Már tavaly tavasszal kinéztem magamnak a Pici Terry Turbo Utazását, de az akkori csak PC-s megjelenéskor valamiért meghiúsult a találkozó. Most viszont, hogy konzolokra is tiszteletét tette, már nem mondhattam nemet. Pláne, hogy jó pár teszt is elégedetten számolt be róla, sokan közülük rá is aggatták a gyerek-GTA címkét. Mondjuk én ilyen párhuzamot nem vettem észre, maximum annyiban, hogy itt is kell vezetni, és vannak mindenféle küldetések mellé (na jó, meg egy kis bűnözés is azért).
A sztori mondjuk elég blőd. Főszereplője az igen kajla Terry, akinek a szeme se áll jól (szó szerint nincsenek teljesen jó helyen), de mivel az egész játék grafikai stílusa ilyen dilis, ez már fel se fog tűnni. A srác nem egy észlény, nagyjából csak a száguldozáson jár az esze, dolgozni meg nem nagyon szeret. Nyár van, a szülők leléptek, őkelme pedig itthon maradt rossz magaviselet miatt és nyári suliba kéne járnia. A felügyelettel megbízott nagybácsi nem nagyon figyel, így Terry munkát vállal... No nem a pénzszerzés vagy a felnőtté válás jegyében, sokkal inkább, hogy megvalósítsa álmát és eljusson az űrbe. Persze normál esetben ehhez egy verda (ami a melóhoz dukál) nem volna elég, de Sprankelwater városkájának kellős közepén mit ad Isten, pont van egy sztráda függőlegesen felfelé az égbe.
De nézzük is magát a játékmenetet. Aki játszott korábban olyan címekkel, mint a Lil' Gator vagy a Little Kitty, Big City, azt nem fogja nagy meglepetés érni. Itt is adott egy picike, de szépen berendezett open world helyszín, amelyben járva-kelve különféle NPC-knek mindenféle küldetést kell teljesíteni, míg a háttérben egy magasztosabb cél felé haladunk. Szóval lesz itt kaland bőven: lenyűgözhetjük a helyi srácokat a narancsfoci (igen, laszti helyett gyümölcs) tudásunkkal, segíthetünk a tengerparti gyorsétteremnek új fogást kieszelni... És igen, egy ponton például még az autólopás is bejön majd a képbe (hogy a szerelmi szálat már ne is említsem).
Maradjon persze meglepetés, így a többi dolgot nem lőném le. Beszéljünk inkább Terry nagy tervéről, amelyhez bizony serényen gyűjtögetni kell majd... hulladékot. A városka autószerelője ugyanis nagy örömmel installál újabb és újabb turbo upgrade-et a verdánkra, mindössze 150 junk (igen, a szemét az egyik fizetőeszköz) fejében. Fog kelleni egy pár, így a 4-5 órás végigjátszás során párszor majd megfordulunk nála, addig meg nézelődhetünk mindenfelé, de a zsíros mennyiségeket a titkos helyeken elásott „kincsek” (természetesen szeméthegyek) jelentik majd, amiket a küldetések teljesítéséért árulnak el az itt lakók.
Az egész kaland annyira kellemesen debil és könnyed, hogy könnyen elvarázsolja a játékost. Az élvezetet mindössze egyetlen apróság zavarja meg, hogy az egyszerű látvány ellenére is hajlamos igencsak szaggatni a játék, főleg vezetés közben (pedig a PlayStation 5 nem egy gyengécske hardver). Hozzá lehet szokni persze, de azért nem ideális a dolog. Viszont a jó hír, hogy igazából ezt az egyetlen dolgot tudom felróni a játéknak. Annyira beszippantott az élmény, hogy gyakorlatilag egy hétvégén le is zavartam az egészet, úgy, hogy a mellékküldiknek is rendesen utánamentem.
Nem állítom persze, hogy a Tiny Terry's Turbo Trip az év játéka máris, de nagyon kellemes szórakozás. Akik hozzám hasonlóan szeretik ezt a könnyed, mostanság cozynak, wholesome-nak „csúfolt” műfajt (pláne, hogy a készítők elvitték egy nagyon vicces irányba), azok vágjanak bele bátran. Onnan látszik majd, hogy bejött a játék, hogy ha már kiírja, hogy megvan a 100%-os teljesítmény a kocsiban, hogy eljussunk az űrbe, de mi még mindig az újabb és újabb junkhalmokat hajkurásszuk, csak hogy még több legyen. Reméljük, marad némi egy folytatásra is.
