillanatban felölteni szörnyalakjukat és ránk támadni.
A zseniális hangulaton ugyan rontott valamennyit a kissé nehézkes irányítás, az NPC-k mesterséges intelligenciájával kapcsolatos hiányosságok és a túl gyorsan túl akcióközpontúvá váló játékmenet, ám mindent összevetve a The Thing még így is fantasztikus játékként vonult be mind a horrorjátékok, mind a filmrajongóinak emlékezetébe. Az pedig elég beszédes, hogy a rendező John Carpenter nemcsak áldását adta rá, hanem még cameózott is egyet az egyik kutatóállomást vezető tudós szerepében.
Szerencsémre anno még sikerült beszereznem egy BestSellerses büdzsé kiadást a PC-s változatból (az egyik legelső horrorjáték volt, amit megvettem magamnak), ugyanis vélhetően a licencek miatt a játék sosem került fel digitális boltok polcaira, beszerzése és játszhatóvá tétele így egyre komolyabb kihívást jelentett az évek múltával. Szerencsére belépett a képbe a Nightdive, a bejelentést követően pedig egyfajta meglepetés megjelenésként még december elején ki is adták a kész játékot.
Az eredmény pedig fenomenális. Az achievementek, felskálázott textúrák és a Nightdive játékok menüjéből elmaradhatatlan, régi terveket, illusztrációkat, promóciós anyagokat tartalmazó Vault mellett ami először feltűnt a tesztelés során, az a grafika volt. Jobb híján YouTube-on kerestem vissza videókat az eredeti változatról, elbizonytalanodva, hogy vajon az is ennyire jól nézett-e ki, vagy csak az idő szépítette-e meg az emlékeimet. De nem, a Nightdive valóban iszonyatos mennyiségű munkát fordított a textúrák, világítás- és árnyékeffektek feljavítására. A játék nem pusztán hangulatosabb, atmoszférikusabb, mint valaha volt, de látványát tekintve, ha nem tudnám, hogy egy 22 éves címről van szó, megkockáztatnám, hogy egy Hollowbodyhoz hasonló indie horrorjátékról van szó, amely szándékosan próbál modern motorral egy retro hatást megidézni.
Emellett a menüben ki-bekapcsolható egy alternatív célzási rendszer, amely nemcsak kényelmesebb a modern kontrollokhoz szokott játékosok számára, de végre megszabadul az eredeti változat problémás „bokacélzásától” is. Ez az eredetiben azt a bosszantó mechanikát takarta, hogy lángszóró vagy poroltó használatakor muszáj volt FPS-nézetre váltanunk, különben Blake a saját lába elé szórta csak az áldást az adott eszközzel. De ha már lángszóró, míg az eredeti változatban ezt a fegyvert NPC-k kezébe adni néha felért egy halálos ítélettel, mind útkeresésük, mind pontosságuk érezhetően javult, és sokkal hasznosabbak (még ha maradtak is bosszantó szokásaik).
Az eredeti változat hibáinak egy részét sajnos megörökölte a remaster: az akcióközpontú játékmenetben gyorsan elhalványul és később csak időről időre bukkan fel az idegborzoló aspektus, a csapattársak megfertőződése és Dologgá alakulása több ízben is erősen scripteltnek érződik, a tesztelés során pedig egy-két alkalommal crashbe is belefutottam. Emellett a játéknak kifejezetten előnyére vált volna egy opcionális iránytű, vagy kidolgozottabb küldetésleírás, visszatérő jelenség volt ugyanis úgy az eredetiben, mint a remasterben, hogy a pályákon fel-alá rohangáltam, mire megtaláltam azt a kapcsolót, interakciót vagy ajtót, amelyet használva továbbléphettem vagy befejezhettem a pályát.
Ezektől eltekintve a The Thing Remastered egy klasszikus játék szenzációs felújítása, amely régi és új rajongóknak egyformán ajánlott. A Nightdive remélhetőleg jövőre sem adja lejjebb, 2024-et csodálatosan zárták.
